A pillangók szabadok

Grafika: Fenyves Gabriella

A századik pillangó is bekerült a gyűjteménybe. Szépen gombostűre tűzve, ahogy azt kell. Betette a tárolóba, és gyönyörködött benne. Kék szárnya volt, óriási pávaszemmel. Lekapcsolta a villanyt, végigment a múzeum üres folyosóin, majd kilépett a hőségbe. Várt. Percek óta állt az utcasarkon, amikor meglátta. Nagyot dobbant a szíve. Mintha száz pillangó kezdett volna verdesni a gyomrában, sikertelenül igyekezett rendre inteni őket. Ahogy a fiú megölelte, a nyakán érezte a leheletét. Felkacagott, és egy pillangó kirepült a száján. A naplemente aranyra festette körülöttük a levegőt. Minden szívdobbanásnál érezte a lány az icipici szárnyak csattogását az ereiben. A fiú magához húzta, elkapta a derekát, mélyen a szemébe nézett, és ahogy megcsókolta, a lány ezer pillangóvá vált és szertefoszlott. Hirtelen a fiú körül kezdtek repkedni örvényszerűen, amíg el nem tűnt ő is. Egyetlen kék pillangó maradt az utcasarkon. Egy kövön sütkérezett, amikor egy kövér, foltos macska lecsapott rá.