Fehér Ház: lehet, hogy nem segíti a békét az izraeli telepépítés

A Fehér Ház
A Fehér Ház - fotó: Wikipédia

A Fehér Ház lehetségesnek tartja, hogy nem segíti az Izrael és a palesztinok közötti békét az új zsidó telepek létrehozása, vagy a már meglévők bővítése az Izrael által elfoglalt palesztin területeken.

A Fehér Ház csütörtöki közleményében ugyanakkor leszögezte, “nem hisz abban”, hogy a már létező telepek akadályozzák a békét.

Donald Trump amerikai elnök kormányzata “nem foglalt hivatalosan állást” az izraeli telepespolitikával kapcsolatban, és várja, hogy a kérdésről eszmét cseréljen az izraeli kormányfővel – hívták fel a figyelmet.

Benjámin Netanjahu február 15-én látogat a Fehér Házba.
A Fehér Ház közlése kommentárok szerint változást jelenthet az izraeli telepespolitikának Trumptól várt megközelítésében. Megfigyelők szerint ugyanis az izraeli jobboldal azt remélte, a választási kampányában Izrael-barát politikát hangoztató új amerikai elnök – elődjével ellentétben – nem fogja a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi építkezéseket ellenezni. Erre utalt az is, hogy Trump elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsának decemberi határozatát, amely szerint az izraeli telepek építésének nincs jogi alapja, és felszólította Izraelt a telepeslakások építésének azonnali beszüntetésére.

Izrael mintegy hatezer új telepeslakás felépítését jelentette be Donald Trump amerikai elnök január 20-i hivatalba lépése óta, ezzel magára vonva a nemzetközi közösség bírálatát, amelyből azonban – szemben a korábbi hasonló esetekkel – hiányzott az amerikai vezetés hangja. Ugyanakkor szerdán és csütörtökön felszámoltak egy törvényellenesen, palesztin magántulajdonon létrehozott telepet.

A Fehér Ház közleményét II. Abdalláh jordániai király és Donald Trump rövid találkozója előzte meg Washingtonban. A The New York Times amerikai napilap szerint a jordániai király látogatásának célja az volt, hogy megkérje az elnököt: ne hagyja figyelmen kívül az arab aggodalmakat sem. Jordániát kifejezetten aggasztja, hogy Trump ígéretet tett az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe történő áthelyezésére, amivel az Egyesült Államok elismerné Jeruzsálemet Izrael fővárosának – jegyezte meg az amerikai lap.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI