A technika mai állása mellett már bizonyára létezik olyan szoftver, amelynek segítségével pontosan meg lehet számolni, melyek azok a fő kifejezések, amelyek a legtöbbször elhangzanak egy adott előadáson. Az Izraelinfo első, Izraelről szóló újságírói konferenciáján az én agyam az „árnyalatok” szót dobta ki, mint legtöbbet visszatérő kifejezést, és amely világnézettől, nemzetiségtől, a sajtó szerepének és azon belül az Izraelről szóló tudósítás mikéntjének filozófiájától függetlenül összekötötte a felszólalók mondandóját. Na meg az is, hogy az előadók és a résztvevők is a „hivatalos viselet”, ing-nyakkendő-kiskosztüm helyett rövidnadrágban, saruban szerepeltek az eseményen.
Az Izraelinfo Alapítvány, amelynek fő célja az izraeli magyar sajtó támogatása és fejlesztése, konferenciát hirdetett meg, amelynek témája az alábbi kérdéseknek a körüljárása volt: vajon áruló-e az az újságíró, aki az országa kormányát kritizálja? Lehet-e független újságíró vagy akár még cionista is egy Soros-bérenc (természetesen – és sajnos – tudjuk, hogy nem minden „Soros-bérenc” egyben Soros-támogatott is)? Be kell-e számolni a magyar nyelvű sajtóban Izrael belső vitáiról? Mindezek az antiszemitizmus, az Izrael-ellenesség és a szólásszabadság háromszögében.
Az itt említett témák legalább egy része minden résztvevő szívügye, hiszen a meghívást elfogadó és megjelent előadók mindegyike a független magyar média képviselője volt. Hely- és időhiány miatt három magyarországi és három izraeli magyar nyelvű lap képviselői tartottak ezúttal vitaindító előadásokat, de az érdeklődésre és az esemény sikerére tekintettel – és mert számos, Izraellel érdemben és állandóan foglalkozó újságíró nem szerepelhetett ezen az első rendezvényen – hasonló témában, további meghívottakkal máris szervezzük a következő konferenciát.
Természetes, hogy az izraeli magyar sajtó képviselői elsősorban arról kívántak beszámolni, miként látják szerepüket és felelősségüket az Izraelről szóló tudósításban – miközben a magyarországi újságíró vendégek a magyar sajtó helyzetét mutatták be és próbálták az Izraellel közös, vagy éppen az attól nagyon is különböző helyzeteket felvázolni.
Az első felszólaló Gadó János volt a Szombat magazintól, de mivel személyesen nem tudott részt venni, komoly írását felolvasva hallhattuk. Gadó szerint azért kell árnyalni az Izraelről szóló tudósítást, mert számára Izrael a zsidók állama – a Zsidó Állam –, „az izraeli-palesztin konfliktusnak külön szókincse van, a szókincs meghatározza, köti a gondolkodásmódot… erősen bejáratott, kötött a tudósítás képi nyelvezete is”. Aki Izraelről ír, meg kell hogy lássa a tágabb összefüggéseket – ami szerinte annak felismerése, hogy a nyugati és az iszlám világ antiszemitizmusa és a közel-keleti konfliktus „egyszerű” területi vitaként kezelése és az e mögötti, a zsidósággal kapcsolatos mindörökké létező asszociációk mindig Izrael kárára működnek, igazságtalanul.
Nagy Gabriella, az izraeli ujkelet.live internetes híroldal főszerkesztője azt elemezte, miért különleges az izraeli magyar nyelvű média helyzete az Izraelről szóló tudósítások között. Témája a „haszbara” (szó szerint: magyarázat, az izraeli köznyelvben a kormánypropagandától a közösségi diplomáciáig terjedő, többnyire Izrael érdekeit és értékeit bemutatni kívánó kommunikáció), ami véleménye szerint azt követeli meg az izraeli magyar nyelvű sajtótól, hogy mintegy etalonként szolgáljon, objektív és valós képet adjon Izraelről, annak összetettségéről – mindezt magyar-izraeli spiritusszal. Tomi Lapidot idézve és követve ez számára leginkább azt jelenti, hogy objektív és árnyalt híradást adjon az izraeli valóságról – egy terror sújtotta kis ország mindennapjairól – erkölcsi, etikai tartással.
Az Átlátszó.hu főszerkesztője, Bodoky Tamás először járt Izraelben, és az általa szerkesztett oldalnak korántsem fő témája Izrael – de írásaikban többször szerepelt már Izrael párhuzamként a magyar politikai viszonyok, attitűdök elemzésében. Leginkább a civil szervezetekről szóló törvény és a Soros-kampány elemzése során. Miután megtudtuk, milyen eszközökkel próbálja megfosztani a jelenlegi magyar kormány a civil szervezeteket – és azon belül egyes független sajtóorgánumokat is – hitelességüktől, anyagi hátterüktől, az is kiderült, az Izraellel kapcsolatos párhuzamok, amennyiben vannak ilyenek, óvatos és mindig árnyalt, pontos fogalmazást kívánnak, mert könnyen indulatokat kelthetnek.
Seres László, a HVG újságírója Gadó János „vonalát” folytatta, mert ő is úgy véli, Izraellel kapcsolatban nem hírek, hanem mítoszok léteznek (a holokauszt elítélendő, de Izrael mindig agresszív, a béke ellensége, a palesztinok pedig áldozatok és szabadságharcosok), és a tudósítások és vélemények legtöbbször sajnos „enciklopédikus műveletlenségen” alapulnak. Viszont a jelenlegi magyar kormány – a nyugat-európaiakkal szemben – olyan lépéseket és nyilatkozatokat tett Izrael felé és annak támogatására, amit nem lehet alábecsülni és visszavonni, ráadásul még a jelenlegi magyar baloldal sem Izrael-ellenes. De sajnos a magyar kormány azzal árnyalja Izrael támogatását, hogy a magyar zsidóságnak – pontosabban az antiszemitizmusra igényt tartó rétegeknek – egy más üzenetet is közvetít, amikor Horthy- és Gábriel-szobrokat avat(na).
Dr. Bodolai László, az Index ügyvédje és a tulajdonosi jogokat gyakorló alapítvány kuratóriumi elnöke összefoglalta azokat az eszközöket, amelyekkel egy illiberális állam a média szabadságát korlátozni igyekszik. Az elsősorban ma gyakorolt, politikai szándékoktól vezérelt gazdasági jellegű támadásokra hozott példát (Népszabadság, Origo). Saját tapasztalatából ítélve a magyar bírósági rendszernek és az alkotmánybíróság ítéleteinek köszönhetően a kritikus, akár „kemény” véleményt kifejező tartalom is védettséget élvez Magyarországon. Viszont sokszor éppen a kormány újságírói azok, akiken keresztül támadás éri a független sajtót – amikor a bíróság elmarasztaló döntése értelmében a személyiségi perekért kiszabott kártérítést kifizetik, azonban a megítélt helyreigazítást nem teszik közzé, tudva, hogy ezt képtelenség bírósági úton végrehajtani. Izraelben ez a téma árnyaltabb – erre az Igal Sarnát elmarasztaló ítéletét idézte.
Vadász Éva főszerkesztő és Kristóf Juli olvasószerkesztő együtt mutatták be Izrael egyetlen magyar nyelvű nyomtatott sajtótermékét, a nagy múltú, megújult Új Kelet újságot, amely kéthavonta, tematikus számokkal jelenik meg. Ezúttal nem csak a kivetítőről, hanem „igaziból” végiglapozva a legfrissebb számot azt demonstrálták, hogy lehet Izraelről politikamentesen írni. Ez nem azt jelenti, hogy nem a politikáról van szó (ilyen valószínűleg Izraellel kapcsolatban nem is lehetne), hanem azt, hogy a lap bemutatja az összes létező árnyalatot: ebbe a magyarországi Netanjahu-látogatás kapcsán az izraeli magyar nagykövettel kezdve a Mazsihisz elnökén át a „Bibi-ne-menjen-Magyarországra” véleménycikkig – és több vicces karikatúráig – sok minden belefér.
Frank Péter, az izraelinfo.com alapító főszerkesztője zárta az előadásokat és híroldaláról mint szerelem-gyerekről beszélt: nem csak kitűzött célja egy árnyaltabb, valósabb, a hétköznapokat híven tükröző Izrael-kép bemutatása a magyarul olvasóknak, de a köréje gyűlt alkotók – izraeli magyarok – híradásain, személyes véleményén, közvetlen stílusban megírt beszámolóin keresztül egyre jobban lefedi az eddig csak „terror-vallás-tevék a sivatagban” szintjén ismert izraeli valóságot, és az általa bemutatott Izrael-képpel befolyásolja, árnyalja a magyar olvasók Izraelről alkotott véleményét.
A közönség aktívan reagált az elhangzott témákra, az idősek köszöntötték a magyar izraeli újságírók új generációját és erőfeszítését, hogy fenntartsák és folytassák a helyi magyar sajtó-életet, segítve ezzel az újonnan bevándorlók beilleszkedését is.
Komoly vita folyt arról, miért nem elfogadható az a régi hírközlési gyakorlat, ami az eseményeket fordított kronológiában írja le (így a világsajtóból ismert izraeli hírek többnyire úgy jelennek meg, hogy „izraeli katonák megöltek egy palesztin fiatalt”, majd később kiderül – amennyiben eljut addig az olvasó –, hogy terroristáról volt szó). Arról is beszélgetés alakult ki, hogyan lehet súlyozni az információadás és a megfélemlítés között, vagyis hírt kell-e adni minden Izraelben történt terrortámadásról, annak kísérletéről, vagy akár csak gyanújáról („kést találtak egy palesztin fiatalnál…”).
A végszót egy Arielből (Ciszjordánia!) érkezett halk szavú vendég adta, aki az előadás végéig szorongatta kezében a telefonját, hogy megmutassa nekünk az általa készített fotót, amelyen egy palesztin arab dolgozó a szokásos déli imáját végzi munkahelyén, egy arieli zöldségesboltban. Kérdése és felvetése – mely szerint az újságírók nem számolnak be erről és hasonló személyes tapasztalatokról és arról is, hogy léteznek izraeliek és a palesztinok, akiknek nem a konfliktus, hanem a mindennapi együttélés és a közös munka az élete, olyan palesztinok, akik nem a sajtóból oly jól ismert terrort, hanem az Izraellel való együttélést választanák – a lehető legtalálóbb záró gondolata volt egy izraeli újságírásról szóló konferenciának.
Mindenkinek köszönjük az érdeklődést és a részvételt. A teljes előadást itt lehet meghallgatni, a fotók itt láthatóak, a résztvevők előadásainak teljes szövegét, illetve azok összefoglalóit pedig folyamatosan közöljük.
Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!
Ügyvéd, az Izraelinfo állandó szerzője. Az ELTE ÁJTK-n és a CEU alkotmányjogi karán végzett. 1995 óta él Izraelben. Jogászként dolgozik egy magáncégnél, mediátor (bírósági közvetítő). Izrael központjában él férjével és négy gyermekükkel. Hobbija az állampolgári ismeretek és az izraelinfo.com magazin, aminek főszerkesztő-helyettese.
