benjamin netanjahu szonokol
Fotó: Shutterstock

Benjamin Netanjhu miniszterelnök a katonai és biztonsági vezetők javaslata ellenére is mindenképp szeretné lehetővé tenni a halálbüntetés kiszabását a katonák és civilek palesztin merénylői ellen.

Az ezt célzó javaslat elfogadása – a belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét és a hadsereg szakértőinek ellenvéleményének eredményeként – bő fél éve megakadt a Knesszetben, de az elmúlt hétvégén a kormánykoalíció képviselőinek találkozóján Netanjahu kijelentette: „semmi sem akadályozhatja meg, hogy a javaslat törvénnyé váljon”.

Az izraeli bíróságoknak elvileg jelenleg is lehetőségük van halálbüntetés kiszabására, de Izrael újkori történelmében csak egyszer került rá sor: 1962-ben, a holokauszt egyik főbűnöse, a német Adolf Eichmann esetében, akit az izraeli titkosszolgálat kommandósai Argentínában kaptak el, és hoztak Izraelbe, hogy bíróság elé állítsák.

A törvényjavaslatot, melyet a világi nacionalista és arabellenes Jiszrael Bejtenu (Izrael az Otthonunk) nevű kormánypárt terjesztett be, könnyítene a halálbüntetés kiszabásának szigorú feltételén; azaz a háromtagú ítélkező testület egybehangzó döntése helyett elég lenne egyszerű többségi döntés a halálbüntetéshez.

Avigdor Liberman védelmi miniszter októberben, a Knesszet téli ülésszakának nyitónapján pártja kormányban maradásához a halálbüntetésről szóló törvénytervezet elfogadását szabta feltételül, melyet szerinte a koalíció másik pártja, a vallásos-jobboldali Zsidó Otthon párt próbál megakadályozni. Ez utóbbi vezetője, Naftali Bennett szarkasztikusan úgy fogalmazott, hogy Liberman védelmi miniszterként az elmúlt két évben tönkretette Izrael elrettentését: a terroristák nem félnek.

Bennett viszont nem akar lemaradni Libermantól a palesztinok büntetésében, ezért beterjesztett egy olyan törvényt, mely alapján a ciszjordániai terroristáknak nem csak a házait lehetne elrettentő céllal lerombolni, de családjaikat is ki lehetne telepíteni erőszakkal egy másik helyre (hogy hová és miként, az nem világos). Liberman bejelentette, pártja kész támogatni minden “terrorellenes” törvénytervezetet, de ragaszkodik a sajátjához is.