Háborús pszichózis vagy csak szimpla klausztrofóbia, de magamon egy vibráló gasztro-végletességet tapasztalok, ami a Michelin-csillagászat és a gimis-kolis kotyvasztás között ingadozik. Valami csak van itthon–ráütök egy tojást–börtönkoszt, vagy valami arisztokratáról elnevezett, ízlelőbimbó-sokkoló húsétel, előállíthatatlan és drága körettel, beszerezhetetlen salátafélékkel. 

Induljunk el a mértani középből, a nem túl bőségesen megrakott hűtőszekrényünktől.

6-7 db szép, nagy paprika, 2-3 db paradicsom, hagyma. 

– Saksuka! – próbál segíteni a feleségem a tépelődésemben. Ha az utcán megéhezünk, mindig ez az izraeli lecsóvariáció lesz a vége. Unom a saksukát.

- Hirdetés -

A lecsóval legalább lehet variálni, tojással, kolbásszal, virslivel, rizzsel vagy ezek bármelyike nélkül. 

De nem!

A múlt héten csináltam egy igazi chili con carnét, fahéjas, kakaós, kávés, csípős volt, ahogy kell, még itt az emléke az ízlelőbimbóimon. Vágyakozva nézem a habanero-, jalapeno-, chiliszósz gyűjteményemet, de Ági most jött ki az influenzából, passzolná, ha brutál erős lenne a mai improvizációm.

Jó, akkor remix. Tex-mex lecsoid saksuka lesz! 

Úgy indulok, mint egy lecsónál, dinsztelem a nagy fej hagymát, olíva, vaj, szójaolaj alapon, rá a pirospaprika, só, csíkokra vágott paprika. Egy hosszú zöld erős is mehet. (Ezt még ki tudom dumálni majd.)

A paradicsomokat még késleltetem. Sűrített paradicsom, hogy le ne égjen. Idáig lecsó.

És most egy éles kanyar a saksuka felé: keleti (római) kömény jókedvvel, bőséggel. Gyömbérpor, fokhagymapor.

Mikor a paprika megrogyott, jön a mexikói kanyar: ecetben eltett piros bors, durvára tört fekete, füstöltpaprika-por (brutál! – azt írtam rá). Óvatosan! Na, egy kis chiliszósz azért mehet… és csak most jöhet a darabokra vágott 3 paradicsom. 

Még 10 perc és minden puha, és a paradicsomok se estek szét. Viva Zapata! – felbontok egy kukoricakonzervet, lecsurgatom és zsupsz, a határozottan saksuka illatú lecsóba. Pár perc így együtt, de mielőtt késznek nyilvánítom, megadom az európai ízeknek a kegyelemdöfést: fahéjpor. 

Eljött az igazság pillanata: a feleségem hazaért. Szimatol, emelgeti a fedőt.
– Mi ez? Nagyon jó illata van! – És már nyúl is a kanálért…

– Nem csíp? – kérdezem félve. 

– Pont annyira, amennyire kell.

Megnyugszom, meghajolok, mint a jazzmuzsikusok a megtapsolt szóló után.

Gyorsan lekottázom, hogy legközelebb ugyanígy sikerüljön.
Úgyse fog.

Utóirat: A feleségem azért a végén csak rápottyantott egy tojást, amúgy saksukásan, sőt, zöldkoriander (kuszbara) is került rá. Én meg virslit csempésztem a sarokba: Hajrá lecsó!

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.