Valóban gyűlölné Netanjahu az izraelieket?

Izraeli zászlók - fotó: Mark Neymann / GPO

Alon Idan Háárecben megjelent cikkének provokatív címe sok kattintást szerzett a Háárecnek és a cikket lefordító Izraelinfonak is. Sokakat annyira felháborított a cím maga, hogy el sem olvasták a cikket, pedig  érdemes: végre valaki egy lényegi kérdéssel, az izraeli identitás problematikájával próbálja elemezni Netanjahu sikereit, egyfelől az összes leleplezés ellenére is bizalommal teli szíveket, másfelől a vele szembeni látványos utálatot – olykor a saját szekértáborától.

A Netanjahu házaspár Arthur Finkelsteinnel 1999-ben. fotó: GPO, Amos Ben Gershom
A Netanjahu házaspár Arthur Finkelsteinnel 1999-ben. – Fotó: Amos Ben Gershom / GPO

Az írás a Magyarországon is ismert Arthur Finkelstein nyomában haladva kiválóan bemutatja a Netanjahu-féle politikát, a sok éves munkával kialakított zsidó=jobboldali=megbízható=jó / izraeli=baloldali=áruló=rossz dichotómiát. Ugyanakkor az izraeliek szefárd kontra askenázi felosztása, és így az írás alaptétele erősen támadható, hiszen a fiatalabb generációkban már régen „keverékek”, askenázi és szefárd szülők gyermekei vannak meghatározó arányban, ha nem is többségben. Ők par excellence izraeliek. Ráadásul a héber anyanyelvű, héber nyelvű kultúrán felnőtt generációk számára, akár askenázi, akár szefárd családból származnak, alapvető az izraeli kulturális identitás, amit a helyi irodalom, zene, stb. is értékként jelez. A még valóban többnyire szefárdokból, vagy askenáziakból álló generációhoz tartozó Netanjahu – és vele a szerző – itt tévedhet, noha fontos politikai következményei lehetnek ennek a kérdésnek.

Hiányosságai ellenére a gondolatébresztő cikket követve – talán a közelgő választások előtt – mégis érdemes identitás alapon végiggondolni a jelenleg legfontosabbnak tűnő izraeli pártok helyzetét.

A Netanjahu vezette Likud egyértelműen egyfajta „izraeli zsidó” alapidentitást tekint helyesnek, a hazafias viselkedés alapjának.

A közvéleménykutatások szerint jelenleg vezető Jaír Lapid-féle Jes Atid ezzel szemben a „zsidó izraeliek”-et képviseli, és éppen ezáltal válhat tömegpárttá, vindikálhatja magának a helyi többség érdekeinek kifejezését, s ettől lett esélyes az előrejezések alapján (már amennyiben nem követnek el súlyos bakikat a választási időszakban).

A Jes Atíd előretörése egyben válasz a Netanjahu-féle régi szefárd kontra askenázi polarizálásra: az egy generációval fiatalabb Lapid és követői számára ez, a zsidó identitásra hangsúlyt fektető értelmezés egyre inkább kiürül, hacsak nem vallásos emberekről van szó. Ugyanakkor a zsidómentes “nettó izraelieség” is elfogadhatatlan számukra, mert abba óhatatlanul bele kellene venniük az ország lakosságának ötödét kitevő arabokat, de az értékrendjük ezt lehetetlenné teszi számukra. A zsidóság továbbra is az identitásukat meghatározó alapérték számukra, csak máshogy. Ráépül az izraeliségükre.

A Munkapárt a jelenlegi adatok alapján esélytelenné vált. Ezt az is okozza, hogy mindeddig képtelenek voltak ütős választ adni az identitás problematikájának kérdésére. Lehetnének ők azok az izraeliek, akik kvázi elhagyják a zsidó identitás hangsúlyozását, s befogadják az Izraelben élő kisebbségeket a nagy közös „izraelieségbe”, bármit is jelentsen ez, de ez a hely már foglalt: ezen a helyena Merec, a balliberális párt áll. Más választ nem találtak (kérdés, hogy kerestek-e), azonban számukra a kisebbségekkel szembeni egyértelmű elutasítás miatt vállalhatatlan a Lapid-féle „zsidó-izraeli” identitás is.

Mindez hosszú távon bizonyosan a Netanjahu által kijelölt út, a jelenlegi bal-jobboldali kettősség meghaladását előlegezi. A zsidó-izraeli identitások hangsúly-eltolódása a pártpolitikában a közvéleménykutatási adatok alapján már a következő választási időszakban egy se nem jobb, se nem bal centrista párt, a Likudnál jelentősen “izraelibb” és a kevésbé “zsidó” Jes Atid sikerét hozhatja.

Mint minden, a Vélemény rovatban megjelent cikk, az itt közölt írás is kizárólag a szerző magánvéleménye, nem feltétlenül tükrözi az Izraelinfo álláspontját.