Egyet fizet, hármat kap
Még mindig nem zárt be a Dohány utcai zsinagóga mellett engedély nélkül működtetett álmúzeum.
Ha máshonnét nem, akkor az izraeli 10-es csatorna Kol Kalul (Teljes ellátás) című fogyasztásvédelmi műsorából értesülhettünk róla, hogy egy álmúzeum nyitotta meg kapuit a budapesti volt gettó területén, közel a Dohány utcai zsinagógához és Zsidó Múzeumhoz.
A márciusi riportot követően egy újabb híradásból megtudhattuk, hogy Mirav Ben-Ari parlamenti képviselő indítványára egy jegyzék készült, mely után nyilván hivatalos keretek közt kérte fel az izraeli fél a magyart a múzeum bezáratására.
A „múzeum” tulajdonosa nem kevesebbet állít, mint azt, hogy az általa bérelt pincében volt Herzl bar-micvója, Szenes Hanna börtöne és Eichmann bunkere.
Az ezt követő Orbán-látogatás után nem is volt kétségem, hogy az ügyben illetékesek megtették a megfelelő lépéseket, és a felháborító műintézmény bezárt.
A napokban Budapesten jártamkor viszont szó szerint megdöbbentem, ugyanis a hely nemcsak működik, de ami a tudósításból számomra nem derült ki, fekvése folytán kikerülhetetlen a történelmi és zsidó kegyhely látogatói számára. A Zsidó Múzeum mellett, mintegy folytatásaként az utcán, könnyen gondolhatják úgy a turisták, hogy ez konform része, illetve csatolt kiállítása annak, külön belépőért.
A Dohány utcai zsinagóga kerítése melletti épület sarkánál, a halottak emlékét őrző fűztől pár méterre nyíló, nagy, szárnyas kapun piros felirat hirdeti két nyelven, angolul és héberül, hogy itt múzeum található.
A felirat részét képezi egy nagy, szintén piros embléma, az izraeli katonaság ejtőernyőseinek jelvénye.
A „múzeum” azon a pár méteren fekszik, amelyet mindenkinek meg kell tennie a zsinagóga és a Budapesti Zsidó Hitközség, illetve a vele egy épületben működő Mazsihisz (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) irodáinak épülete közt.
Először szörnyű felháborodás vett rajtam erőt, mikor megértettem, hogy a Hitközség irodájának tagjai és képviselői nap mint nap szembesülnek ezzel a hazugsággal, mely saját családjuk háborúbéli szenvedéseit is relativizálja, és mégsem tesznek ellene semmit.
Későbbiekben, barátaimmal találkozva megtudtam, hogy feltehetőleg “csupán” tehetetlennek érzik magukat a szövetség tagjai. A hely magántulajdon, melyet vélekedésük szerint a törvény véd attól, hogy bárki is beleszóljon a területén folyó tevékenységbe. Az egyetlen halványka próbálkozás a Mazsihisz részéről az volt, hogy kerítésükhöz egy táblát állítottak, melyen kinyilvánítják, hogy a magát múzeumnak nevező helyen bemutatott anyag nem ellenőrzött és tartalmában nem felel meg a tudományos igényeknek.
Ottjártamkor már ez a tábla sem volt látható.
A hely bejáratánál éppen két olasz lány nézegette a kapura kiragasztott szövegeket, fotókat, amikor a velük folytatott beszélgetésem közben megjelent a televízióból is ismert tulajdonos (ugyanebből a műsorból az is kiderült, hogy az izraeli ügyvédi kamara etikai kifogások miatt felfüggesztette ügyvédi tagságát), és angolul invitált minket. Nem tudom, értette-e, amikor magyarul fejeztem ki neki csodálkozásomat, hogy még nem záratták be vele a helyet, de mindenesetre értetlen arcot vágott. A két lány végül nem ment be, amikor beszélgetésünkből kiderült, hogy ők valódi történeti információkat tartalmazó kiállítást akartak volna megnézni.
A Mazsihisz tájékoztató, figyelemfelhívó tábláját el lehetett távolíttatni a jog eszközével? A tulajdonost viszont mégsem sikerült volna kötelezniük ezen felirat kitételére a magyar hatóságoknak, a kultúrafogyasztók, a belépti díjat megfizető turisták és más látogatók valódi információhoz jutáshoz való jogának védelme céljából?
Nem engedélyezett muzeális intézmény, történeti területen, hogyan használhatja a Múzeum elnevezést a fogyasztó közönség megtévesztésére?
Megfelelhet a magyarországi (adó-, önkormányzati, kulturális stb) szabályozásoknak a tevékenysége, miközben nyilvánvaló történeti tényekkel ellentétes, megtévesztő és kegyeleti szempontokból aggályos tartalmat közöl súlyos belépti díjért a látogatókkal a Dohány utcai zsinagóga közvetlen szomszédságában?
De az intézmény működésének és bezárása elmaradásának van egy fontos, jogilag talán nehezebben megfogható vetülete: az a sérelem, amely az áldozatokat és utódaikat éri, és velük együtt az egész társadalmat a hazugság által.
Az az egyszerű tény, hogy ott áll ez a magát múzeumnak nevező valami egy valódi múzeum mellett, látszólag elmozdíthatatlanul, pusztán létezésével hitelesíteni tűnik állításait.
Fájdalmat érzek és felháborodást. Személyes sérelemként tudom csak megélni, hogy egy ilyen történelemhamisítás nem megszüntethető.
Úgy érzem, hogy itt a feledésről és a feledtetésről is szó van, melyhez túl absztrakt szó a kegyeletsértés. Az áldozatok szenvedését, halálát teszi megkérdőjelezhetővé hamis állításaival.
A sajnos megmásíthatatlan valóság mementójaként álljon itt a családunk számára végleg elveszettnek hitt, és csak vagy fél évvel ezelőtt előkerült fénykép, Auschwitzban meggyilkolt délnagymamámról gyermekei körében. Olyan fiatalon szülte nagyanyámat, hogy nyugodtan lehetett volna nagyanyám mellett nagyanyám.
Ma már sokan összekeverik a kort és a helyzetet, amikor még legyinthettek volna egy ilyen ügyre. Nem felejtem azt a budapesti, múlt januári estét, amikor egy holokauszttagadó ismerősünket kellett győzködnöm arról, hogy a koncentrációs táborokban nem a betegségek okán halt meg 6 millió ember. Ha huszonöt éve történt volna meg ez az eset, mondhattuk volna, hogy mindig akadnak, akik nyilvánvaló tényeket tagadnak. Huszonöt éve még úgyis hiteltelenek maradtak az ilyen vélemények a nagy többség számára.
Ma, az egyes államok által is professzionálisan termelt álhírek világában kezd elmosódni, hogy mi is a valóság. Ebben a helyzetben különösen nem tehetjük meg, hogy félrefordítjuk fejünket, belenyugodva, mert jogilag nehezen megoldható a kérdés.
További cikkek a témában a magyar sajtóból:
- HVG, Szélhámoskodni a holokauszt emlékével
- Index, Egy holokauszt-álmúzeum az év budapesti turistacsapdája
- Kibic Magazin, Alternatív tények és durva történelemhamisítás A Wesselényi utcai kamu holokausztmuzeumban
- Kibic Magazin, Izraeli képviselő közbenjárására távolították el a budapesti álmúzeumot a New York Times ajánlójából
Festőművész
