Tel-Avivban már készülnek az önvezető autókra

Auto Tel
Auto Tel - fotó: Kfir Sivan / nocamels.com

Michael Bloomberg, volt New York-i polgármester és az Aspen Intézet kezdeményezésével projekt indult, melyben világszerte kiválasztottak 10 várost, ahol támogatást kapnak a sofőr nélküli autók használatának bevezetéséhez szükséges infrastrukturális fejlesztésekhez.

A sofőr nélküli autók potenciálja abban rejlik, hogy tökéletes kiegészítői lehetnek a városok természetes működésének, annak a funkciónak, amit az infrastrukturális hálózat betölt az emberek életében. Ezen kívül az önvezető autók (különösen az önvezető taxik) elterjedése várhatóan együtt jár majd azzal, hogy az utasok hajlandók lesznek másokkal megosztani az általuk használt autót, ezért a folyamat jelentősen csökkentheti az autók számát, és így a városok légszennyezettségét is.

A kezdeményezésben részt vevő város elsősorban azoknak a kereteknek és szabályoknak a kidolgozásán fog munkálkodni, amelyek lehetővé teszik az új technológia beillesztését a meglévő tömegközlekedési rendszerbe. Így ezek a városok a későbbiekben nemcsak a ténylegesen létrejövő fejlesztések miatt tehetnek szert versenyelőnyre, de azáltal is, hogy értékes gyakorlati tapasztalatokat is nyernek.

A projektben résztvevő városok vezetőivel együttműködő ipari és fejlesztési szakértők arra dolgoznak majd ki együtt ötleteket, hogy miként érjenek el pozitív eredményeket a vezető nélküli autók bevezetésével a városi életminőség, ezen belül is a környezetszennyezés és a közlekedési dugók problémájának, valamint a mobilitás, az esélyegyenlőség, a meglévő területek optimális kihasználása, a gazdasági növekedés és a közösségépítés terén.

Tel-Aviv-Jaffó mellett kiválasztották még a programra Los Angelest, Washingtont, Austint, Nashvillet, Buenos Airest, Sao Paolot, Párizst, Helsinkit és Londont.

Tel Aviv polgármestere, Ron Huldai nyilatkozata szerint az önvezető autókat integrálják majd a város által bevezetendő Auto Tel rendszerébe. Az Auto Tel projektbe már közel 26 millió dollárt fektettek, idén októbertől 260 autóval kezdik meg Tel Avivban ezt az autómegosztást kínáló szolgáltatást.

Októbertől beindul az autómegosztásos szolgáltatás Tel Avivban – Auto Tel

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.