A pénzügyminiszter a kormányülésen: „Az izraeli gazdaság – a három leggyorsabban növekvő OECD-gazdaság között.” „Voltak olyan reformok, melyek feldühítettek embereket, de ez hozza az eredményt.”
Moshe Kahlon pénzügyminiszter a kormányülésen elmondott beszédében utalt a Központi Statisztikai Hivatal hétvégén közzétett adataiból is látható gazdasági növekedésre.
„Ma már elmondható, hogy
a 2016-os évre úgy fogunk emlékezni, mint az izraeli gazdaság egyik legjobb évére.
Az OECD államokhoz képest is Izrael óriási javuláson ment keresztül, és a növekedés szempontjából a lista élmezőnyébe ugrott 2016 második felében. A növekedésen túl
minden idők legalacsonyabb munkanélküliségi rátájával zártuk az évet.
De ami számunkra a legfontosabb: az adatok alapján láthatjuk, hogy
a fejlődés elérte a társadalom leggyengébb rétegeit is.
A szegényebbek rendelkezésre álló jövedelme nagyobb arányban nőtt a tehetősebbek jövedelemnövekedéséhez képest.”
Kahlon így folytatta az izraeli gazdaság dicséretét: „A növekedést azzal párhuzamosan értük el, hogy
jelentősen csökkentettük a GDP-adósságunkat.
Megnöveltük az állami kiadásokat a szociális minisztériumokban, miközben időről időre a vártnál kisebb hiányt értünk el.
Az elmúlt két évben véghezvitt tevékenységek azt bizonyítják, hogy nincs konfliktus a szabad és felelős gazdaság, valamint a szegények és a középosztály támogatása között. Bebizonyítottuk, hogy
vezethetünk szabad és felelős gazdaságot, miközben gondoskodunk a hátrányos helyzetűekről és a középosztályról.
Korábban azt állították, hogy vagy az egyiket, vagy a másikat. Ma láthatjuk, hogy lehet mindkettőt.”
A pénzügyminiszter köszönettel befejezte be beszédét: „Ezek az eredmények az egész kormány, a miniszterek, a főigazgatók, a minisztériumok, az alkalmazottak, a Pénzügyminisztérium és a Kneszet tagjainak munkáját dicsérik, akik lehetővé tették számunkra, hogy megvalósítsuk a gazdaságpolitikánkat.
Igaz, hogy
voltak reformok, melyek dühítették az embereket, de ez az, ami eredményt hoz.
Reformok és strukturális változások nélkül lehetetlen ilyen eredményeket elérni. Még ha ez fel is háborít bizonyos csoportokat, tovább fogjuk csinálni.”

Salátakísérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője