Végre Izraelben is

Nejlonzacskó a Holt-tengernél - fotó: Frank Péter

Fizetni kell majd a nejlonzacskók használatáért az élelmiszerboltokban.

A fejlett nyugati országokhoz képest jó pár éves elmaradással ugyan, de végre Izraelben is elkezdik a lépéseket a környezetkárosító nejlonzacskók visszaszorítására törvényhozási szinten. A törvényjavaslatot már egy éve elfogadták, de 2017. január 1-jétől lép hatályba.

A következő évtől a szupermarketek és más élelmiszerboltok kötelesek lesznek a pénztár mellett lévő zacskókat árusítani. Árulni, tehát nem ingyen és bérmentve osztogatni, hogy aztán hosszú évszázadokon keresztül szennyezzék jelenlétükkel és káros anyagok kibocsátásával a zöld bolygónkat, rondítsák lakókörnyezetünket, természetvédelmi területeinket, és évente kb. 100 000 tengeri állatot pusztítsanak el.

A kicsivel vastagabb zacskókért minimum 10 (az eredeti törvényjavaslatban 30) agorát kell majd fizetnünk. Az ebből származó bevétel teljes egészében a Környezetvédelmi Minisztérium egyik tisztasággal foglalkozó alapítványába kerül (Keren haNikajon), és a törvényt magyarázó és oktató, illetve a levegő tiszataságáért folytatott kampányokra fogják felhasználni.

Hogy a tíz agora mennyiben fogja megváltoztatni a rossz vásárlói szokásokat? Talán ez még nem a zöldforradalom, lehet vitatni a törvény várható hatását pro és kontra, de a sok kicsi sokra megy. A környezetvédelem jobban bekerül a köztudatba. A vásárlók kénytelenek lesznek a zsebükbe nyúlni, ha műanyagba akarnak csomagolni minden egyes árut, ami a kosarukba kerül. Az árusok pedig nem fognak értetlenkedni, amikor nemet mondok az automatikusan felkínált zacskókra. Az irány jó. Csak így tovább!

További elmélyedésre a témában:

A  Környezetvédelmi Minisztérium már el is kezdte a kampányolást ezzel a videóval:

“Beszéljünk egy kicsit a zacskókról!
Igen, a nejlonzacskókról! Amit a boltban nyomnak a kezedbe!
Gondoljatok bele, mennyi ilyet dobtok ki hetente…
Számoljátok, számoljátok, csak nem szégyellitek?!

Most adjátok ehhez hozzá, amit a szomszédaitok dobtak ki,
az utca,
a város,
az ország.
Izraelben 1 600 000 000 (egymilliárd hatszázmillió!!!) nejlonzacskót használunk fel évente.
És ez csak a szuperból!
Belefulladunk a zacskókba!
És rossz híreim vannak!
Ezek szennyezik a környezetünket, és nem porladnak el (nem biodegradábilisak).

Röviden: a zacskók nem tűnnek el az életünkből!
Sem a gyerekeitek életéből,
sem a gyerekeitek gyerekeinek életéből,
és azok gyerekeinek az életéből sem!

Mit lehet tenni?!?
Áttérni a többször használható és nem környezetszennyező bevásárlószatyrok használatára.

2017. január 1-től életbe lép a zacskótörvény.
1 nejlonzacskó = 10 agora

Mától minden nejlonzacskót komolyan veszünk.

100 sékel fölötti vásárlás esetén többször használatos bevásárlószatyrokat fognak osztani a Környezetvédelmi Minisztérium támogatásával 2017. január 17-ig.”

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.