Ha lenne egy időgépem, biztosan elmennék vele Amerikába, az első világháború utáni évekbe. Nem katasztrófaturizmusból, hanem zenét hallgatni. New Orleansba és Chicagoba mennék először. Folyó- és tóparton nézelődnék, bolyonganék és rettegnék a kikötőkben. Járnék kocsmáról kocsmára fiúruhában, és csak hagynám, hogy átmosson a muzsika. Kezet szorítanék a kitűnő zenészekkel, akik még nem tudják, hogy mit hagynak majd maguk után, és hányan igyekeznek majd hangról hangra lejátszani a szólóikat.
Bámulnám a táncosokat. Azokat a feketéket, akik sosem táncoltak fehéreknek elvből, és azokat, akik a showbizniszbe való bekerülés keserű pirulájaként lenyelték a fajvédelem szégyenletes darabkáit. A jazzért való rajongással nem szoktak gyanúsítani, mert a free jazzt és a standardokat mutogatták, én pedig a dixielandért, swingért és a ragtime-ért lelkesedtem, amire fintorogtak, hogy az nem is jazz, pedig de. Szeretem, ha értem, amit játszanak, kellenek a fúvósok, a zongora, nem elég a gitár meg a bőgő. Nekem pont jó a Louis Armstrong meg az Ella Fitzgerald, és ezzel nagyjából el is árultam mindent.
Időgép hiányában vissza kell huppannom az egyre forróbb izraeli nyárba. Viccből elvitethetem magamat a közeli kies Kiryat Gatra, ami Chicago testvérvárosa, de ennél sokkal jobb, ha elmegyek Jeruzsálembe a „Colelet Ceubába”. Június 24-én lesz a The Betty Bears lemezbemutató koncertje. Ott aztán nyolcan foglalkoznak majd a színpadon azzal, hogy megmutassák mi is az a jazz, amit én szeretek. Szénné játszották már magukat a szent városban, hisz odavalósiak egytől egyig, de nem adnak ki minden héten lemezt, ezért aztán nagy buli lesz, igazi ereszd el a hajam! Este tízkor kezdenek, hetven a jegy, de elővételben hatvanért is odaadják.
Én szóltam….
https://yellowsubmarine.org.il/?post_type=show&p=9310&lang=en
Mentálhigiénés szakember, blogger, Jeruzsálem
