Azt írja az újság… hogy egy pszichológus rendszeresen csoportfoglalkozást tart szingli lányoknak, ahol azt beszélik meg, hogy hányadik randi után szabad felmenni a fiúhoz, esetleg felhívni őt a saját lakásba, már ha van ilyen. Általában annyi vélemény van, ahány résztvevő, ezért most én szeretnék egy kis útravalót adni a kezdő és haladó randizó lányoknak, Tőlem – Nektek.
Először is szögezzük le, hogy a ma szokásos internetes ismerkedés, levelezés, csetelés illetve a telefonbeszélgetések semmiképpen sem számítanak randiknak. Csak a személyes találkozásokat számoljuk.
Az első randit a legritkább esetben folytassuk az ágyig. Azért egy ismeretlen férfi ismeretlen lakásába felmenni mégis gáz. Ám ha a fiú annyira tetszik, rátermettnek látszik és megfelelő lakásunk is van, akkor talán érdemes kipróbálni az élményt. Azt adottnak vehetjük, hogy a fiú benne lesz a dologban. Ilyen esetre számítva három dologra mindig ügyeljünk: hagyjuk a lakást teljesen rendben, legyen otthon óvszer és biztos ami biztos, egy pisztoly.
Amennyiben az első randin nem történt meg, akkor a másodikon semmiképpen se erőltessük a dolgot. Ez olyan benyomást kelt, mintha az első találkozáskor nem tudtunk volna dönteni, és most igyekeznénk jóvátenni a hibánkat. Nem ajánlott. A találkozást inkább használjuk ki a fiú megismerésére, és a viselkedésünk természetes módon vezesse a fiút arra, hogy búcsúzáskor ragaszkodjon a következő találkozáshoz.
A harmadik randi a legérdekesebb. Ez általában egy-két héttel a megismerkedés után szokott megtörténni. A népi bölcsesség szerint a harmadik találkozás az, amelyik után a pár már annyira megismeri egymást, hogy elkezdődhet a teljes intimitás. Persze ez egyáltalán nem kötelező, ha pedig a fiú nem tart ki tovább, akkor nyilván nem is volt komoly az ügy.
A következő lépcső az egy hónapos ismeretség, addig úgy nyolcszor-tízszer találkozunk. Ennyi idő alatt már nyugodtan határozhatunk, és a természetet is a megfelelően lehet időzíteni.
Ennél hosszabb várakozás azoknak a pároknál szokás, akiknek a testi kapcsolathoz a szoros lelki kapcsolat is szükséges. Ezzel sincs semmi baj, a fontos, hogy mind a két fél ugyanezt akarja.
A lényeg az, hogy a döntést azért és úgy hozom meg, ahogy nekem tetszik. Nem kell folyton azzal foglalkozni, hogy azt mérlegeljük, hogyan felelünk meg a másiknak.
De persze ez is egy olyan tanács, amit könnyebb adni mint megfogadni, én is így vagyok vele. Ezért ha már minden kötél szakad, íme, egy szerelmi bájital recept:
Hozzávalók:
- fél liter vörösbor,
- 3 teáskanál rózsaszirom,
- 2 teáskanál fahéj,
- 2 teáskanál hibiszkusz,
- 1 teáskanál kardamom,
- 1 vaníliarúd,
- 2 teáskanál szegfűszeg,
- fél citrom leve,
- egy egész narancs leve,
- kevés méz
- és 1 piros gyertya.
Elkészítés:
- Meggyújtjuk a gyertyát
- A bort egy lábasban felforraljuk.
- Egyenként hozzáadjuk a fűszereket, a gyümölcsök levét és a mézet, és közben arra gondolunk, hogy milyen összetevőket adunk mi a szerelmi kapcsolathoz.
- Hangulatos beszélgetés közben a párunkkal együtt megisszuk.
Harapós demi-vierge, kinek a jelszava: a regényeket nem írni, hanem csinálni kell