Eliezer Fishman - fotó: Tamar Matsafi / Wikipedia
Eliezer Fishman - fotó: Tamar Matsafi / Wikipedia

Ők azok, akik saját vagyonnal nem, vagy alig rendelkeztek, mégis, elsősorban kapcsolataikat kihasználva, banki kölcsönökből jelentős vállalkozások uraivá váltak. De felsülésük után sem jöttek zavarba: egyszerűen hiteleik teljes, vagy részbeni törlését kérték a bankoktól. Amit a pénzintézetek gyakran teljesítettek is.

Az utóbbi hetekben elsősorban Eliezer Fishman – végül a közfelháborodás nyomán megtorpedózott – banki egyezség-kísérlete, majd a bíróság által kikényszerített csődbejelentése miatt előtérbe kerültek az izraeli kölcsön-oligarchák.

A kneszet vizsgálóbizottságot alakított a Fishman-ügy nyomán.

Bankok vezetőinek egész sorát fogják maguk elé rendelni, hogy elmondják, miért is adtak horribilis pénzeket kölcsönbe fedezet nélkül Izrael egyik eddigi legnagyobb oligarchájának? Aki elsősorban a Globes gazdasági magazin tulajdonosaként és elegáns magánrepülőjének gyakori utasaként került be a köztudatba.

Átlagember kontra tycoon

Lesz mit kérdezniük. Miért is van az, hogy ha én, az átlagember bemegyek a bankba, és számomra csillagászati, pár százezer sékeles maskantát (jelzálogkölcsönt) kérek, hogy fedél legyen a saját és családom feje fölött, akkor hetekig tartó tortúrával kell bizonyítanom hitelképességemet? Nekem miért kell bizonyítanom, hogy rendszeres jövedelmeim garantálják a havonta esedékes törlesztés kifizetését?

Ja és ez nem elég, nekem fedezetet is kell adnom. Általában teljes kifizetéséig el kell zálogosítanom a bank számára a pénzből vett ingatlant, ezzel is biztosítva, hogy fizetek, mint a katonatiszt, különben az utcára kerülök.

Miben más Eliezer Fishman, vagy a hasonló kölcsönügylet miatt is éppen kihallgatás és nyomozás alatt álló másik Bezeq-oligarcha, Saul Elovics? Nekik miként adhatott a köz pénzéből garanciák nélkül milliárdokat a bankok vezetése? Mert bizony az a mi pénzünk, még ha a bankban is tároljuk.

Hogyan kerülhet sor aztán vállalkozásaik kudarca után az ún. „vágásokra”, ahogy elegánsan az eltapsolt pénzek leírását, semmisnek nyilvánítását nevezik? Miként hagyhatták évekig futni pénznyelő bizniszeiket a bankok igazgatói? Hogyan tűrhették, hogy ellenőrzés nélkül pazarlásra, fényűzésre, luxusra szórják a kölcsönbe kapott vagyonokat?

Miért görgethették gyakran évtizedekig a vissza nem fizetett adósságokat, amikhez még újabb és újabb pénzeket is adtak? Hogyan történhetett meg, hogy még a bukás után is meghagyták nekik sokmilliós ingatlanjaikat? Miként írathatták át azokat rokonaik, barátaik és üzletfeleik nevére? Hol volt eközben a bankok ellenőrzéséért is felelős izraeli nemzeti bank?

Sok a megválaszolatlan kérdés az izraeli gazdaság egyik rákfenéjével, a politikusokkal összeforrt oligarcha elittel kapcsolatban. Errefelé azt mondják, ha valamit nem tudnak vagy akarnak orvosolni, akkor gyorsan bizottságot alakítanak a kérdésről.

Kíváncsian várjuk a kneszet legújabb bizottságának eredményeit.