A Berkshire Hathaway Inc. csütörtökön bejelentette, hogy részesedést vásárolt a Magyarországon is jelen lévő, súlyos gondokkal küzdő izraeli Teva gyógyszergyárban.
Warren Buffett sztárbefektető befektetési alapja közölte, hogy a múlt év végén mintegy 360 millió dollár értékben 18,9 millió részvénye volt a világ legnagyobb generikus gyógyszergyártójában.
A bejelentést követően a Teva papírja 10 százalékkal emelkedett a New York-i tőzsdén. Az izraeli óriáscég az Allergan vállalat Actavis nevű generikus részlegének tavalyelőtti megvásárlása miatt adósodott el, és került nehéz pénzügyi helyzetbe.
A Tevát több mint 30 milliárd dolláros adósságteher nyomja. A bajokat tetézte, hogy megjelent a Teva COPAXONE nevű, úttörő szklerózis multiplex elleni gyógyszerének generikus változata, miután lejártak a vállalat kizárólagossági jogai. A Teva nettó nyereségének mintegy 45 százalékát tavaly a COPAXONE-ból nyerte.
Még decemberben nyilatkozta a gyógyszeróriás, hogy izraeli dolgozóinak felétől készül megválni és külföldre helyezi működésének jelentős részét.
A Teva szinte teljesen felszámolta izraeli gyártási kapacitásait, teljes gyárakat zárt be, és a megmaradó üzemekben is drasztikusan csökkentette a termelést. A vállalat Petach Tikvn működő központjában a dolgozók negyvenöt százalékát tervezték meneszteni, és ettől a lépéstől adminisztrációs költségeik megfelezését remélték akkoriban. Két izraeli gyártóüzemet is bezártak, és a gyártósorokat főként Indiába és Kínába készültek áthelyezni.
A Netanyán dolgozó kutatási és fejlesztési központ háromszázötven munkatársának is új munkát kellett keresni, mert azonnali hatállyal felszámolni készültek a pre-klinikai teszteket.