fotó: Pixabay

Idén is eteti az izraeli állam azt a több tízezer vonuló pelikánt, amely Dél-Európából Közép-Afrikába tartva megpihen az ország területén.

A mezőgazdasági minisztérium azért látja el élelemmel őket, hogy a nagy testű és nagy étkű vízimadarak ne a halastavakat dézsmálják meg.

A minisztérium idén fel akart hagyni a vonuló pelikánok évek óta tartó központi etetésével, mondván, hogy nem feladata az Európából Afrikába költöző állatok ellátása, de a halastavak tulajdonosai és természetvédők tiltakozásának hatására visszakozott.

A program keretében hetente három-négy alkalommal hat tonna hallal etetik a Mismar Hasaron központi víztározónál összegyűlő pelikánokat a vonulás három hónapig tartó időszaka alatt.

Ezzel elejét veszik, hogy a madarak a kisebb környező, magántulajdonban lévő halastavak megdézsmálásával veszélyeztessék a gazdák megélhetését.

Becslések szerint évente 75-100 ezer rózsás gödény, más néven rózsás pelikán vonul át Izrael fölött.

fotó: Inbar Rubin

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI/Izraelinfo