Dettre Gábor

Zsidó versek az ókortól napjainkig. Hónapok óta fut a sorozat itt az Izraelinfón. A múfordító Dettre Gábor, Berlinben élő filmrendező, vele készítettünk interjút.

Filmesként is gyakran volt alapanyagod a költészet. Hogyan jutottál el a versfordításig?

Nagyon régóta fordítok verseket különböző kultúrákból. Egy törökországi utamon ismertem meg Rumi – a XIII. században élt szufi költő, filozófus – műveit. Gyerekkorom óta nem hatott rám olyan mélységgel alkotó, hogy elhatároztam volna: elolvasok tőle mindent, amit lehet. Különböző nyelveken, de elsősorban angolul találtam meg az írásait, és így kezdtem fordítani. Ez tizenöt-húsz éve volt. 

A Rumi alapította szufi szekta megengedő, toleráns gondolatvilágáról ismert. Nem nagyon népszerűek a vadabb muszlim körökben ezek a békés mozgalmak – mint a kerengő dervisek szektája. Elmentünk egy titkos összejövetelre, ahol nemzetközi társaság gyűlt össze. Voltak keresztények, zsidók – talán legkevesebben muszlimok…

Érdekes út volt innen eljutni a zsidó költészetig. Az arab filozófia nagy korszaka jött, a spanyol korszak. Innen már csak egy lépés volt Andalúzia zsidósága, mert ez nem csak arab, de a zsidó költészet és filozófia aranykorszaka is volt.

Ezekkel indult itt az Izraelinfón a Századokra rímelő jelen című sorozatod.

Egészen más szemléletet kaptam így a zsidóságról, mint ami korábban élt bennem. Olvasni a minden országban, minden kultúrában, minden történelmi korban élő zsidóság irodalmát nagyon izgalmas, mert rámutat az azonosságokra mentalitásban – irodalmi értelemben –, és hordozza az erre rátelepülő helyi kultúrális különbözőségeket. Ez gyönyörű kép volt.    És akkor elkezdtem zsidókat fordítani, egészen Heinrich Heinéig, és tovább a kortársakig. 

Időrendben haladtál?  

Nem volt kronológia. Mindig vissza-vissza kanyarodtam. Az ismeretlenebbekkel kezdtem, aztán csak eljutottam a “nagyokig”, akiket korábban nem is akartam fordítani. Mandelstam, Paszternak, Brodszky vagy a Nobel-díjas Nelly Sachs. Aztán Heine jött, akit eleinte félretoltam, de aztán rájöttem, hogy micsoda humora van, és erről az oldaláról nem ismerjük, pedig fantasztikus. A zsidóság kis nép a világban, de hatalmas és jelentős irodalma van. 

Hogyan fordult az érdeklődésed a költőnők felé?

Az arab középkort kutattam. A muszlim világban az ókortól kezdve voltak költőnők. Komoly arab női költészeti antológiák léteztek már a középkorban is. Nagyon modern, igazán fantasztikus írónők voltak. Keresni kezdtem a zsidó párhuzamokat, de a zsidó irodalomból ez teljesen hiányzik. A nők – azt gondolom – háttérbe szorultak. A XIX. század vége előtt nem nagyon voltak zsidó költőnők. 

Jelemző példa egy jeles zsidó költő feleségétől fennmaradt pár sor. Az ő nevét nem is tudjuk.

Dunash ibn Labrat feleségének verse férjéhez (X. század)

Vajon emlékszik-e majd szerelme?
Vajon emlékszik-e majd szerelme az őzsutányi testre,
fiúgyermekükre, ki anyja karjában volt, mikor őket elhagyta örökre?
Jobb keze gyűrűjét a nő baljára tette,
Míg ő férje csuklóját karkötőjével ékesítette.
Majd, mint emléket, a nő elfogadta férje köpenyét
S az ugyanazt téve elkérte az övét.
Vajon spanyol földön maradt volna,
ha megkapja felét mi hercegének trónja.

A XIX. század után viszont – és ez is tipikusan zsidó vonás – a nyitottság, a tolerancia, a megengedés megteremtett egy komoly zsidó női irodalmat. Természetesen nem a haszidokra gondolok, bár érdekes, hogy sok alkotó éppen ilyen környezetből jött. Nem végeztem kutatást, de úgy gondolom, a világirodalom egészét nézve a zsidóságban több a jelentős, kiemelkedő alkotó nő, mint a többi kultúrában. 

Csak angolból fordítasz verseket?

Nem. Az orosz, német, francia szövegeknél egybevetem az eredetivel, ami egy érdekes szellemi kaland, hiszen ez nem a szakterületem, és persze azokon a nyelveken nem olyan szinten tudok, mint angolul. Szeretek verseket fordítani, a verselés nem egyszerűen egy izgalmas művészi kaland – bizonyos kötöttségei miatt, hanem olyan mélylélektani aspektusa is egy kornak, egy kultúrának, amelyhez hasonlót nem talál az ember más művészeti ágakban. Ennek ellenére azért megmaradtam filmrendezőnek.

A jövő héttől – az időrendet felrúgva – zsidó költőnők bemutatásával folytatjuk a sorozatot…

Szinház- és filmrendező, díszlet-tervező. Tanult szakmák szerint: fotográfus, dramaturg. 16 év gyermekkor, 38 év színház, 30 év film és televízió, 1 év újságírás, 13 év tanítás, 2 éve élek Izraelben …mégsem vagyok 100 éves!