Sakáltámadás Hamat Gaderben – négy könnyebb sérült

sakál Izraelben
Fotó: Artemy Voikhansky / Wikipedia

Egy Jordániából társaival együtt áttévedt sakál szombat éjjel a hamat gaderi kempingben megharapott négy embert, köztük egy ötéves kislányt, miközben azok a sátrukban aludtak. A felnőtteket, a 61 éves nagypapát és két huszonéves lányát a közeli Porya kórházba szállították, ahonnan a sebek ellátását követően haza is engedték őket. Az ötéves kislányt a Rambam egészségügyi központban látták el, és éjszakára bent tartották megfigyelésre. Az egészségügyi hatóság még vizsgálja, hogy a sakál nem volt-e veszett.

Az incidenst követően Idan Greenbaum, a Jordán Völgyi Tanács vezetője elrendelte, hogy a kempinget be kell zárni, és felszólította Hamat Gader vezetőit, hogy tegyenek meg mindent a vadállatok beszivárgása ellen.

Mindent megteszünk a Hamat Gaderbe látogatók biztonsága érdekében, folyamatosan dolgozunk azon, hogy visszaszorítsuk a veszettséget a környéken, a helyi természetvédelmi hatósággal közösen dolgozunk a sakálok és kóbor kutyák távoltartásán – nyilatkozta a Haaretz című lapnak Idan Greenbaum. Az Egészségügyi Minisztérium fél évvel ezelőtt riasztást adott ki, mert attól tartottak, hogy veszettség járvány tör ki az ország északi részén. Tavaly – 15 év után a legnagyobb számú – 74 veszett állatot találtak a környéken, főleg sakálokat, de már idén is 48 esetet regisztráltak, ebből 35 esetben szintén sakál volt a fertőzött állat.

Hamat Gader turistalátványosságairól itt olvashatsz bővebben.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.