A peszach és a nyár közeledtével „új” kezdeményezés indult a főváros haredi közösségéből. A zsinagógák közelében és a vallásos lakónegyedekben szórólapokon és falragaszokon arra biztatják a férfiakat, hogy „kérjék” meg a családban élő nőket: a jeruzsálemi villamos (könnyű vasút) használatakor az erkölcsösség nevében önként szálljanak a hátsó kocsikba, és hagyják meg az első kocsikat a férfiaknak – számolt be a Jediot Ahronot internetes portálja.
Történt már hasonló kezdeményezés 2011-ben, a villamos forgalom kezdetekor, a város haredi képviselői szerették volna bevezettetni a néhány buszjáraton már alkalmazott eljárást, miszerint a nők csak hátul ülhetnek, de akkor a Legfelső Bíróság tilalmára végül nem került sor a szegregációra. Most hat és fél évvel később a haredi közösség „önkéntes alapú” elkülönülésre szólítja fel a tagjait.
Ismerjük ezeket a régi trükköket, nem most jöttünk a falvédőről – háborodtak fel a Jeruzsálemiek nevű civil szervezet és párt képviselői. – Először „önkéntes” alapon kezdődik, később köpködéssel és verbális erőszakkal kényszerítik az ultra ortodox férfiak a kocsik végébe a nőket, ahogyan történt ez néhány buszjáraton is. Ez nem ismétlődhet meg a villamosközlekedésben! – állítják a fővárosi képviselőtestület harcias amazonjai.
A párt elnöke, Fleur Hassan-Nahum hozzátette: – A férfiak nem állatok, semmi nem indokolja, hogy ne lehessenek ugyanabban a kocsiban egy nővel. Fel kellene már hagyni azzal, hogy a nőket tárgyként kezelik. Ha valaki nem tud magán uralkodni, az az ő baja, nem a társadalomé. Ha nem bír magával, járjon inkább gyalog.
Az Izraeli női lobby képviselői is osztották a Jeruzsálemiek párt felháborodását és figyelmezettek, legutóbb, amikor hasonló „önkéntes” szegregációra történő felszólítást kezdeményeztek az Asdod-Jeruzsálem buszvonalon, az végül az „ajánlást” be nem tartó Tanya Rosenblit életveszélyes fenyegetésével zárult. A lobbisták ismételten felhívták a figyelmet a Legfelső Bíróság 2011-es döntésére, miszerint sem a közlekedési vállalatok, sem bármely vallási közösség vagy magánszemély nem ajánlhatja/kérheti/kötelezheti a nőket arra, hogy női mivoltuk miatt egy tömegközlekedési eszközön bizonyos helyre üljenek, és nem szólhatnak bele abba sem, hogy mit viseljenek. Aki ezzel ellentétesen viselkedik az bűncselekményt követ el.
Újságíró