A labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörében Budapesten, a Groupama Arénában ugyan a 61. percben szemre is tetszetős akció végén a Ferencváros szerezte meg a vezető gólt, ám a Maccabi Eliran Atar találatával a Tel Aviv a 91. percben egyenlíteni tudott. Atar lövése a hosszabbítás első percében megpattant egy védő lábán és a labda az FTC hálójában kötött ki – a külön szektorba árválkodó százvalahány izraelből érkező és a szerte szét szóródott helybeli szimpatizáns-szurkoló végtelen örömére. Az 1–1 tulajdonképpen a hazaiak számára hízelgő, mert a Macabbi mindvégig partiban volt, okosan és taktikusan kezében tartotta a mérkőzést és érdemtelen lett volna vesztesként elhagynia az Arénát.
Engedtessék meg talán többet nem is beszélni a mindvégig sportszerű összecsapásról, különösen, hogy mostanság naponta-kétnaponta kápráztatnak el bennünket a világ legzseniálisabb labdazsonglőrjei szédületes trükkjeikkel, taktikai és stratégiai mesterfogásaikkal, s ha ember arra gondol, hogy ez is foci, meg az is foci – hát bizony elszorul a szíve egy-egy rövidebb-hosszabb pillanatra az irigységtől. Pedig amúgy minden másban minden más ugyanaz. Ezt is labdarúgásnak mondják, meg azt is. A szabályok, a pályák mérete, a fű színe, a játékosok száma, minden – akár reggelig sorolhatnám! – meg hát persze nem utolsó sorban az Aréna, a mindenkori stadion.
Itt azért táborozzunk le egy pillanatra! Az FTC budapesti otthona, a Groupama Aréna Európa bármelyik csapatának díszére válhatna. Természetesen van ennél nagyobb, díszesebb, de egyszerűségében és funkcionalitásában igazán példaadó.
És még valami másban is.
Erre az estére a házigazda klub minden néző széke mellé egy a5-ös szórólapot helyezett, amelyben felhívja a nagyérdemű szurkolótábor figyelmét arra, mit várnak el és mit tiltanak a stadionba érkező drukkerektől. Engedelmükkel idéznék egy passzust:
Kérjük, tartózkodjon minden trágár, kirekesztő, más népet, nemzetet hátrányosan megkülönböztető, obszcén, diszkriminatív, sértő vagy politikai megnyilvánulástól.
Aki már megfordult az FTC háza-táján, s netán belehallgatott a legendás B-közép rigmusaiba, maga is tanúsíthatja, milyen változatos és sokoldalú nyelvi leleménnyel tudják kifejezni ellenérzéseiket a kemény mag tagjai (itt azért engedtessék meg a gyülekezett kibővítése, mert az ordenáré magatartás nem korlátozódik az elvakult zöld-fehérekre, bizony mondom más színösszetétel hívő sem tartózkodnak mindig más népek és nemzetek, csapatok és szurkolótáborok megbélyegzése érdekében a szalonképtelen kifejezésekről).
De és most!
Erre és ilyesmire ezen a 94 percben nem került sor. Voltunk vagy tizenötezren, s bár lehet – mert ugyan miért ne fordulhatott volna elő –, hogy néhány elvakult és elvadul fan mondjuk valamelyik neki nem tetsző bírói ítélet nyomán beleordított valami oda nem illőt a stadion légterébe, ám a kedvenceiket mindvégig torkuk szakadtáig biztatók hangzavarából ezek a kósza bekiabálások nem tűntek fel.
Miért és miért nem?
Talán mert ez alkalommal a rendező klub nem bonyolódott eufémizmusokba. Nem akarta körülírni a mit igen és a mit nem elvárásait. Nevén nevezte, hogy mi az, ami nem kívánatos, amit nem tűr meg. Engedtessék ismét idéznem a szóban forgó szórólapból:
Tisztelettel megkérjük minden kedves szurkolóinkat, hogy kerüljenek minden olyan kézmozdulatot, amelyet az UEFA náci karlendítésnek vagy antiszemita jelképnek értelmezhet… A „szívtől az égig” kézmozdulat”… egyáltalán nem végezhető!!!
Nos talán megbocsájtják az Izraelinfo olvasói, ha erről a Maccabi Tel Aviv mérkőzésről szóló tudósításban ez alkalommal a labdarúgásról esik a legkevesebb szó. Mert bár szép reményekre jogosít ez a döntetlen, és teljes szívünkkel várjuk és reméljük az eredményes folytatást, de ez a kis szórólap – benne az idézett passzusokkal – sokkal többről és másról is szól, mint az egyszeri sportsiker elvárása.
Egy valamikori remélt jövő kecsegtető kilátásairól.
És, hogy azért a labdarúgásról is essék szó a végén: a visszavágót július 19-én, este 7 órától rendezik Netanyán.
Újságíró
