Palesztin tüntetők csaptak össze izraeli katonákkal, egy férfi meghalt

Fotó: Magavnikon / Facebook

Pénteken palesztin tüntetők csaptak össze izraeli katonákkal Ciszjordánia és a Gázai övezet több településén. A Hebronban kirobbant összecsapásokban egy 24 éves palesztin tüntető életét vesztette – jelentette a Vörös Félhold.

Az egészségügyi szolgálat tájékoztatása szerint Mohamed Dzsábrit a mellkasán érte az izraeli katonák által leadott lövés, a 24 éves palesztin férfi nem sokkal a kórházba szállítását követően belehalt az éles lőszer okozta sebbe.

Az izraeli hadsereg egyik meg nem nevezett szóvivője szerint a katonák közvetlen fenyegetésre reagáltak, az áldozat ugyanis éppen egy gyújtóbombát készült rájuk hajítani. A Hebronban történt incidenst ettől függetlenül kivizsgálják – tette hozzá. Egy másik beszámoló szerint több tüntető is gyújtóbombát hajított a katonákra, akik – a hadseregnek szintén névtelenül nyilatkozó szóvivője szerint – éles lőszert bevetve tüzet nyitottak a “legfőbb felbujtó” ellen.

A Vörös Félhold munkatársai elmondták, hogy emellett legalább tíz ember lőtt sebek, és több tucat ember könnygáz belélegzése miatt szorul ápolásra. Az izraeli katonák az őket kövekkel dobáló tüntetők feloszlatására vetettek be könnygázt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI/Izraelinfo