Liberman: Válsággal fenyegetne az izraeli-amerikai kapcsolatokban Ciszjordánia annektálása

Ciszjordánia
Légifelvétel Ciszjordániáról - fotó: Mark Neyman / GPO

Az Egyesült Államok arra intette Izraelt, hogy a két ország közötti “azonnali válsághoz” vezetne, ha a zsidó állam kiterjesztené szuverenitását Ciszjordániára – közölte hétfőn Avigdor Liberman izraeli védelmi miniszter.

“Közvetlen figyelmeztetést kaptunk az Egyesült Államoktól, nem közvetett üzenetet vagy utalást” – mondta Liberman a parlament külügyi és védelmi bizottságának ülésén.
Az ügy hátterében egy interjú áll, amelyben Miki Zóhár, a kormánykoalícióban részt vevő jobboldali Likud párt képviselője elvetette a palesztin állam létrehozásának lehetőségét, és az egyállami megoldás mellett érvelt.

“A kétállami megoldás halott” – jelentette ki Zóhár az i24News izraeli televíziónak. A korábbi tárgyalásokon felmerültek szerint a kétállami megoldás Izrael mellett a független Palesztina megteremtéséhez vezetne.

“Az egyállami megoldás maradt, amelyben az arabok nem egészen teljes jogú állampolgárok lennének (…). Minden jogot megkapnának, kivéve a parlamenti választáson való részvétel jogát” – fejtegette a Likud törvényhozója. Hozzátette, hogy elképzelései szerint a palesztinok saját városaikban – az izraeli szuverenitás alatt álló autonóm területeken – szavazhatnának, illetve indulhatnának a helyi választásokon.

Liberman elmondta: az interjú után “a világ minden részéből” hívták őt telefonon, és arról faggatták, hogy Zóhár javaslata tükrözi-e az izraeli kormány álláspontját. A védelmi miniszter leszögezte, hogy Izrael állam szuverenitásának kiterjesztése Ciszjordániára hatalmas pénzügyi terhet róna az országra, hiszen akkor ki kellene terjeszteni a palesztin lakosságra is az egészségügyi szolgáltatást és más juttatásokat. Liberman arra kérte a kormánykoalíciót, hogy “nagyon világosan tisztázza, nincs szándékában az állami szuverenitást kiterjeszteni”.

Donald Trump amerikai elnök szakított a korábbi hagyományos washingtoni politikával, és nem állt ki egyértelműen amellett, hogy az izraeli-palesztin válságot csak a kétállami megoldás útján lehetne rendezni. Ehelyett úgy nyilatkozott, hogy bármilyen megoldást támogat, amely mindkét fél számára elfogadható. Ennek nyomán Benjámin Netanjahu kormányának keményvonalas tagjai egyre inkább azt kezdték szorgalmazni, hogy mondjanak le a palesztin államról szóló elképzelésekről, és inkább formálisan csatolják Izraelhez Ciszjordánia egy részét vagy akár teljes egészét.

Az úgynevezett kétállami megoldás értelmében Izrael Állam mellett az 1967-ben elfoglalt Gázai övezet és Ciszjordánia területén kellene létrejönnie a leendő palesztin államnak, amely fővárosának a palesztinok a szintén megszállt Kelet-Jeruzsálemet tennék meg. A nemzetközi közösség Ciszjordániát megszállt területnek tekinti, nem ismeri el Izrael részeként, az ott létesült zsidó telepeket pedig törvénytelennek tartja. Izraelt korábban Washington és Brüsszel is bírálta a telepek miatt, mert a telepépítések gyakorlatilag ellehetetlenítik a palesztin állam létrejöttét. Jeruzsálem visszautasítja a bírálatokat, és tagadja, hogy a telepek akadályoznák a békekötést.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI