A zsidó liturgikus év szerint Szukottal a nyár is véget ér: az ünnep után Izraelben kezdetét veszi az esős évszak. A vallásos zsidó a sátoros ünnep kimenetelétől Pészachig minden reggel az esőért is áldja az Örökkévalót. Egy angliai zsidó mondjuk feltehetően kevesebb átéléssel mondja a reggeli imának ezt a szakaszát, de itt, ahol az ország kétharmada sivatag, stratégiai kérdés az édesvíz mennyisége.
Izrael természetes vízegyenlege negatív, vagyis az átlagos évi csapadékmennyiségnél sokkal nagyobb az ország vízigénye. Évente közel kétmilliárd köbméter édesvízre van szüksége az országnak, aminek azonban csak háromnegyedét biztosítják a rendelkezésre álló természetes vízforrások.
A hiányzó negyedet korábban a Kineret-tó szolgáltatta, amelynek szintje így évről évre aggasztó mértékben csökkent. 2008-ban a kritikus “fekete vonal” alá süllyedt, és azzal a veszéllyel kellett szembenézni, hogy a Galileai-tenger néven elhíresült tó ökológiája összeomlik, és menthetetlenül kiszárad. Vízkorlátozásokat vezettek be, aminek következtében több mezőgazdasági szereplőnek is odaveszett az éves termése.
Mára konszolidálódott a helyzet: van elég édesvíz, még több is a szükségesnél. Ezt elsősorban a szennyvíz újrafelhasználása és a tengervizet sótalanító üzemek biztosítják.
A csatornába lefolyó szennyvíz 86%– át, mint a tisztító eljárások végén öntözésre alkalmas vizet, a mezőgazdaságban használják fel újra. Izrael ebben világelső; a második Spanyolország, ahol a szennyvíz 19%-át, az USA-ban kb. 1%-át hasznosítják újra.
Tíz év alatt öt nagy sótalanító üzem is létesült Izraelben: Askelon 2005, Palmachim 2007, Hadera 2010, Szorek 2013 és Asdod 2015. Ezek együttesen napi 1,6 millió köbméter körüli édesvizet nyernek ki a tengerből, így mára az izraeli háztartásokban felhasznált vízmennyiség háromnegyede sótalanítási eljárásból származik.
A korábban jelentős környezeti károkkal járó, nagy energiaigényük miatt egyébként is drágának számító sótalanító technológiák mára lényegesen olcsóbbak és környezetkímélőbbek lettek. A fordított ozmózis módszerét használó üzemek technológiája a ’60-as években a Ben Gurion Egyetemen kutató izraeli tudós, Sidney Loeb úttörő munkájának köszönhető. Ez a módszer egy vékony membránon keresztül áramoltatja a tengervizet, amely nem engedi át a sómolekulákat. Az 1965-ben alapított Israeli Desalines Technologies (IDE Technologies) cég sótalanító üzemeiben ma a hőenergia-veszteség megfogásával és visszaforgatásával, valamint a membránok folyamatos tisztításából származó alacsony nyomásszükséglet következtében lényegesen kevesebb energiát kell befektetni. Tomer Efrat, az IDE vezető mérnök-igazgatója szerint a világon jelenleg az övék az egyetlen cég, amely szennyező kémiai anyagoktól mentes sótalanítási technológiát használ, s amely így gyakorlatilag minimálisra csökkenti a környezeti károkat.
Egy kis probléma
Van azonban a tengervízből nyert édesvíznek egy komoly hátránya, amivel tisztában kell lennünk. Hiányoznak belőle az ásványi anyagok, köztük is a legfontosabb, a magnézium, amelynek hiánya súlyos szív- és érrendszeri elégtelenségekhez vezethet. Kézenfekvő megoldás lenne, ha a sótalanító folyamat végén magnéziumot adnának a vízhez. Az Egészségügyi Minisztérium álláspontja szerint a magnézium pótlása jelentősen csökkentené az amúgy megnövekedett szívinfarktusok számát. Ezt azonban pénzügyi okokból kifolyólag ellenzi az állami vízszolgáltató. Azzal érvel, hogy évi 600 millió köbméter vízbe hatalmas pazarlás lenne magnéziumot tenni, hiszen ennek alig 3%-át isszuk meg csupán, ezért más, költséghatékonyabb megoldást szorgalmaz.
Meglepő módon a Tami4 készülék sem orvosolja a problémát. Augusztus végén a 10-es tévécsatorna egyik műsora (Oszot hesbon) arra hívta fel a nézők figyelmét, hogy nincs lényegi különbség a népszerű készülék által biztosított víz és a csapvíz magnéziumtartalma között.
Az Oktatásügyi Minisztérium által az iskolákba küldött egészségügyi szakemberek arra figyelmeztetik a tanárokat, diákokat, hogy még a multivitaminok rendszeres szedése mellett is érdemes havonta egyhetes magnéziumkúrát tartani.
Vagy igyunk inkább ásványvizet.
Pedagógus, tanár Jeruzsálemben, az Izraelinfo állandó szerzője
