Magyarok, akik Izraelben laknak, akik ugyanúgy egy pár bőrönddel érkeztek, mint mi mindannyian. Akik szembenéztek a híres-neves izraeli mentalitással – az állandó hangoskodással, a sorban állásra való képtelenséggel és persze a héber nyelvvel, mint mi mindannyian – és nem futamodtak meg. Nem azért mutatjuk be őket, mert Nobel-díjat vagy olimpiai érmet szereztek. Azért beszéltünk velük, mert azok közé tartoznak, akik nem fordultak vissza: folytatták ezt a keserédes kapcsolatot a kicsi országgal, és bizony győzedelmeskedtek. Saját életet alakítottak ki – kudarcokon és elkeseredéseken innen és túl. Először Horváth Katalin portréja következik.
Hogy jöttél, miért jöttél, mikor jöttél?
Nyolc évvel ezelőtt, 2009-ben, szerelem miatt, az egyetem negyedik évében jöttem ki, két évet innen fejeztem be. Nem volt nehéz döntés a költözés. Akkor úgy éreztem, hogy otthon elértem a munkámban a legmagasabb szintet, az Indexnek és az Origónak voltam a webdizájnere, mindenkit ismertem a szakmában és nem láttam, hogyan lehetne még tovább haladni. A barátaimat otthagyni volt a legnehezebb.
Mi volt az első benyomásod?
Izraelről nem sokat hallottam, mielőtt a barátnőmmel megismerkedtem volna. A tervem az volt, hogy kijövök, és elkezdek egyből munkát keresni, nem akartam senki nyűge lenni – úgyhogy a mesterségemben kerestem állást, webdizájnerkét, dizájnerként. Ulpánra sem mentem, egyből dolgozni kezdtem – és az első két és fél év szörnyű is volt.
Miért?
Nagyon nehéz volt a kultúrával szembesülni, és mivel nem voltam állampolgár, kiszolgáltatott helyzetben is voltam. Ez szerencsére sokat változott az évek során. Ahogy a hivatalos státuszom megváltozott, elkezdhettem nézelődni. Alijázni nem tudtam, tehát én nem kaptam meg azt a támogatást, amit a zsidóként ideérkezők elvárhatnak – és még barátaim sem nagyon voltak. Az otthoniaknak – családnak és barátoknak – pedig nem tudtam elmondani, hogy pontosan mi történik velem, mi folyik itt.
Mi volt a legsokkolóbb Izraelben?
Izrael nagyon hangos – és én nagyon érzékeny vagyok a zajokra. Otthon az emberek suttognak, még a piacon is – itt meg nem hallod a saját hangodat. Eleinte úgy gondoltam, hogy az emberek nem udvariasak, amit máig így hiszek, de közben rájöttem, hogy ez azért van, mert itt mindenki úgy viselkedik, mintha otthon lenne.
Most hogy érzel az országgal kapcsolatban?
Azt érzem, hogy itt bármit meg tudok valósítani. Élvezem, hogy az emberek meghallgatják a véleményemet. Otthon monológjaim voltak – Izraelben párbeszédekben veszek részt, szeretik az emberek elmondani a véleményüket. Itt értettem meg, hogy nem muszáj mindenkit meggyőzni, de érdemes végighallgatni a másik embert.
Volt olyan pillanat, amikor megfontoltad, hogy összecsomagolsz és hazamész?
Igen, például a 2014-es nyári rakétatámadások alatt. Akkor nagyon féltem, megrázó élmény volt, rájöttem, hogy mennyire nincs befolyásom arra, hogy rámesik-e egy rakéta vagy sem. De aztán maradtam, mert úgy gondoltam, hogy itt tanultam meg, hogy milyen kitartani valami mellett – egy gondolat, párkapcsolat vagy ország mellett. Nem vagyok egy nagy nacionalista, de szeretek itt lenni. Egy leszbikusnak itt sokkal jobb az élete. Itt, Tel-Avivban olyan vagyok, mint bárki más, nem kell lázadónak lennem, akkor fogom meg a partnerem kezét, akkor csókolom meg, amikor akarom. Magyarországon mindig úgy éreztem, hogy bizonyítanom kell. Itt Tel-Avivban egészen más még a hangulat is. A szomszédunkban lakik egy ötgyerekes vallásos család, akik áthívtak minket hanukakor gyertyagyújtásra. Mondtam az anyukának, hogy én leszbikus vagyok, mire csak annyit válaszolt, hogy mind isten gyermekei vagyunk.
Könnyebb itt elérni a céljaidat?
Párkapcsolat területén igen. Én úgy látom, hogy itt könnyebb partnerre találni azoknak, akik szeretik, ha gondolkodásra késztetik őket, ha olyan embert keresnek, aki minden beszélgetéshez hozzá tud szólni. Sokkal jellemzőbb az, hogy az emberek nyíltan állást foglalnak valamivel kapcsolatban és őszintén kifejezik a véleményüket.
Szakmailag pedig ha valaki jó abban, amit csinál, akkor itt tényleg el tud érni bármit. Senki sem akadályozza a tanulási éhséget, mindig tudsz új dolgokat tanulni vagy kipróbálni. Mindemellett jó az időjárás, az állam támogatja a szabadúszóságot, a kapcsolatrendszert könnyű kiépíteni és számítani is lehet rá – beajánlják egymást az emberek.
Hol dolgozol most, mit csinálsz?
Egy haifai start-upnál vagyok kreatív igazgató.
Gondolkodtál azon, hogy továbbállsz?
Ha igen, akkor is csak pár évre. Tel-Aviv mellett még New York lehet számomra opció, de csak itt, Izraelben tervezünk családot.
Az interjú az Új Kelet újság 2017 májusi számában jelent meg nyomtatásban.
Aki végigszenvedte az életét Magyarországon, az itt is szenvedni fog
Újságíró
