A názáreti Jézus nyomában ezúttal a Kineret alias Genezáreti-tóhoz látogatunk el, hogy megnézzük a helyeket, ahol a zsidó vallás legnagyobb reformere tanított. Prédikációiban a a judaizmus formális szabálykövetéséről etikai és hitbéli kérdésekre helyezte át a hangsúlyt, s mikor tanítványai megnyitották hitelveit a nem zsidók felé is, lassan ebből egy új vallás, a kereszténység született.
Első utunk a Hegyi beszéd templomához vezet a 90-es út leágzásánál, Kapernaum fölött a Galil lankáin. Az Újszövetséghez sajnos nem mellékeltek térképet az apostolok, úgyhogy a szent helyeket főként a leírások és a hagyomány alapján jelölték meg a kicsit vagy sokkal későbbi korokban. Ez a hely valójában csak a huszadik században lett a hegyi beszéd, a nyolc „Boldogok a… ” kezdetű kinyilatkoztatás színhelye, s csak a harmincas évek második felében emelték a hegytetőn a ferences templomot, a Tábor-hegyről már ismerős Antonio Barluzzi méltó alkotását. A hegyoldalon egy bizánci templomrom emlékeztet rá, hogy ősi hagyomány is erre a vidékre tette a kereszténység egyik legfontosabb etikai példázatának elhangzását.
Innen pár percre, a tó partjánál újabb állomáshoz jutunk el Jézus nyomát követve, a Kenyér- és halszaporítás templomához.
Ez a szintén modern templom egy csodálatos régi bizánci szent helyre épült rá, amit az épen hagyott mozaik jelez az oltárnál. Jobbra még egy nilométer is mutatja, hogy hogyan is állt a víz egykoron a Nílusban, ami ezen a vidéken kulcsfontosságú volt a mindennapi betevő szempontjából, balra pedig csodálatos bizánci stílusban mozaikká stilizált madarak emékeztetnek a régi korok ízlésvilágára. És persze az oltár előtt az egyik leghíresebb, az izraeli szentföldi turizmus jelképévé vált mozaik a halacskákról meg a kenyereket rejtő kosárról. Ezt a templomot manapság német bencések gondozzák, ragyog is a tisztaságtól, belépve Európa szele csap meg egy pillanatra még a legnagyobb hőségben is.
Nem érdemes beülni a kocsiba, kicsit följebb sétálva a dombon, alig száz méterre a Mensa Christi, vagyis Krisztus asztala, másik nevén Szent Péter elsőbbségének temploma következik. Ez a ferenceseké, és azt a pillanatot örökíti meg, amikor Jézus Szent Pétert tette meg az apostolok vezetőjévé a hagyomány szerint ezen a szent helyen. A templom közepén egy nagy mészkődarab áll, itt evett Jézus a halakból, melyeket halászként dolgozó első követői kifogtak. Ez a templom a katolikus egyház számára különösen fontos, hiszen Róma Szent Péter örökösének tekinti magát, s ettől a nevezetes pillanattól eredezteti nem csak Szent Péter, hanem a római püspök, s Róma elsőbbségét is a keresztény világban.
Ha megtekintettük ezt a templomot, akkor viszont mégiscsak kocsiba kell ülnünk, hogy eljussunk vele Kapernaumba, Szent Péter házához. Ez a hely is nagyon fontos, de másért: azon kevés szentföldi pontok egyike, ahol régészeti bizonyítékot is találhatunk a kereszténység legelső századaira, kialakulására. Az ilyesmi persze kevésbé látványos, mint mondjuk egy csodatévő hely, de ahányan vagyunk, annyifélék, és vannak bőven olyanok is, akiket éppen az ilyesmi nyűgöz le. Hogy egy kétezer éves, és eleinte csak szájról szájra terjedő történethez íme, még tárgyi emléket is lehet találni. Persze nem túl látványos, a templom alatt nagyon nézni kell, és érteni, hogy mit is nézünk…
Persze ne egy „itt lakott Szent Péter” első század elejéről származó arámi kőfeliratra gondoljunk, de majdnem. Ugyanis éppen a mai Szent Péter házaként tisztelt helyen a régészek egy abból a korból származó kőházat találtak, amit később kibővítettek, és már nem lakóházként használtak: egyszercsak eltűnt belőle a sparhelt, akarom mondani a kerámiák és cserepek, viszont lett benne nagy központi helyiség. Aztán a negyedik században már teljesen átépítették, egyértelműen templommá lehetett, hiszen megszűntek a keresztényüldözések, sőt hamarosan hivatalos vallássá lett az új hit. A feltárások leszögezték, hogy ezen a helyen bizony egy zsidó halászfalu volt, melynek egyik házát már az első század közepén átalakították, s mely fölé idővel két templomfélét is emeltek.
Számomra legalább ennyire izgalmas, hogy alig pár méterre viszont egy hatalmas ókori, majd bizánci zsinagóga nyomai is elkápráztatnak, azt sugallva, hogy évszázadokig kiválóan megfért egymás mellett ez a két vallás, én ebbe megyek, te abba – a harmadikba pedig egyikünk se teszi be a lábát, ahogy ez errefelé ma is szokás…
Ha nagyon buzog bennünk a vállalkozókedv és a kirándulhatnék, és imádjuk a művészettörténetet, pláne a modern templomépítészetet, akkor ugorjunk át a görög ortodox Kapernaumba is, ahol egy szintén modern, de mindenáron réginek látszani vágyó ortodox templom emlékeztet ugyanarra a szent történetre, az egykori halászfalura és annak lakóira.
Remélem, kedves bakancsos társaim még nem fáradtak el, mert ha már erre járunk, megnézünk még két izgalmas helyet. Az első a Golán-fennsík tövében Kurszi. A hetvenes években útépítéskor bukkantak erre az elfeledett helyre, ahol a bizánciak hatalmas templomot emeltek egykoron, csak aztán jöttek a muzulmán évszázadok és feledésbe merült a mesés gazdagság, a szépen munkált mozaikok, a fürdők, sőt a korabeli zsidókra utaló zsinagóga is. Valószínűleg Jézus azon csodatételére építették egykor a kolostort, a templomot, és a zarándokokat fogadó szállásokat, amikor Jézus meggyógyított egy vagy két démonok sújtotta embert, akikből disznókba űzte az ártó szellemet, akik aztán befutottak a Kineretbe.
Kurszi után már jogos a fáradtság, hosszú napot tudunk magunk mögött. Úgyhogy pihenésképpen egy lightosabb helyre megyünk, a Jardenithez, ahol jutányos áron vett fehér köpenyben megmerülhetünk a Jordánban, Jézus után szabadon. Csak egy baj van ezzel a hellyel: sajnos nagyon nem autentikus, mondhatni totál kamu. Keresztelő Szent János Jézust ugyanis a tudomány és a hagyomány mai állása szerint nem itt, hanem Jerikó közelében, Kasszer al Jehudnál keresztelte meg, ahogy azt már meg is írtuk. Viszont ott már igencsak szennyezett a Jordán, itt meg tiszta, és nem mindenkinek fér bele Jézus útjának követésébe a Jordán völgyének felkeresése is. És ha már a Kineretnél körbejártuk a legfontosabb helyeket, bocsánatos bűnnek tekinthetjük az itteni szent Jordán-vízbe merítkezést. Senkit sem károsítunk meg vele, sőt az intézményt példásan működtető kibuc még némi bevételhez is juthat. Ez is, az is Jordán, és a sokezer kilométerről jövő zarándokoknak aztán az a pár tucat kilométer már igazán nem oszt és nem szoroz. Vagy mégis?
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
