200 millió dollárral csökkenti az USA a palesztinoknak szánt segélyeit

Donald Trump amerikai elnök és Mahmud Abbasz, a Palesztin Hatóság elnöke találkoznak 2017. május 3-án a Fehér Ház ovális irodájában, Washingtonban - fotó: Shealah Craighead / Fehér Ház / Flickr

Donald Trump amerikai elnök utasítást adott a külügyminisztériumnak, hogy irányítson át Ciszjordániának, illetve a Gázai övezetnek szánt több mint 200 millió dollár segélyt más programokra – közölte a külügyi tárca egyik névtelenséget kérő tisztségviselője pénteken.

„Felülvizsgáltuk a Palesztin Hatóságnak, valamint a Ciszjordániának, illetve a Gázai övezetnek szánt amerikai támogatásokat, hogy ezeket a forrásokat az amerikai érdekekkel összhangban, az Egyesült Államok adófizetőinek előnyére használjuk fel” – mondta az illetékes.

„A felülvizsgálat eredményeként, az elnök utasítására több mint 200 millió dollárt irányítunk át a 2017-es költségvetési évben megállapított gazdasági támogatási alapokból, amelyeket eredetileg ciszjordániai és gázai övezeti programokra terveztünk költeni. Az összeget most más kiemelt jelentőségű projektekre fogjuk fordítani máshol” – emelte ki a tisztségviselő. Tavaly a támogatásokat egy 230,1 millió dolláros csomag keretében hagyták jóvá.

A külügyminisztériumi illetékes szerint a döntésnél figyelembe vették azokat a kihívásokat, amelyekkel a nemzetközi közösségnek a Gázai övezet segélyezésénél szembesülnie kell, valamint azt, hogy a Hamász uralma veszélybe sodorja a terület lakosainak életét és súlyosbítja az egyébként is kétségbe ejtő humanitárius és gazdasági helyzetet. A tisztségviselő nem árulta el, hogy a felszabaduló pénzt milyen célra használják fel.

Az ENSZ palesztin menekülteket támogató hivatala (UNRWA), és a palesztinok is felhívták a figyelmet arra, hogy a segélyek csökkentése tovább gyarapítaná a gondokat a Gázai övezetben, amelyet Izrael és Egyiptom blokád alá vont az iszlamista Hamász elszigetelésére.

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a héten a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozva csődöt mondott mechanizmusnak nevezte az UNRWA-t, amely az 1948-as arab-izraeli háború palesztin menekültjei és időközben már utódaik segélyezését látja el. Mint mondta, a palesztinokat segítő ENSZ-szervezet a menekültek státuszára vonatkozó nemzetközi jog megsértésével működik.

„Úgy vélem, már jó ideje esedékes, hogy csökkentsük finanszírozását” – hangoztatta Bolton. Szerinte az UNRWA kiadásainak jelentős része valójában csak arra szolgál, hogy állandósítsa a palesztin menekültek ezen státuszát.

Az Egyesült Államok egyik legnagyobb gondja a Palesztin Hatóságnak juttatott támogatásokkal kapcsolatban az, hogy a forrásokból Rámalláh illetményeket fizet olyan palesztinok hozzátartozóinak, akik Izrael ellen elkövetett erőszakcselekményekben vesztették életüket, sérültek meg vagy ezek miatt kerültek börtönbe. Az Egyesült Államok és Izrael is ismételten követelte az úgynevezett mártírok alapjából történő kifizetések megállítását, mivel szerintük ez terrorcselekmények elkövetésére késztet. Mahmúd Abbász palesztin elnök elutasította, hogy eleget tegyen ezeknek a követeléseknek.

A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) hamar reagált az amerikai bejelentésre, politikai eszközként használt olcsó zsarolásnak minősítve a forrásmegvonást. Hozzátette: „a palesztin nép és vezetés nem fog meghunyászkodni és meghajolni a kényszer előtt”.

Az UNRWA legnagyobb pénzügyi támogatója a közelmúltig az Egyesült Államok volt. Washington évi 365 millió dollárral (csaknem 104 milliárd forinttal) segítette a szervezetet, de Donald Trump amerikai elnök 2017-ben ezt az összeget 60 millió dollárra csökkentette, a maradék összeget visszatartotta, folyósítását pedig ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a palesztinok tárgyalóasztalhoz ülnek Izraellel.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.