Szabad-e honvágynunk?

Ráhel Korazim előadása Jaffón.

Ráhel Korazim előadása

Szombat este, az Izraelinfo első előadásán Dr. Ráhel Korazim arról mesélt, hogy miként jelenik meg az izraeli költészetben az elhagyott régi haza iránti vágyakozás, a kettős identitás összes nehézsége. Fenyves Gabriella ott volt, és nagyon nem bánta meg, mint alábbi írása is jelzi.

A Két haza fájdalma elnevezés kissé előítéletessé tett az előadással szemben. A szentimentális cím alávetett tehetetlenséget sugallt, mely ellenkezik a mai korszellemmel, a sorsát kezében tartó ember ideáljával. Miért is kell két haza fájdalmában élni? Miért is nem lehet két haza kihívásai, kétségei, elkötelezettségei közt? Mint kiderült, az előadás címadó idézete Lea Goldberg tollából, a múlt század elejéről származik.

Lea Goldberg – fotó: wikipedia

Várakozásaimmal ellentétben előadónőnk temperamentumos személyisége, előadásmódja azonnal magával ragadott. Plasztikus példákkal szemléltette a múlt és a jelen világának különbségeit, melyek a mai generációnak, de akár nekem is, aki még élénken emlékszem, milyen messze tud lenni “Makó Jeruzsálemtől”, érthetetlenné teszik az elszigeteltséget, a végleges és visszafordíthatatlan elszakadás érzetét a szülőföldtől.

 

 

Ráhel, a költőnő – fotó: wikipedia

Csodálatos előadónk az izraeli verseken keresztül mutatta be, hogy miként is változott meg a közítélet, illetve a bevándorlók saját hozzáállása a szükségszerűen többes identitáshoz. A probléma mélységéről tanúskodtak a közönség azon tagjainak megnyilvánulásai, akik még részesei voltak a kezdeti évek légkörének, és hevesen tagadták, hogy fájhat egy olyan hazát elhagyni, mely cserben hagyta és kiszolgáltatta őket a gyilkosoknak. A fiatalabb generációk már nem ismerhetik e társadalmi elvárást, nyomást, mely a hűség, a nemzet és nyelv megerősödése zálogának kizárólag ezt az egyivarú identitást tartotta, melynek embertől idegen voltáról a bemutatott költők is mind, egytől egyig hangot adtak.

 

Viszont ha kettős (én kiegészíteném többesre) identitásról beszélünk, akkor bizony reflexszerűen a nyugati világból ideszármazott zsidókra gondolunk. Ennek igazságával akkor is egyetértek, ha a példa, hogy mi is jut eszünkbe, ha az elszármazás helyeként a képen látható széles folyóra nézünk (na ugye, hogy ez nem Bécs vagy London, hanem Bagdad, amire elfogultságunk okán nem is gondoltunk), engem csak arról győzött meg, hogy egy teve a sztereotípiáimnak jobban megfelelne a szefárd zsidóság felidézéséhez, hogy rádöbbentsen hiányukra az érzelmi, gondolati közösségemben. Ráhel folyamatos dialógust követelt tőlünk, s nem engedte közönsége figyelmét lanyhulni. Végül elértünk kortársunkhoz, Ági Misholhoz, ki az új korok szellemében már meg sem változtatta nevét, és azon mereng, hogy ha a véletlen úgy hozta volna, bizony szeretői nevei is mások lettek volna, Bélák és Jánosok.

Agi Mishol – fotó: wikipedia / Iris Nesher

Ráhel szombat este örökre megszerettette velem Rahel HaMesorer versét, akit csak Ráhel, a költőként ismernek Izraelben, s aki a táj fáit különböző korú és nemű embercsoportokként megjelenítve saját családját, az Oroszországban hagyott közösséget siratja. A közösséget, mely, mint az erdő megóv és enyhet ád, az ígéret-földi, sugaraival mindent betöltő, égető nappal szemben. A költőnő az árnyas fák közti elrejtezés utáni vágyát Istennel szembeni hűtlenségeként éli meg.

De nem csak költészetről esett szó, hanem röviden Ráhel személyes sorsáról is, mely szintén ezen ambivalencia jegyében zajlott. A kibucról, ahol született, s hogy másodgenerációs bevándorlóként, a fenti társadalmi nyomás ellenében is, édesanyjának köszönhetően, mégis megtanult magyarul.

Arról, hogy ezen ritka kettősség, magyar nyelvtudása és izraeli iskolázottsága miként tette a legalkalmasabb jelöltté a nyolcvanas évek második felében a Szohnut budapesti kiküldetésére, majd e kettős identitás elkötelezett kutatójává.

Azt már csak később tudtam meg, hogy a közelmúltban leégett Thököly úti zsinagóga is az ő segítségének köszönheti az Amerikából kapott új tóratekercseket.

Éppen hogy csak megmerítkezhettünk az izraeli irodalom ma már széles folyamában, és végére is értünk a közel kétórás előadásnak. Még és még akartam volna hallgatni Ráhel Korazimot, aki csodás könnyedséggel festette színes közelséggé a költőket és írásaikat.

Remélem, az előadássorozat első előadóját a szervezők meg tudják győzni még további előadások tartásáról. Mert fantasztikus élmény volt Ráhel szembenézésre késztető magyar nyelvű előadása az izraeli bevándorlók irodalmáról.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.