Azok a magyarok, akik régóta Izraelben élnek, gyakran kevernek héber szavakat az anyanyelvük mondataiba. Hogyan szöknek át a szavak? Nekünk még itt az izraeli tojáshéj a fenekünkön: két és fél éve alijáztunk. Még emlékszünk az első átszivárgó szavakra.
Az elsőre, mikor a Ben Gurion reptéren közölték velünk, hogy mostantól izraeli állampolgárok vagyunk, és a kezünkbe adták a teudat zeutot. Mi azóta így hívjuk, bár a szó tükörfordítása a személyi igazolványnak, de az Magyarországon maradt. „Nálad van a teudat zeutod? Lehet, hogy a somer kérni fogja.” Eszünkbe se jutott, hogy a merkaz klita őrét őrnek hívjuk. Az a pesti parkolókban van, meg a színházban, alabárddal a kezében. Ez a segítőkész etióp srác: a somer. A befogadó központ pedig még angolul sem Absorption Center, hanem Merkaz Klita.
A piac a Bosnyák téren van, ahová pedig péntekenként kibicikliztünk, az suk. Később pedig, Tel-Avivban a Suk Hakarmel, a Suk Hapispesim. Ez a szó a magyar mondatban sokkal viccesebb, mint a bolhapiac. Pedig sem az Ecserin, sem Jaffón nem lehet bolhát kapni, legfeljebb szerezni.
Központi buszpályaudvar. Ezt már magyarul sem így hívtuk. „A Népligetből vagy az Engelsről indul a busz?” Itt tehát gyorsan beszivárgott a tahana merkazit a magyar mondatokba. Különben is a „hátáháná hábáá” volt az első kifejezés, amit megtanultunk még turista korunkban, az alija előtt évekkel: a következő megálló. Mert már nem vagyunk olék, olé hadasok. Új bevándorlók. Ez magyarul nem egy tiszteletre, segítségre méltó embert jelöl, hanem egy kapával, kaszával üldözendőt. Izraelben az olé hadas nem szitokszó, sőt. Úgyhogy beköltözött a nyelvünkbe, befogadtuk.
Vannak persze szavak, amik nem szivárognak át. Izraeli feltalálója disc-on-key-nek nevezte el azt a kütyüt, amit mi továbbra is pendrive-nak hívunk, és nem diszkonkinak. A kaszpomat viszont legyőzte az ATM-et és a bankautomatát. A mázgánt se hívjuk légkondinak. És a sabatot sem szombatnak, csak ha hazatelefonálunk, de néha már akkor sem. A Ráv-Kávot sem hívjuk bérletnek, következésképpen a napijegy vásárlásakor hofsi jomit, a havibérletnél hofsi hodsit váltunk. Vicces szavak, és nem juttatják eszünkbe a pesti buszok karszalagos rémeit. A trisz pedig trisz, mert Magyarországon nem is használják ezt, a teljes szobákat beárnyékoló zsalugátert vagy mit.
Családi héber szavaink is vannak már. A tengerparti úszómestereket (milyen hülye szó!) csak bólipótnak hívjuk. Hogy miért? Első strandunkon – mikor még egy szót sem értettünk héberül – ragasztottuk rá arra az emberre, aki folyton azt kiabálta: Gyere ide! – Bó lepó! A beachen (és nem a hofon, mert az a szó nem szivárog) azóta is a BóLipót háznál szoktunk találkozni. A koriander kuszbara lett, mert olyan egzotikusan hangzik, mint az íze. Mi ez a balagán? Egy szép szó. A rendetlenség és a káosz a magyarországi állapotokra utaló szavak. Ami elől ide menekültünk. Az izraeli balagánt szeretjük. Néha égnek áll tőle a hajunk, de beszeder. Rendben! A rendetlenség rendben? Így nem, de héber szavakkal igen. Itt az Erecben, mert a haza szó otthon maradt. A héber fordítás pedig beköltözött a helyére: Erec Izrael. A legfontosabbat a végére hagytam: Salom! A béke mindenütt ugyanazt jelenti.
Színház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 40 év színház, 30 év film és televízió, 5 év újságírás, 14 év tanítás, mégsem vagyok 105 éves!
2015 óta élek Izraelben…
