Ronen Lubarsky törzsőrmester belehalt fejsérülésébe – Újabb két halott a gázai tüntetéseken

Fotó: IDF

A gázai egészségügyi minisztérium szerint pénteken belehalt lőtt sebébe a 24 éves Yasser Habib, és a 41 éves Husszein Abu Oweida, akik a héten tartott gázai tüntetésekben sebesültek meg. 

Ezzel 116-ra emelkedett a tüntetések március 30-i kezdete óta a gázai halálos áldozatok száma. Ebben az időszakban további öt palesztin halt meg Ciszjordániában. A tegnapi zavargásokban nem voltak halálos vagy súlyos sérülések, és 109 embert szállítottak a kórházakba. Legtöbbjük sérülését könnygáz belélegzése okozta.

Az izraeli hadsereg szóvivője közölte, hogy pénteken palesztinok robbanó anyagot dobtak katonákra a Gázai övezet északi részén, de nem voltak sérülések a mi oldalunkon. Hozzátette, hogy a ramadán második péntekén mintegy 1600 tüntető vett részt a tüntetéseken két helyszínen a határkerítés mellett. A szóvivő elmondta, hogy a tüntetők köveket dobáltak, gumiabroncsokat égettek, és gyújtóbombával felszerelt papírsárkányokat reptettek izraeli területre, ami miatt búza- és árpatermőföldek kaptak lángra. Az IDF tömegoszlató eszközöket és lőszert használt a rendbontók megfékezésére.

Az izraeli legfelsőbb bíróság pénteken elutasította a palesztin és izraeli emberi jogi szervezetek által benyújtott kérvényt az izraeli hadsereg éles lőszerhasználatának betiltására vonatkozóan.

A tüntetéseken részt vett Jahja Szinvar, a Gázai övezetet kormányzó Hamász helyi vezetője is, aki elmondta: addig folytatják a tüntetéseket, amíg el nem érik az övezet blokádjának feloldását. Ezen túl tömeges méretű tiltakozásra szólította fel a palesztinokat június 5-re, a hatnapos háború évfordulójának alkalmából.

Ciszjordánia sem csendes

Csütörtökön a Duvdeván elitegység katonái izraeli autókra lövöldöző terroristák után kutattak a Ramallah melletti el-Amari menekülttáborban, amikor egy háromemeletes épület tetejéről – egyéb tárgyak kíséretében – egy márványtömböt is rájuk dobtak. Ronen Lubarsky 20 éves törzsőrmestert fejen találta a súlyos tárgy, akit kritikus állapotban a jeruzsálemi Hadassza Ein Kerem kórházba szállítottak.

Szombaton belehalt fejsérülésébe.

Néhány napja Jeruzsálemtől délre egy palesztin férfi tüzet nyitott az izraeli biztonsági erőkre. A 20 éves elkövető az őt üldöző páncélozott járműre is több golyót kilőtt, de rövid hajtóvadászat után elfogták. A merénylő enyhe sérüléseket szenvedett, a helyszínen orvosi ellátásban részesítették. Izraeli sérültjei nem voltak az incidesnek.

A merénylőnél talált fegyverek – fotó: Izraeli Rendőrség

Salátakisérletező fotós grafikus túrázó blogger, az Izraelinfo alapító főszerkesztője.