Ellenállhatatlan levelet kaptunk:

Kezicsókolom, én Pici vagyok, és hallottam Anyától, hogy az Izraelinfónak nincs kabalakutyája. Ha meg tetszenek engedni, akkor szívesen vállalom ezt a melót.

Az önéletrajzom még elég rövid:

Hivatalosan március 30-án születtem (április 1-et a doki nem volt hajlandó beírni az igazolványomba, mert azt mondta, hogy az nem veszi ki jól magát). Valahol Afula környékén találtak ránk jó emberek, akik testvéreimmel és szülőanyánkkal együtt befogadtak és gazdikat kerestek nekünk. Anya május végén bukkant rám (na hol, hát a fészbúkon). Még aznap értem jött, és azóta nekem is van saját emberem.

Már sokat tanultam Anyától: tudom, mikor kell leülni, lefeküdni, labdát visszahozni, bár nem világos, hogy minek adjam oda, amikor neki van egy másik? Egyre többször sikerül jó helyre pisilnem, de néha muszáj máshova, máskülönben hogy rohangálhatnék a felmosófa után? Még nem értek minden szót, mert Anya szókincse nagyon gazdag, de néhány kifejezés értelmét már sejtem. Pl. azokét, amiket Anya olyankor mond, amikor a lába körül szaladgálva a bokáját rágcsálom.

Ma volt az első kirándulásom! Hatalmas egy világ ez, van benne három utca, két parkoló, meg lépcsők is. Macskákkal is találkoztunk, Anya elmagyarázta, hogy tisztelni kell őket. Közben virslivel tömött. Anya nagyon meggyőző.

Terveim szerint a közeljövőben egyetemre megyek.

Izgatottan várom válaszukat.

Csókolom,

Pici