Fotó: Netanjahu Facebook oldala

Netanjahu: csak olyan békemegállapodás születhet, amelyben Jeruzsálem Izrael fővárosa

A kormányfő a svájci Davosban kijelentette: Csak olyan békemegállapodás születhet az izraeli-palesztin konfliktusban, amely tartalmazza, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa. A palesztinoknak minden eszközt meg kell adni az önkormányzáshoz, de egyetlen eszközt sem ahhoz, hogy fenyegethessék Izraelt.

Netanjahu hozzátette: bármilyen megállapodás létrejötte mellett Izrael megőrzi a jeruzsálemi Templom-hegy “status quo-ját”.

“Úgy gondlom, nincs alternatívája az Egyesült Államok közvetítésének. Becsületes közvetítőként és segítőként, nincs más nemzetközi testület, amely megtenné ezt” – hangoztatta Netanjahu a világgazdasági fórumon. “Ha békét akartok, elengedhetetlen a párbeszéd” – tette hozzá a palesztinoknak címezve szavait. Szerinte azonban Mahmúd Abbász nem akar tárgyalni, s úgy fogalmazott, a palesztin elnök nemcsak kitér a tárgyalások elől, hanem menekül előlük.

Netanjahu szerint Trump friss megközelítésmódot kínál ahhoz, miként lehetne újraindítani a békefolyamatot. Kiemelte: Izrael kész tárgyalni. “Már többször is ajánlottam Abbásznak, hogy jöjjön Jeruzsálembe, a kneszetbe, s én is hajlandó lennék Rámalláhba utazni, ami kész rémálom volna a biztonsági szolgálatom számára, de ő kitér ez elől” – fűzte hozzá.

A palesztin elnöki hivatal szóvivője, Nabíl Abu Rudeina ismét elutasított minden alkudozást az amerikai közvetítésről, amennyiben az Egyesült Államok nem vonja vissza tavaly december 6-án tett bejelentését Jeruzsálem státuszáról.

Izraelinfo logo

Az USA nem támogatja a palesztinokat, ha azok nem tárgyalnak Izraellel

A palesztinoknak nyújtott segélyek felfüggesztésével fenyegetett Donald Trump csütörtökön Davosban, ha nem folytatják a béketárgyalásokat Izraellel. Palesztin vezetők visszautasították az elnök kijelentését.

Trump szerint a palesztinok semmibe vették az Egyesült Államokat, amikor nem találkoztak Mike Pence alelnökkel ez utóbbi minapi közel-keleti látogatásán. “Tiszteletlenül viselkedtek a múlt héten, amikor nem fogadták a mi kiváló alelnökünket. Százmilliókat adtunk nekik, és ezt a pénzt nem folyósítjuk többet, hacsak nem ülnek le és nem tárgyalnak a békéről.”

Egyelőre nem világos, hogy Trump milyen támogatások felfüggesztéséről beszélt. Az Egyesült Államok az 1990-es évek közepe óta több mint 5 milliárd dolláros gazdasági és biztonsági segélyt nyújtott a palesztinoknak. 2008 óta az évi segély átlagosan mintegy 400 millió dollár volt, ennek javarészét fejlesztési projektekre fordították. Washington január közepén már bejelentette, hogy 65 millió dollárt visszatart a palesztinokat támogató ENSZ-szervezetnek, az UNRWA-nak az év elején átutalandó 125 millió dollárból. Részletek >>

Izraelinfo logo

Izrael: Iránnak több mint 80 ezer harcosa van Szíriában

Izrael szerint Iránnak több mint 80 ezer harcosa van Szíriában, és az iszlám köztársaság megpróbálja a világ legnagyobb katonai támaszpontjává változtatni a polgárháború sújtotta közel-keleti országot – írja a The Jerusalem Post. A lap az izraeli ENSZ-nagykövetet idézi, aki szerint Iránnak erre azért van szüksége, hogy destabilizálja a régiót, fenyegesse Izraelt és „terrorizálja az egész szabad világot”. Danny Danon szerint közülük 60 ezren szíriaiak, kilencezren a Hezbollah síita szervezet, háromezren az Iráni Forradalmi Gárda, tízezren pedig szerte a Közel-Keletről – többek közt Irakból, Afganisztánból és Pakisztánból – verbuvált síita milíciák tagjai.

Izraelinfo logo

Egy felmérés szerint drasztikusan csökkent az izraeliek és a palesztinok közötti bizalom

A felek közötti polarizáció Donald Trump Jeruzsálem státuszáról szóló nyilatkozatát követően bővült jelentősen, és a legtöbb  izraeli és palesztin nem támogatja a kétállami megoldást. A palesztinok többsége és a zsidók majdnem fele most úgy gondolja, hogy ez a megoldás nem lehetséges.

A közvélemény-kutatás azt is kimutatta, hogy a Trump-bejelentés a palesztin lakosság körében a békés megoldás támogatásának visszaeséséhez vezetett, és – aggasztó módon – jelentősen növelte a megszállás elleni fegyveres küzdelem támogatását.  Az izraeli zsidók között csökkent a békeszerződést pártolók aránya, és a “döntő háború” támogatóinak aránya a korábbi felmérésekhez képest nőtt. Részletes adatok később…

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.