Majd belépett a meztelen testű, várakozó emberekkel csordulásig telt szobába Némó. Utat vágott magának a parkettán fekvő matracok között, hogy végre elérje a mikrofont, és belekezdhessen a nőknek és férfiaknak egyaránt szóló tantra előadásba. Mellettem valaki picit közelebb hajolt meztelen vállamhoz, pont mint a Bikini számban, és azt mondta: ’’Ez nem ember, ez egy isten.’’ És valóban. Volt valami emberfeletti Némó mozgásában és kinézetében, valami lélegzetelállítóan tökéletes. Magas, de nem zsiráf, izmos, de nem izompacsirta, férfiasan szőrös, de nem majom – és egyszerűen gyönyörű. Így kezdődött első estém a sivatag közepén, a négynapos nudista fesztiválon.
Kb. egy éve hallottam először a fesztivál létezéséről, amikor is egy Facebook-ismerősöm áradozott az ott benne a négy nap alatt végbement pozitív változásokról. Később egy másik ismerősöm elkotyogta, hogy már évek óta jár, és minden évben egyre csodásabban érezi ott magát – hát engem ismét hatalmába kerített az „egyszer élünk” érzés. Beneveztem.
Próbálom sorjában elmesélni az engem ott ért élményeket, de őszintén nagyon nehezemre esik, pedig már három napja visszajöttem. Csak a szívem maradt ott, illetve a lelkem egy része olyan mélyen megváltozott, hogy az írói képességeimet talán meghaladja majd mindennek átadása.
A Facebookon előre megbeszélt stoppal érkeztem. Már az utazás érdekes volt, mivel egy szerelmi háromszögben élő csapattal voltam egy autóban négy órán át. Egy teljesen normális, szép, intelligens, jó humorú hölgy ült az anyósülésen, mellette vezetett másfél éve vele párkapcsolatban lévő pasija, hátul meg én és a másik élettárs, aki már hét éve mondhatja barátnőjének ugyanazt a hölgyet. Zenét hallgattunk, viccelődtünk az úton, Netta Barzilai Toy című dalának szövegét tárgyaltuk meg, meg még sok minden mást is. Szóba kerültek a gyerekei mindenkinek, meg hogy hanyadszorra érkezik a fesztiválra. Kiderült, mindannyian először. A két férfi megbeszélte, hogy mivel csak két sátrat hoztak hárman összesen, majd ők alszanak egyben, és életük közös szerelme élvezze nyugodtan a külön sátor előnyeit.
Félúton megbeszéltük, talán esetleg mégsem volt jó ötlet ez a meztelenkedés és vissza kéne fordulni, mert amúgy mind a négyen viszonylag visszafogott és szégyenlős embernek tartjuk magunkat.
Mikor odaértünk, hívtam rögtön az ismerősöm, akiről tudtam, már előző éjszaka a helyszínre érkezett tuti sátorhelyet foglalni.
Itt vagytok a parkolóban? – kérdezte. Kijövök, segítek bejönni, ne ijedj meg, meztelen vagyok – mondta, és letette. Ijedős típus nem vagyok, így vártam kint a táskáimmal együtt. Kisvártatva meg is érkezett Joni, akit utoljára öltönyben és nyakkendőben láttam egy konferencián. Egy szál napszemüvegben kapkodta fel a csomagjaimat, miután a legtermészetesebb módon először megölelt és tudakolta, milyen volt az utam. Mondtam, hogy jó, aztán kicsit elnémulva követtem be a táborba.
Átléptük a kaput. Ott már nagy nyüzsgés és sorbanállás volt, egyre több ember, egyre kevesebb ruha. Egy kedves negyvenes, 85D-s melltartóméretű hölgy rakta rám a karszalagom, csak éppen melltartó nem volt rajta. Meg semmi más sem. Mellette állt egy szakállas, 25 körüli másik ügyintéző, ugye azt már mondanom sem kell, ha a szakálla nem lett volna olyan nagy, írhatnám róla, hogy anyaszülten.
Mire beértünk a tábor közepére, fordult velem egyet-kettőt a világ. Joni próbálta ugyan magyarázni, mi merre található, zuhanyzók, kávézó, ilyesmi, de egy idő után, mivel biztos látta az arcomon, hogy ez így a megszámlálhatatlan nudistával együtt, aki szemben jön, számomra most még nem emészthető, abbahagyta a fecsegést.
Nem a meztelenség volt eleinte az, ami meglepett, hanem a természetesség. Senki sem úgy mászkált ugyanis, mintha valami takargatnivalója lenne, nem is csak szimplán furcsán. Pont az ellenkezője. Mindenki teljesen normálisan viselkedett. Az emberek sátrat állítottak, beszélgettek, ettek-ittak, sorban álltak a pizzásnál, sesbeseztek (backgammon) és jógáztak a füvön. Elvoltak, mint a befőtt.
Végül Joni bemutatott pár ismerősének a sátra melletti árnyékos részen. Ezen a ponton számomra úgy tűnt, most már csak rajtam van ruha kerek e világon.
Mindenki egyből pattant nekem segíteni sátrat állítani. Itt kezdett először felkúszni az arcomra az a mosoly, ami azóta sem akar lemosódni. Mikor egy 33 éves tornatanárnő, egy 38 éves szőke raszta exbefektető és egy kopasz napszemcsis biztosítási ügynök ruhátlanul sátrat állít nekem, az ugyanis számomra nemcsak vicces, hanem elbűvölő is egyben. Őrültek háza. Kezdtem valami kellemes melegséget érezni a szívem tájékán és nem a 35 fok miatt.
Kezdtem jól érezni magam.
Folytatás:
Blogger
