1956-os konferenciát tartottak Izraelben

Egy hónappal az évforduló után, november 22-én konferenciát tartottak 1956-ról Izraelben, a Netanyához közeli Tel-Jichák kibuchoz tartozó Massuahban, a Nemzetközi Holokauszt Tanulmányi Intézetben. A rendezvényt a Massuah Intézet, a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma és Magyarország Izraeli Nagykövetsége közösen szervezte.

Jichák Kashti fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán
Jichák Kashti – fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán

Professzor Jichák Kasthi, a Massuah Intézet magyar felmenőkkel rendelkező elnöke nyitó előadásában az 1956-os magyar forradalmat és a szuezi válságként elhíresült közel-keleti katonai konfliktust hasonlítaotta össze, miután leszögezte, hogy nincs kapcsolat a két esemény között, s az egyik legnagyobb különbség köztük, hogy a magyar forradalom spontán robbant ki ’56 októberében, míg a szuezi válság távolról sem az utca embere mozgolódásának eredménye. A világpolitikát mégis egyszerre tartották feszült helyzetben, s ezért elkerülhetetlen, hogy ne lettek volna befolyással egymásra. Kasthi ráadásul egyenesen azt állította, hogy Hruscsov épp amiatt vívódott Magyarország esetében a katonai beavatkozáson, mert közben az Amerikai Egyesült Államoktól épp azt követelte, hogy ne avatkozzon be a szuezi válságba.

Utána az 1956-os magyar zsidó menekültekről elmondta, hogy bár a magyar alijához képest az 1956-57 fordulóján érkező (a Szochnut adatai szerint) 8700 bevándorló nagy szám, az izraeli bevándorlási statisztikában eltűnik, ugyanis épp ebben az időben százezres nagyságrendben érkezett közösség Észak-Afrikából, s Bulgária egész zsidósága is ekkoriban vándorolt ki, valamint a Lengyelországból érkezők száma is hatalmas volt. A Massuah Intézet a magyar bevándorlókra jutó figyelemhiányt ezzel a konferenciával is jóvá akarta tenni.

Nagy Andor fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán
Nagy Andor – fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán

Nagy Andor tel-avivi magyar nagykövet, a cfáti múzeumot vezető Roni Lusztig kérésére beszédében az 1956-os és a mai menekültek ügyét vetette össze. Beszéde előtt felmutatott egy plakátot, amelyet Dan Reisinger, magyar származású Izrael-díjas grafikus ’56 végén készített, amely egy menekülő családot ábrázolt háttérben a magyar zászlóval. Munkájával a forradalomra és menekültekre akarta felhívni a figyelmet, amit – mivel akkor éppen Svájcban tartózkodott – a Vöröskeresztnek adott át, hogy azt szabadon felhasználhassa. A nagykövet úr beszédében aztán visszatért a kapott témájához. Fontos különbségként emelte ki Magyarország 1956-os, és mai megítélését. Az 1956-os forradalomért ugyanis a világ tisztelettel adózott a magyar népnek, viszont 2015-ben és ma a kormány menekültek/migránsokkal szembeni magatartása miatt inkább bírálja. Senki sem gondolta volna 1989-ben sem, hogy az a Magyarország, amely először vágta át a vasfüggönyt 26 évre rá mégis kerítést fog építeni. A nagykövet úr megjegyezte, hogy érti, hogy lehet a kormány döntését ellenérzéssel szemlélni, azonban hallgatóságát arra kérte, hogy próbálja megfontolni az ország szempontjait is.

Komlós György fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán
Komlós György – fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán

Az 1956-os magyar menekültek és a ma Európába érkezők számában hatalmas a különbség. Ma milliós nagyságrendekről beszélhetünk, míg a magyar menekültek összesen 200 ezren voltak, akik közvetlenül az első, biztonságot nyújtó, szomszédos országba szöktek át, és aztán az adott ország törvényeit tiszteletben tartva keresték fel későbbi, második otthonukat. Azok a migránsok, akik ma Európába érkeznek nem életveszély, hanem nyomorúság elől menekülnek, indítékaik érthetők és elfogadhatók. A magyar kormány csak abban különbözött 2015-ben a többi európai kormánytól, hogy a Schengen-i övezetet védelmezte, és szerette volna a törvényességet megtartó mederbe terelni a bevándorlást.

Komlós György fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán
Komlós György – fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán

A nagykövet úr után két Komlós György szólalt föl. Az eset különlegessége ugyanis, hogy kerestek egy Komlós Györgyöt, aki köztudottan 1956-os menekültként érkezett Izraelbe, azonban kiderült, hogy két ilyen Komlós György is él. Mindketten elmesélték történetüket, milyen életük volt Magyarországon, hogyan kapcsolódnak 1956-hoz (egyikük a Nemzeti Színházat védő fegyveres csoport vezetőjeként részt is vett a forradalomban), miként hagyták el az országot, és hogyan érkeztek Izraelbe. Emigráns létük kezdetén sajnos mindkettejüknek szembesülniük kellett a Holokauszt után 12 évvel
az antiszemitizmussal, és részben ennek is köszönhető, hogy bár külön-külön mindketten eredetileg Ausztráliába utaztak volna, végül Izrael mellett döntöttek. Közös volt kettejükben az is, ahogy Magyarországra emlékeznek.

Egyikük magyar kötődését úgy fogalmazta meg, hogy „máig tiszteletben tartom és magaménak érzem”. Másikuk elmondta, hogy szereti Magyarországot, rendszeresen jár vissza, nem haragszik a magyar népnek arra a részére, amely semmilyen módon nem vett részt a Holokausztban, és tudatában van annak is, hogy az identitását is meghatározó európai műveltségét ott kapta.

Roni Lusztig fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán
Roni Lusztig – fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán

A következő szekciót Roni Lusztig, a cfati Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma igazgatója vezette föl. Személyes emlékként elmondta, hogy 1956-ban élt már, és Izraelben akkor kapta meg apai nagyszüleit, akik akkor alijáztak Magyarországról Izraelbe.

Lénárt András, az 1956-os Intézet képviseletében „Miért ment el sok zsidó és miért maradt még több Magyarországon 1956-ban?” címmel tartotta meg előadását. Izgalmas, és számos adatot felsoroló és számos kérdést felvető expozéjában alapvetően arra próbált meg választ adni, hogy

Lénárt András fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán
Lénárt András – fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán

történészileg mennyire helyt álló kiemelni a zsidóság kapcsolatát 1956-hoz. Hiszen a zsidóság közösségi identitásként nem aktivizálta magát, csak késve, ahogy ezt Englander Tibor, a Magyarországon élő cionista mozgalmár megfogalmazta. A zsidó hitközségeket egybefoglaló ernyőszervezet is csak november 2-án adott ki egy lényegében semmitmondó, bár a forradalmat támogató nyilatkozatot. Számos zsidó származású személy vett részt a forradalomban – de a kommunista pártvezetés oldalán is. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezek a szereplők túlnyomó részt nem élték meg zsidó identitásukat, és nem akként cselekedtek a forradalom napjaiban. Szintén súlyos és fontos kérdés azt fölvetni, hogy miként kell értelmezni a 13 nap alatt bekövetkezett zsidóellenes eseményeket? A felkavart társadalmi állapotból fakadó zűrzavar elítélendő tüneteiként, vagy a társadalomban nyugalmi állapotban is jelen lévő, csak az elnyomás miatt nem látszó antiszemitizmus eredményeként? Erre kérdésre azonban nehezen tud adekvát válasszal szolgálni a történész. Érdekes, hogy amíg vidéken súlyos pogromokra is sor került, a budapesti zsidó értelmiség másként emlékezik, ők a forradalom antiszemita megnyilvánulásait teljesen marginálisnak és a társadalom által is megvetettnek élték meg.

Rafi Vágó fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán
Rafi Vágó – fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán

Lénárt András után Rafi Vágó, a Tel-Aviv-i Egyetem tanárának előadása következett. Ő is személyes élménnyel kezdte beszédét. Családjával Erdélyből származik, s 10 évesen „élhette át” az 1956-os őszt, melynek emléke édesanyjához kötődik. Emlékszik ugyanis arra, amikor édesanyja a vallásos, székely bejárónőjének izgatottan odasúgta, hogy jöjjön máris a rádióhoz, kiszabadult Mindszenty és beszélni fog. A 10 éves Rafi ebből csak annyit értett, hogy a minden szentek kiszabadultak, és ezek szerint a tanultakkal ellentétben a szentek mégis élnek. A professzor úr előadásának fő témája az 1956-os zsidó kivándorlási hullám volt. A közvélekedéssel szemben ugyanis két hulláma volt 1956–57 fordulóján lezajlott magyar alijának. Az első volt az illegális, amely a zűrzavarban szabadon hagyott nyugati határon játszódott le, a másik viszont legális, az 1956 novemberében felálló, Kádár vezette magyar kormány támogatásával. Beszédében az utóbbit elemezte, hiszen ez kevéssé ismert. Izrael nemcsak a magyar kommunista pártvezetéssel működött együtt az alija megszervezésében, hanem pl. a Gomulka-féle lengyellel is. Ben Gurion azonban itthon, Izraelben nyomatékosan arra kérte a sajtót, hogy erről a bevándorlásról ne cikkezzen. Golda Meirnek 1956 novemberében New Yorkból kellett Budapestre sürgönyöznie, hogy a Budapestre delegált izraeli nagykövet, Meir Tuval nehogy átadja megbízó levelét a szovjet megszállással érkező Kádár vezette kormánynak, mert az állandó párbeszéd miatt így is kritika érte Izraelt, hogy szóba állt az új, a szovjet intervencióval hatalomra kerülő kormánnyal. A magyar kormány a háttérben azonban nyugtatta Izraelt azzal az ígérettel, hogy engedi a magyar zsidóság Izraelbe költözését, csúcsidőben egy nap 57 útlevelet bocsátott ki erre a célra, és a távozókat 200-300 fős konvojokban Jugoszlávián át engedték ki az országból teljes titokban. Volt azonban egy jelentős megkötés: mindössze 60 kilót pakolhattak magunknak vagyontárgyaikból a kivándorlók (ugyanez a szám Romániában 40 kiló volt).

Sárközy Réka fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán
Sárközy Réka – fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán

A konferencia utolsó előadása Sárközi Rékáé volt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanáráé, aki kutatói és tanári munkája mellett történelmi dokumentumfilmek producereként is dolgozik. Előadásában filmrészletek bejátszása mellett a Kádár-rendszer történelmi témájú játékfilmjeiről, elsősorban az 1956-os forradalom művészi megjelenítéséről beszélt. A kádári korszakot leginkább össztársadalmi alkuval lehet jellemezni, amely alku átszűrődött a művészetbe is. Kádár ugyanis békét, mobilizációt és részleges szabadságokat ajánlott a társadalmi hallgatásért cserébe. 1956, az emigráció, a zsidó identitás, Holokauszt, a Horthy-korszak, Trianon, Don-kanyar, Recsk, tabunak számított az államszocialista időszakban, amit a művészek is csak nagy óvatossággal és körültekintéssel jeleníthettek meg munkáikban. Vagy távoli allegóriaként (mint az 1956-ot 1848-as köntösbe bújtató Szegény legények) vagy sajátos nyelvezettel, amit egyedül a figyelmes néző dekódolhatott pontosan. Ebből a szemszögből elemezte Sárközi Réka a Szamárköhögés, a Szerencsés Dániel és a Szerelmes film című filmeket, valamint hosszabb részletet mutatott be a Naplófilm, 12 voltam 1956-ban című filmből, amelyet a hallgatóság soraiban jelen lévő Silló Sándor társrendezett, és aminek ő volt a producere.

Az előadók fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán
Az előadók – fotó: Magyar Nagykövetség / Tardos Zoltán