A jaffói fiatalember meggyilkolásával kapcsolatos reakciók és a tel-avivi városrészben azután végbement erőszakos események alapján egyre világosabban látszik, mennyire eltérően érzékeli a zsidó és az arab társadalom ugyanazt az eseményt. Daniel Monterescu jaffói születésű városantropológus („jaffológus”) a Haaretzben elemezte az ügy részleteit
A jaffói eseményeket elemezte a London & Kirshenbaum televíziós beszélgetésben (július 31-én) Yaron London és Awad Abu Shada jaffói társadalmi aktivista, ahol pontosan feltárult az a szakadék, mely az uralkodó, zsidó-izraeli narratíva és az arab narratíva között tátong. London a következő szavakkal kezdte a beszélgetést: „Egy lövedék, amelyet a rend őrének fegyveréből lőttek ki Jaffón… eltalált…, a rendőrök megöltek egy fiatalkorú bűnözőt…, valószínűleg egy fiatalkorú bűnöző” – ebből minden világos. Abu Shada viszont nem volt hajlandó az eset részleteibe belemenni, mert a rendőrség még nem hozta nyilvánosságra a nyomozás adatait.
Abu Shada kiindulási pontja az, hogy adott „egy srác, akit meggyilkoltak, a rendőrök tüzet nyitottak két fiatal felsőtestére”, miközben London azt kéri, „Tegyenek rendet a tények között!” – valójában azonban tényként fogadja el a rendőrség verzióját, és elveti Abu Shadáét. „Szerinted a rendőrség azért lőtte le őket, mert arabok?” – kérdezi London, és megenged magának még egy csúsztatást: „Nem biztos, hogy a rendőrség tudta, hogy arabokról van szó.” Innentől a beszélgetés hamar süketek párbeszédévé válik, melynek a végén London még egy kis beszólást is megenged magának, amikor az aktivistához ezekkel a szavakkal fordul: „Mi lenne, ha inkább egy kicsit a jaffói bűnmegelőzéssel foglalkoznál mint aktivista és szociális munkás?” Közös kiindulási pont nélkül nincs kommunikáció, megértés, párbeszéd. Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy mi az adott tényállás, egy eldönthetetlen politikai vitává válik. Pont úgy, mint ahogy Akira Kuroszava „A vihar kapujában” című filmjének elbeszélői, mindegyik fél más nézőpontból meséli el ugyanannak a gyilkosságnak a történetét. Az arab-izraeli „vihar kapujában” a tanúvallomások ellentmondanak egymásnak, és a néző képtelen felfedni az igazságot.
Vegyes lakosságú város lakójaként, és az ottani élet kutatójaként figyeltem a fenti beszélgetést, és meg voltam lepve a párbeszéd hiányán. Nem egyszerű egyet nem értésről, hanem két annyira különböző szemléletről van szó, amely nem tesz lehetővé semmifajta politikai felismerést. Ami nyilvánvalónak tetszik az arab állampolgároknak, az elfogadhatatlan a zsidóknak, és fordítva. Um al-Hiranban, Kfar Kaszemben és Jaffón is emiatt az értelmezési különbség miatt vont le e két csoport eltérő következtetéseket. Az arabok feltételezése szerint a rendőrség ellenséges velük, a zsidók pedig úgy gondolják, helyesen cselekszik. Ez a probléma gyökere.
Ez a vita lényege a szociális médiában, a város lakosainak találkozásakor és a kialakult konfliktushelyzetekben is…
…Két nappal a 20 éves fiatalember korai halála után Jaffó utcái tele vannak közlekedési rendőrrel, nyomozóval és a határőrség katonáival. Jaffót újra veszélyes helyként tartják számon, és a nem helyi lakos zsidók nemigen látogatják ezt a városrészt. Feszült arab fiatalok csoportokban flangálnak az utcákon. A feszültség érezhető a levegőben, de a félelem állandó. A fegyveres fellépés és az azt követő események rendőri kezelése riasztó képet mutat a társadalomról.
A rendőri intézkedésekkel kapcsolatban két értelmezés lehetséges: az elsőben a hibás döntéshozatal keveredik a rendszer ostobaságával, a második szerint machiavellista összeesküvésről van szó. Nehéz megítélni, hogy a rendőrségi akció emberi mulasztáson alapuló félreértés következménye, avagy előre megfontolt, forrongást előidézni kívánó zseniális akció annak bebizonyítása céljából, hogy ki az erősebb a grundon. Az egyszerűség kedvéért induljunk ki abból, a rendőrséget kevésbé elítélő alaphelyzetből, hogy a rendszer racionálisan működik, feltételezhetően ostobán és ijedségtől vezérelve elkövetett cselekedetről van szó.
Több következtetést is le lehet vonni a történtekből. A Templom-hegyen történt erőszakos események miatt nyilvánvaló, hogy a rendőrségnek fokozottan körültekintően és önmérsékletet tanúsítva kellett volna eljárnia. Már így is feszült a légkör, és érezhető a szinte példátlan elidegenedés a város arab – főként muzulmán – lakosai és az állam, leginkább annak a környéken seriffként köröző tisztviselői között. Az izraeli rendőrség szabályzata alapján rendőrségi hajsza kizárólag abban az esetben megengedett, ha az nem jelent veszélyt a közelben tartózkodókra, nem veszélyezteti nagy mértékben az üldözőt, az üldözöttet és a közelben tartózkodókat, mindenkor figyelembe véve az üldözött-gyanúsított által elkövetett bűncselekmény súlyát, abban az esetben, ha ez a legésszerűbb eljárás, és nincs más módja az üldözött-gyanúsított letartóztatásának.
Elvileg jobb egy menekülő, mint egy halott bűnöző. A civilizált országokban az anyagi kár elfogadhatóbb, mint a személyes sérülés. Az 2005-ös franciaországi zavargások során a lázongók közel 10 000 járművet gyújtottak fel, körülbelül százhuszonhat rendőr sebesült meg, a rendőrök mégsem ártottak a civileknek. Eközben a 2000-es októberi izraeli zavargások során, amikor arab tüntetők utakat zártak el az arabok lakta települések és a galileai utak mentén, a rendőrség 13 tüntetőt lőtt agyon. Jaffón is ez történt, amikor – a helyiek elmondása szerint – a lövöldözés után a Patológiai Intézet késleltette az áldozat holttestének családnak való kiadását, ami feldühítette a tömeget. A zavargások spontán módon, és nem szervezetten kezdődtek, de felerősödtek, amikor a kommandósok túl kemény kézzel bántak a fiatalokkal.
https://youtu.be/WbnhblvGpD8
A szituáció nagyban emlékeztet az egyesült államokbeli rendőrök fekete bőrűekkel szembeni méltánytalan intézkedéseire, melyek sokszor „téves megítélés” következtében ártatlan emberek meggyilkolásával végződnek, amit az amerikai szakmai zsargon „szubjektív veszélyként” emleget. Ott is, csakúgy mint Izraelben, a lövést leadó rendőrt legtöbbször felmentik. Az Egyesült Államokban kognitív rasszizmusról van szó, vagyis arról, hogy a fekete bőrűeket potenciális erőszakos támadóként azonosítják. A jaffói utcai zavargások sok szempontból hasonlítanak a „Black Lives Matter” mozgalomra. Tegnap este egy fiatal férfi állt egyedül a jaffói Yefet utcai parkban, és egy táblát tartott a kezében ezzel a felirattal: „51 arab állampolgárt ölt meg a rendőrség 2000 októbere óta. Ki lesz a következő?”
A másik összehasonlítás akkor szembetűnő, amikor a rendőröknek az arab állampolgárok zavargásai során (Um al-Hiran, Kfar Kaszem és Jaffó) tanúsított, katonákét idéző hozzáállását hasonlítjuk ugyanannak a rendőrségnek a kesztyűs kezű hozzáállásához, ahogyan a haredi, vagy a telepes izraeliek erőszakos megmozdulásait kezeli. Emlékezzünk csak arra, hogy a rendőrök fegyvertelenül érkeznek az illegális telepek kiürítésére, és csodával határos módon ezek az események általában polgári áldozatok nélkül végződnek. (Amona kiürítésekor mintegy hatvan fegyvertelen rendőr sebesült meg, többek között sósavtól, miközben a telepesek körében mindenki sértetlen maradt).
A telepesek vezetőivel folytatott párbeszédbe fektetett előrelátó és megfontolt gondolkodás és az a kesztyűs kézzel való bánásmód, ahogyan a rendőrség vezetői a legszélsőségesebb telepesekkel szemben járnak el, az arab településeken csak utólag bukkan fel, mikor ugyanazok a vezetők odaérkeznek, hogy „kibéküljenek” (arabul szulha) a rendőri túlkapás nyomán az elhunytat gyászoló családdal. Égbekiáltó a különbség, és minden értelmes arab fiatal előtt nyilvánvaló, hogy „szembe köpik és azt mondják neki, esik az eső”.
Egy másik tanulság az arab utca erjedésének előre nem tervezett következményeire mutat rá. Jaffó utcáit most olyan gyerekek járják, akik az áldozat – szent fehér betűkkel írt – nevével ékesített világító pólókban feszítenek. Sahíd, mártír született Jaffón, aki halálával az arab és zsidó vér között különbséget tevő erőszakos hatalmat leplezte le. Awad Abu Shadának, a választott Iszlám Tanács képviselőjének és a kommunista Balad párt aktivistájának erőszakos és nagy nyilvánosságot kapott – a rendőrparancsnok átkozódásával kísért – letartóztatása egy további, szintén előre nem tervezett eredményt hozott: új vezető született. Ahogyan Daphni Leef (polgárjogi aktivistalány) hírhedt letartóztatásakor, itt is az erőszakos rendőri cselekmény tette Abu Shadát olyan autentikus helyi vezetővé, aki a legnehezebb időkben sem habozik a közössége élére állni.
Abu Shada a közösségében már a 2011-es társadalmi tiltakozóhullám óta bölcs, gyakorlatias politikai aktivistaként ismert és elismert ember. Kritikus hangú értelmiségi, aki borotvaéles cikkeket ír héberül, arabul és angolul. Azonban, ahogy korábban Azmi Bashara, vagy a zöldvonalról túlról Marwan Barghouti, ő is fenyegetést jelent, egyesek szerint éppen ez volt letartóztatásának az oka. Ami a biztonsági erők és a rendőrség jaffói politikáját illeti: az bármennyire is változik, minden marad a régiben. Nem lesz ennek jó vége.
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.
