Ismét imádkoznak az al-Aksza mecsetnél, összecsapások zajlanak Jeruzsálemben

A Templom hegy Jeruzsálemben - fotó: Andrew Shiva / Wikipedia / CC BY-SA 4.0

A muzulmán vallási vezetők jóváhagyása után csütörtökön – két hetes bojkott után – ismét több ezren imádkoztak Jeruzsálem óvárosában az al-Aksza mecsetnél, délután viszont folytatódtak a biztonságiak és a tüntető tömeg közötti összecsapások – jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja a ynet csütörtökön.

A tüntetők az al-Akszához legközelebb eső oroszlános kapunál gyülekeztek, ahol cukorkákat osztogattak a gyermekeknek, hogy megünnepeljék a detektoros biztonsági kapuk és a térfigyelő kamerák eltávolítását, amiket a két héttel ezelőtti, két izraeli rendőr életét kioltó merénylet után helyeztek el az izraeli hatóságok az al-Aksza mecsethez vezető utaknál.

Később több ezres tömeg verődött össze a mecsetek szűk bejáratánál, amit a rendőrség megpróbált feloszlatni. Ennek következtében palesztin források szerint 41 palesztin megsebesült.

A Huta kaput – ahol a két héttel ezelőtti merénylet történt -, eleinte zárva tartották az izraeli hatóságok, de a palesztinok követelték annak a megnyitását is, és kérésüket a rendőrök végül teljesítették.

A Mecsetek terén kitűzték a palesztin nemzeti zászlót, de azt néhány perccel később a rendőrség eltávolította a tízes tévécsatorna híradása szerint. Csütörtök délután számos alkalommal összetűzések zajlottak az óvárosban, amikor a palesztin fiatalok kövekkel dobálták az egyenruhásokat, akik válaszul üldözőbe vették őket és tömegoszlató fegyvereket vetettek be ellenük.

“Visszaállt a korábbi állapot. Visszatérünk imádkozni az al-Akszához”- közölte reggel Mohamed Husszein jeruzsálemi mufti, és a délutáni imára már az al-Aksza mecsetbe szólította híveit, akik csütörtök reggel tüntetően még az utcákon imádkoztak.

A tévé szakértői szerint a detektoros kapuk okozta válság megoldódni látszik a muzulmán hívők visszatérésével az al-Aksza mecsethez. A nyugalom helyreállásának súlyos próbáját jelenti majd a pénteki muszlim imádkozás, ugyanis a Vaqf, a jeruzsálemi szent helyeket felügyelő muzulmán tanács utasítására pénteken zárva tartják majd az összes többi jeruzsálemi mecsetet, hogy minden hívő az óvárosba, a muszlim vallás harmadik legszentebb helyéhez, az al-Aksza mecsethez menjen imádkozni.

A biztonsági fémdetektoros beléptető kapuk és a térfigyelő kamerák telepítése miatt a muszlim vallási vezetők a korábbi állapot, a status quo megsértésével vádolták Izraelt, és az al-Aksza mecset bojkottjára szólították fel híveiket.

A zsidók által Templom-hegynek nevezett Mecsetek terén áll az iszlám harmadik legszentebb imahelye, az al-Aksza mecset, de a tér a zsidó vallás számára is kiemelkedően fontos, mert az ókorban itt állt az ő legszentebb helyük, a jeruzsálemi Szentély. Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Kelet-Jeruzsálemet – benne az óvárost -, az al-Aksza mecset környéke azonban a történelmi megállapodások értelmében Jordánia gondnoksága alá került, és a szent hely körüli békét a kényes status quo megőrzésével igyekeznek biztosítani.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI