Gázaiak határsértéseire készül az izraeli hadsereg pészah előtt

A gázai határ - fotó: Wikipedia

Fokozott készültséggel várja a pészah ünnepét az izraeli hadsereg, a határsértések elhárítására tömegoszlató fegyverek bevetését tervezik a Gázai övezet határánál – jelentette a helyi média csütörtökön.

Az elmúlt napokban négy alkalommal sértették meg a Gázai övezet határát a tengerparti földsávból Izraelbe tartó palesztinok. Csütörtök reggel Zikim falunál próbáltak ketten késsel felszerelkezve Izraelbe jutni, de már a határkerítés közelében letartóztatták őket.
Szerdán a határ gázai oldalán, egy átkelőhelynél felgyújtottak egy ott hagyott, feltehetőleg katonai rendeltetésű eszközt. Kedden három férfi házi készítésű kézigránátokkal és késsel felszerelkezve hatolt be Izraelbe, a viszonylag egyszerűen leküzdhető kerítésen át. Húsz kilométerre a határtól, egy kibucnál fogták el őket. Egy, a katonai rádióban nyilatkozó szakértő szerint könnyen elképzelhető, hogy csak izraeli börtönbe szerettek volna kerülni, hogy biztosítsák étkezésüket.

A határnál nem csak a gázai viszonyok – a világ egyik legmagasabb, több mint ötvenszázalékos munkanélkülisége, a napi néhány órás áramszolgáltatás, az egyre ihatatlanabb víz és az egyre súlyosabb szegénység – elől menekülők hatolnak át. A közelmúltban fegyveresek is átkeltek az izraeli oldalra, pokolgépet helyeztek el a határnál, amely később súlyosan megsebesített több izraeli katonát.

A jelenleg viszonylag könnyen átléphető határnál a Hamász a következő hetekben fokozni akarja a feszültséget Izraellel.

Bejelentették, hogy péntektől – Izraelben az egyiptomi kivonulásra emlékező pészah ünnepének első napjától, a széder estétől – tömegeket, több tízezer embert visznek a határhoz, ahol megrendezik a “visszatérés menetét”.

A Gázai övezetet uraló Hamász folyamatos zavargásokat tervez a határnál hat hétig, a széder estére, péntekre eső palesztin föld napjától egészen május 14-ig, Izrael hetven évvel ezelőtti kikiáltásának napjáig, amely a palesztinok számára a katasztrófa napja (nagba).

A Hamász közölte, hogy hétszáz méterre a határtól hat helyen hatalmas sátrakat állít fel, amelyekben főként nőket és gyerekeket fog elhelyezni, s ezek lesznek a folyamatos tüntetések kiindulópontjai.
Az izraeli hadsereg megelőző intézkedéseket tett, melyek keretében felhívtak telefonon több mint húsz gázai busztársaságot, és a Háárec című újság értesülése szerint közölték velük, hogy személyes lépéseket tesznek a tulajdonosok ellen, ha a határnál készülő tüntetésekhez szállítanak a Hamász megbízásából tömegeket.

A másik oldalon az izraeli hadsereg nagy erőkkel, több, első alkalommal használandó tömegoszlató fegyver bevetésével arra készül, hogy megakadályozza a gázaiak behatolását az országba, feltartóztassa az esetleg a határ felé meginduló tömegeket.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI