Az apostolok Juliász nevű városát találhatták meg izraeli régészek

András, Péter és Fülöp apostolok szülőfaluja, Bétsaida utódvárosa, a római kori Juliász maradványait találhatták meg izraeli régészek a Kinneret, vagyis a Galileai-tenger északi partjainál – jelentette a helyi média hétfőn.

A Mordeháj Aviam régész vezetésével dolgozó kutatók a Jordán folyó deltájának közelében bukkantak az évtizedek óta keresett városra, amely egykor Augustus római császár lányáról, Júliáról kapta a nevét.

Az Újszövetségben Bétsaida néven említett település korábban kicsiny galileai halászfalu volt, az Újszövetség könyvei szerint Jézus három apostolának, Andrásnak, Péternek és Fülöpnek a szülőhelye. A kutatók két méterrel a bizánci kori maradványok alatt egy római korból, a Kr. u. 1-3. századból származó réteget találtak cseréptöredékekkel és érmekkel.

A legnagyobb meglepetés egy római stílusban épült fürdő, benne a mozaikpadló részleteinek a felbukkanása volt, ami nem tekinthető szokványos tárgyi emléknek ebben a régióban. Ez azt valószínűsíti, hogy a régóta keresett Juliászt találták meg, nem egy egyszerű halászfalut.

Az értékes leletek között Néró császár Kr. u. 65-66-ból származó ritka ezüstérméjére is rábukkantak, ami szintén megerősíti az épület és a maradványok korát.

- Hirdetés -

Juliasz város építéséről csak Jospehus Flavius zsidó történész írásából tudunk, aki leírta, hogy Nagy Heródes király fia, II. Heródes zsidó fejedelem Bétsaida halászfalut valódi római polisszá változtatta és átneveztette Juliásznak.

A régészek szerint a feltárások környékét a Kr. u. 250-350 között elborította a Jordán folyó hordaléka, valószínűleg a Kinneret időszakos vízszintemelkedése miatt.
Később ismét letelepedtek a területen, amit a bizánci kori maradványok támasztanak alá.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI