Netanjahu: Izrael is szeretné a palesztin-izraeli békefolyamat megújítását

Izrael megvizsgálná a palesztin-izraeli békefolyamat megújításának lehetőségét – közölte Benjámin Netanjahu miniszterelnök a szokásos vasárnapi kormányülés kezdetén, Donald Trump amerikai elnök közelgő látogatása kapcsán – jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió.

“Osztozunk az amerikai elnök szándékában, hogy megvizsgáljuk a békefolyamat felélesztésének módját”- mondta az izraeli kormányfő.

Donald Trump amerikai elnök arra törekszik, hogy feltárja a palesztinokkal a békefolyamat újjáélesztésének módját. “Osztom ezt a vágyát az izraeli néppel együtt”- nyilatkozott Netanjahu.

“Békét szeretnénk, és a békére neveljük gyermekeinket”- tette hozzá, majd hangsúlyozta, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök viszont dicséri a terroristákat, és tettük súlyosságának mértékében pénzt folyósít nekik.

“Hallottam, ahogy azt mondja, hogy a békére nevelik gyermekeiket, de ez, sajnálatomra, egyszerűen nem igaz”- állította az izraeli kormányfő. Kiemelte, hogy Trumpot, Izrael barátját az ország legnagyobb szövetségesét megillető meleg fogadtatásban részesítik.

Donald Trump május 22-én, első külföldi körútjának második állomásán, Szaúd-Arábiából érkezik majd Izraelbe, egy napra. Látogatásának célja a bizalomépítés, a 2014 tavasza óta megszűnt palesztin-izraeli béketárgyalások felélesztése vagy közvetlen kétoldalú megbeszélésekkel, vagy több közel-keleti ország bevonásával, regionális kerekasztal keretében.