Tud-e egyedül menni a vécére?

Moran Michel írása

Fotó: Moran Michel / Facebook

Nagyi már 83 éve él együtt ezzel az országgal, háborúival, fájdalmaival és örömeivel.

14 éves volt, amikor körtáncot járt Tel-Aviv utcáin, miután megszavazták, hogy Izrael a zsidó nép állama.

34 évig dolgozott tanárként ebben az országban.

Még a régi fajta tanár volt, nem olyan, mint a maiak, akik elkobozzák az iPhone-t és a Spinnert.

Az életre tanított, a diákjai máig felismerik a hangját, mikor a kávéházban meghallják a szomszéd asztalnál beszélni. És mesélnek róla, és szembe dicsérik, mert megérdemli, mert ilyen tanárt nem lehet elfelejteni.

34 évig oktatta mások gyerekeit, vak tanulókat integrált a látók osztályába, és olyan értékeket ültetett az akkori tanulókba, mint az ország és az emberek szeretete.

Miután édesanyja elvesztette látását, sok éven át kísérte és gondoskodott róla, hogy a lehető legnormálisabb életet élhesse annak ellenére, hogy sötétség borult rá.

Mikor nagyapám testébe fészket rakott a rák, nagyi őt is gondozta és törődött vele, hogy megbecsültnek érezze magát, és hogy bármennyire kevés napja maradt is hátra, azok értékesek lehessenek, és ne veszítse el emberi mivoltát.

Miután a rák legyőzte nagyapámat, nagyi 22 évig önkénteskedett a rákos gyerekek számára otthont jelentő részlegen, nem sokkal azutánig, hogy ő maga is megbetegedett.

Fotó: Moran Michel / Facebook

Már két éve daganat van nagyi testében, de ő egy hős, erős, és nem panaszkodik, de mégiscsak 83 év van mögötte, nem mellékes életút, melyen végigment, és végtelen kemoterápia-kezelések, melyek jó adag mérget csepegtettek a szervezetébe, mégsem hatolt bele egy csepp méreg sem.

Mindezek után valaki magyarázza el nekem, hogyan lehetséges, hogy most, mikor egy kicsit elfáradt, a kemo legyengítette a lábait, és mivel még nincs gyógymód a betegségre, csupán annyit tehetünk, hogy együtt haladunk a daganattal, míg le nem győzi őt…, és mivel egy kis segítségre volna szüksége, valamivel több órányi gondozást kért a Társadalombiztosítótól, melynek pedánsan fizetett egész életében… valaki magyarázza el nekem, hogyan lehetséges, hogy kérvénye elbírálásához Mrs. Szociális Munkás beéri annyival, hogy “Tud-e egyedül menni a vécére?” Miféle tanárok oktatták ezeket az embereket, akik képesek bemenni a nagyszüleink otthonába, hogy pelenkában lássák őket, és ha nincsenek abban, akkor boldoguljanak maguk?!

1948-ban nagyi nem ezért ment ki táncolni az utcára. Nem ezért.

Salátakisérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője.