Kis magyar bevándorló

Az izraeli Bevándorlási Hivatal munkatársa egy beszélgetés során bizalmasan közölte velem, hogy a Szochnutban nem igazán lelkesednek a magyar bevándorlókért. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a statisztikák szerint a rendszerváltás óta érkező alijázók többsége pár éven belül, vagy még hamarabb visszamegy Magyarországra. Ezzel amúgy világviszonylatban a dobogó második fokán állunk. Hogy ennek a „visszavándorlásnak” milyen gazdasági-kulturális-szociológiai okai vannak, valamint milyen hiányosságai lehetnek az alijára való felkészítésnek, majd pedig a friss bevándorló patronálásának – az külön elemzést érdemel.

K. Jenő már több mint tíz éve Izraelben él. Mikor arról kérdeztem, hogy friss diplomásként milyen elképzelésekkel érkezett és mire lelt Izraelben, elárulta, hogy naplóíró emberként számos feljegyzést készített az új hazába költözés viszontagságairól, első benyomásairól, kalandjairól. Kérésemnek eleget téve beleegyezett, hogy naplójából az Izraelinfo megosszon néhány részletet.

Alija

Az éjfél körül induló El-Al járaton aznap én voltam az egyetlen alijázó. Az igazat megvallva nyomát sem talátam magamban korábbi lelkesedésemnek, viszont annál több nyugtalanító kérdés zakatolt bennem. Jól döntöttem? Hogyan fogom eltartani magam az első időkben? Stb. A repülőút alatt végig egy egyszerű kis dallamot dudorásztam akaratlanul, ami egy idő után már komolyan zavart, de hiába kísérleteztem egyéb fülbemászó dallamokkal, újra és újra ennél kötöttem ki. Csak a végén tudatosult bennem, mit is fütyörészek: Ma nistana ha lajla haze mi kol ha lelot…(Mi a különbség a mai éjszaka és a többi éjszaka között?…), amit az egyiptomi kivonulás ünnepén, a zsidó húsvét Széder estéjén énekel a vacsora legfiatalabb résztvevője. Megmosolyogtatott a dolog, és ez kicsit oldotta bennem az előző napok, hónapok alatt felgyülemlett feszültséget.

A Ben Gurion repülőtéren szó szerint üres volt a bevándorlási hivatal eredetileg százakra méretezett hall-ja. Így a beígért egy-két óra helyett percek alatt elintéztük a papírmunkát és Mose – egy magyarul is beszélő, egyébként jobbára szótlan, sótlan férfi, aki átmenetileg szárnya alá vett – már indult is velem Tiberiásra a merkaz klitába. Reggel nyolc körül rakott ki, jóval messzebb mint kellett volna, így több száz métert kellett cipelnem 60-70 kilós cuccomat, jobbára lépcsőn fölfelé. Fura érzés fogott el: íme, itt cipelem a múltam. Vajon mit hoz a jövő?

Kibuc Maagan Michael

Kertész vagyok, gyepet rakok, fát nevelek, gyomlálgatok… A fizikai munka kellemesen kimerít, élvezem. Így kevesebb energiám marad a tépelődésre. Kb egy hete vagyok itt, maga a kibuc, a környezet gyönyörű. Azt mondják, ez a legszebb izraeli tengerpart. Fél napig kertészként dolgozom, a másik felében pedig a nyelvtanfolyamon vagyok. Reggel fél hatkor kell kelnem, hattól fél tizenkettőig dolgozom, aztán egytől négyig tanulunk.
Nem igazán sikerült még megszoknom az embereket, de ezzel mindig is így voltam, ha új helyre kerültem. Két-három hónap múlva már más lesz a helyzet, meg amúgy már most is könnyebb, mint mondjuk két hete volt. Valószínűleg egyébként a nyelv a legfőbb kulcs. Az egy hónapos semmittevés ideje alatt sikerült átvennem a “Hebrew in three months” nyelvkönyvet, ennek köszönhetően a harmadik szintre, vagyis a Gimel csoportba kerültem, aminek nagyon örülök. A szobatársam is új olé, az USA-ból érkezett, filozófiát tanult és ő is a Gímelben van. Szerencsére az első perctől kezdve ivritül próbálunk kommunikálni egymással, csak végszükség esetén használjuk az angolt. Ma este érkezik meg a másik szobatársunk, Oroszországból. Állítólag jól beszél ivritül. Az ulpánon egyelőre sajnos eléggé lassan haladunk, de ennek – mint mondják – az az oka, hogy az elso hónapban szintre akarnak hozni mindenkit a csoportban, és aztán lódulunk neki igazán. Meglátjuk. Nagy hátránya a kibucnak, hogy nincs elérhető közelségben zsinagóga. Tetejébe egyáltalán nem ügyelnek arra, hogy a tejest elválasszák a húsostól, sőt, ami aztán mindenek netovábbja, olykor disznóhúst is felszolgálnak – igaz, ezt ki szokták írni. Szóval igencsak résen kell lenni.

Esténként futok a tengerparton: egészen fantasztikus. Majd’ mindennap úszom is a tengerben vagy az uszodában. Ami nem jó: ma vagy félórán keresztül parlagfüvet kellett gyomlálnom. Észre sem vettem, mi az, csak akkor jöttem rá, amikor rosszul lettem tőle. Eddig ugyanis csak képeken meg tv-ben találkoztam vele. Fel kéne íratnom valami gyógyszert, mert most indul be a szezonja.
Az ivrittel elég jól haladok, bár lehetnék szorgalmasabb is. Az igazat megvallva annyira zavar a nyelvtudás hiányából fakadó kommunikáció-képtelenség, hogy úgy döntöttem, egyelőre minden energiámat az ivritnek szentelem.

Ma este egy hatalmas buli lesz az uszodában, koncerttel – Infected Mushroom, nemzetközi szinten talán a legismertebb izraeli banda; transz zene, azaz nem éppen az én ízlésem, dj-Zolival, hip-hop, dance, stb. Állítolag hihetetlen tömeg lesz.

Erev Yom Kippurkor Zichron Yakovba megyek, egy közeli kisváros askenáz zsinijébe, ahová péntek esténként szoktunk ellátogatni néhányan a kibucból. Szerencsére most nem kell stoppolnunk, mint rendesen, ugyanis a kibuc előzékenyen megszervezte az odautat. Visszafelé azonban természetesen most is gyalogolnunk kell – egy órás kellemes séta. Ros Hasanakor is ott voltam, de semmi különös nem volt. Pontosabban az volt különös, hogy semmivel sem voltak többen, mint egy átlagos péntek estén (max. hetven ember).

Tel Aviv

Sheraton Hotel, Tel Aviv - fotó: Ilana Shkonik / Wikipédia
Sheraton Hotel, Tel Aviv – fotó: Ilana Shkonik / Wikipédia

Sikerült bérelnem egy olcsó lakást Yafón, és már munkát is találtam: a tengerparti Sheraton szálloda pincéjében mosogatok a konyhán, de olykor a tizenhetediken is. Hát, nem mondhatnám hogy leányálom, de minden kezdet nehéz. A legdurvább egyébként, hogy a konyhán dolgozók (cirka 100 ember) 90%-a Oroszországból érkezett vagy bevándorlóként, vagy csak dolgozni, a maradék tiz százalék többsége pedig arab. Úgyhogy a munkahelyen nem sok ivritet hallok. Tetejébe a tévém is elromlott, így maradnak a könyvek. Most éppen A kis herceggel küzdök, már több mint a felét elolvastam. És persze olvasom a hetiszakaszokat is: csudajó érzés egy sokezer éves szöveget, ráadásul az emberiség talán legjelentősebb szovegét, eredetiben olvasni, érteni. Érdekes felfedezni Tel-Avivot, amiről nehéz lenne azt mondani hogy szép, viszont nagyon bejön az egésznek a hangulata.

Most sürgősen állást keresek, remélem legkésőbb jövő hét péntekig sikerül találnom valamit. Egy hónapos munkaviszony után ugyanis kirúgtak a szállodából. Egészen abszurd história, morbid elemekkel, nincs is kedvem részletezni. A lényeg csak annyi, hogy nem tetszettem Alex-nek, aki egy orosz vendégmunkás és a közvetlen főnököm volt. Az elején, amikor még haverkodós fázisban voltunk, elárultam neki jövetelem okát: cionizmus. Erre nagyon kiakadt, még ki is fakadt. Minden baja van az izraeli zsidóktól.

Kis magyar bevándorló (2)

Pedagógus, tanár Jeruzsálemben, az Izraelinfo állandó szerzője