A Globes című gazdasági magazin az adatok ismeretében igen érdekes elemzést jelentetett meg az izraeli miniszterelnök média ellen folytatott hadjáratáról. A Globes a Vigo nevű internetet elemző vállalkozás adatait idézte, miszerint az utóbbi napon (december 5, a szerk.) 12 ezer beszélgetés folyt Benjámin Netanjahu miniszterelnök a tízes tévécsatornának dolgozó Aviv Drucker elleni heves támadásáról – Az adatok ismét bebizonyították, hogy az internet Izraelben még inkább jobboldali, mint a választások eredménye.
Benjámin Netanjahu miniszterelnök vasárnap facebook oldalán ismét heves támadást intézett egy újságíró és egy média ellen, ismét Raviv Drucker és a tízes csatorna ellen. Netanjahu ahhoz a vádhoz kapcsolódott, mely szerint Drucker és a Makor (eredeti, forrás) nevű tévéműsor az Ofer Vinter nevű katonatiszt ellehetetlenítésére törekedett, és megpróbálták volna megakadályozni a Giváti egység élére való kinevezését. (Azóta a tévécsatorna egy bizonyító erejű hangfelvétel segítségével ezeket a vádakat megcáfolta, a szerk.)
A kormányfő többek közt azt írta facebook oldalán, hogy „Izrael polgárai már régen megértették, hogy a tízes tévécsatorna tagja a Noni Mózes (a Jediót Ahronót tulajdonosa, a szerk.), Raviv Drucker és társai rágalmazó vállalatának. Arel Szegál újságíró ma azt írta, hogy megpróbáltak hazug vádakat koholni Vinter ellen is, hogy megakadályozzák kinevezését a Giváti élére. Ez egyszerűen felháborító.”
Druckert az „új alapítvány kegyeltjének” nevezte, (ez az Amerikából pénzelt alapítvány a legutóbbi választásokon a baloldalt segítette, a szerk.), a tízes csatornáról pedig ezt írta: „Minden szempontból radikális baloldali nézeteket valló csatornáról van szó, s így nem csoda, hogy oly alacsony a nézettsége.” Ma az Izrael Hajom (a Netanjahu nézeteit képviselő, Sheldon Adelson amerikai milliomos jóvoltából ingyenesen osztogatott legnagyobb példányszámú napilap, a szerk.) címlapján hatalmas felirattal szintén ezt közölte.
Ez az ügy előző nap a katonai rádió egy riportjával indult, majd kapott lábra az interneten. A VIGO nevű, a közösségi oldalak elemzésével foglalkozó cég szerint az internetezők tizenkétezer beszélgetést folytattak egy nap alatt erről a kérdésről.
Ez hozzáadódik az utóbbi hónapban Netanjahuval kapcsolatos tényfeltáró riportokról folytatott 8o ezer vitához. Összehasonlításképp: az Amona telepesfalu átköltöztetéséről, vagy a palesztinok tulajdonában lévő bizonyos földterületek kisajátítását „szabályozó törvényről” mindössze harmincezer beszélgetés folyt az interneten.
A VIGO adatai szerint a hozzászólók többsége, hetven százaléka Netanjahu álláspontját támogatja és szembeszáll Druckerrel.
Szinte minden beszélgetés a személyesség terepén zajlik, az internetezők 88 százaléka Netanjahu személyiségével foglalkozott és az általa választott taktikával, (személyesen bele kellett -e avatkoznia az ügybe), vagy Drucker személyiségével (üldözi-e vagy sem a kormányfőt). A hozzászólóknak mindössze 12 százaléka foglalkozik magával az üggyel. (A hadsereg szándéka ellenére megrendelt tengeralattjárókkal, fia, Jaír Netanjahu ügyével, Ofer Vinterrel, stb.)
Az elemzés az adatok alapján kettéválasztja a „nagyközönség” és a „beavatottak” beszélgetéseit. A viták kétharmadát a széles nagyközönség folytatja, míg harmadát a média beavatottjai – ez utóbbi főként a twitteren, az erre összpontosító facebook oldalakon és csoportokban zajlik.
A széles közönség nyolcvan százalékban áll Netanjahu mellett, és csak húsz százaléka támogatja Druckert. Az újságíró és a tízes csatorna elleni közbeszéd erőszakos, káromkodásra és rasszizmusra hajló. A beavatottak körében ezzel szemben negyven százalék támogatta Netanjahut és hatvan százalék Druckert.
Raviv Tal, a VIGO igazgatója szerint az adatok ismét azt bizonyítják, hogy mennyire jobboldali Izraelben az internet, a választásokon kirajzolódó térképnél is jobban. A korábbi esetekhez hasonlóan (Az Uvda című műsor tényfeltáró riportja vagy a tengeralattjáró ügy), Netanjahunak ismét sikerült egy facebook poszt erejével a vitát a kérdés tartalmi vizsgálatáról a személyes síkra terelnie. Netanjahu hivatalában kiváló digitális munka folyik, jól értik célközönségüket, és a lehető legjobban hadrendbe állítják őket – vélekedett Raviv Tal a Globes-nak.
A fenti írás a Globes ezen cikke alapján készült
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…