
Két új kiállítást nyit Jeruzsálemben az Izrael Múzeum, melyek a holt-tengeri tekercseket és megtalálásuk történetének új részleteit mutatják be – jelentette a Kolhair című jeruzsálemi városi újság.
Csütörtökön két jelentős tárlatot nyitnak meg Jeruzsálem legfontosabb kiállítóhelyén azokról a rendkívüli régészeti leletekről, melyek új fényt vetettek az emberiség egyik legfontosabb kulturális hagyományának történtére. Az egyik tárgy a Genezis, vagyis Mózes első könyve, a Teremtés könyve szövegének apokrif, vagyis a vallási kánonba be nem vett tekercse, a Biblia legősibb változata, melyet hetven évvel ezelőtt a Júdeiai-sivatagban találtak meg.
Az 1947-ben elsőként felfedezett hét rejtélyes tekercs egyikének szövege az eddig ismerttől eltérően meséli el a teremtést. Ez az apokrif tekercs különösen törékeny és porlékony, ezért az utóbbi ötven évben nem állították ki, de az ország kikiáltásának hetvenedik évfordulója alkalmából egy ideig megtekinthető lesz.
A héberül, görögül és arámiul írt pergamentekercseket a Holt-tenger partjánál, a kumráni barlangokban tárták fel 1947 telétől kezdődően éveken át. Köztük voltak a Biblia legrégebbi példányai, valamint további fontos szövegek abból a korból, amikor még állt Jeruzsálemben a zsidók második Szentélye. Rengeteg a kérdőjel a kétezer éves szövegek körül: az egyik különösen rossz állapotban megtalált, arámiul írott tekercs volt a Teremtés könyvének az addig ismerttől eltérő változata.
A szakértők szerint az i.e. első század végén készült, mintegy ötszáz évvel a Genezis megírása után.
Az apokrif változat első személyben, személyes beszámolóként írja le Noé, Ábrahám és Énok életét, másként, mint az Mózes öt könyvében olvasható.
A második új kiállítás a 20. század egyik legnagyobb régészeti szenzációját jelentő tekercsek felfedezésének hátteréről szól. Rotem Arieli, a kiállítás kurátora új részleteket ismertet a műkincseket hetven éve felfedező emberekről, nyolc férfiről és egy nőről.
Bemutatnak egy hangfelvételt, melyet a felfedező beduin pásztorokkal készítettek. Kiderül belőle, hogy nem ismerték a tekercsek értékét, egy részüket elvesztették, másokat olcsón árultak. A kiállítás elmeséli Athanasius Samuel, a szíriai ortodox egyház jeruzsálemi óvárosi vezetőjének tettét is, aki megvette a tekercsek egy részét, majd Libanonba, onnan Amerikába utazott velük, ahol titokban eladta őket Jigal Jadin professzornak Izrael számára.
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.