Olyan ez, mintha a gondviselés odafigyelt volna: ne tolongjon már annyi sok keresztény zarándok egyszerre Jeruzsálemben, úgyhogy elhelyezett másfelé is izgalmas helyeket, a Kinneretnél, a Jordánnál, a Holt-tenger partjánál, sőt még a Jeruzsálem környéki hegyekben is. Úgyhogy bakancsra fel, ma ezeket az ismert, vagy alig ismert, de nem kevésbé fantasztikus látnivalókat járjuk végig keresztény sorozatunk utolsó részében.
Először is Keresztelő Szent János nyomát követjük Ein Karemnél. Induljunk attól a templomtól, ahol a hagyomány szerint megszületett Zakariás és Erzsébet gyermeke. A templom alatt egy második szentély idejéből származó mikvét találtak, ami akár alá is támaszthatná a legendát, hogy éppen itt volt az a hely, hiszen saját házi mikvét akkoriban általában csak a módosabbak és a vallásosabbak tartottak a pincében, ahogy azt például Cipóri valószínűleg kohenita negyedében láthattuk.
Zakariásról azt tartja a keresztény tradíció, hogy a jeruzsálemi szentélynél szolgáló kohenita volt, vagyis lehetett mit a tejbe aprítania és nyilván vallásos is volt, tehát még akár stimmelhetne is a templom és a szent hely meghatározásához a vallási csobbanóhely, de sajnos ennek ellenére visszatemették a frissen megtalált mikvét, s csak a másféle kövezet jelzi helyét. Kár.
Amúgy a templom igen izgalmas, más mint a megszokott. (Vagyis egyáltalán nem Antonio Barluzzi.) A spanyoloké, a 19. században Spanyolországból érkezett csempe és festmények díszítik, és meg lehet érinteni, és ráadásul általában jelentős sorbaállás nélkül azt a helyet, ahol Keresztelő Szent János meglátta a világot.
Aztán a ma már Jeruzsálemhez tartozó festői falucskában átsétálhatunk előbb Mária forrásához, ahol az egyik hagyomány szerint összefutott rokonával, Erzsébettel, hogy megvitassák, illetve inkább dicsőítsék az Úr útjainak az ő kifürkészhetetlenségét, hiszen Erzsébet sok-sok év meddőség után igen idős korában lett édesanyává. Majd rá fél évre meglátogatta a szentélek Máriát, s ő is gyermeket hordozott a szíve alatt, noha szűz volt.
Aztán menjünk fel a dombra a ferences Magnificat templomhoz, amely szintén Mária és Erzsébet találkozására emlékeztet, a hagyomány szerint itt vot Erzsébet nyaraló-búvóhelye. Itt az alsó templomban (Az építész Antonio Barluzzi, ki más is lehetne?) a jobb oldalon az a kő, amely a hagyomány szerint elrejtette egy barlangban Erzsébetet és kisfiát, amikor Heródes parancsára üldöztek és kardélre hánytak minden kisgyermeket Jeruzsálemben és környékén – ami miatt mint tudjuk, Mária és József Egyiptomba menekült az újszülött Jézussal.
Itt általában véget ér a Keresztelő Szent János nyomában járás, de nem a Turista Hetiszakasz olvasóinak! Mert van ám egy piciny, de annál csodálatosabb kolostor, s benne kápolna meg barlangocska a közelben, Even Sapir falu mellett. A „Keresztelő Szent János a sivatagban” nevet viselő ferences kolostor kertjében forrás és valóságos édenkert cáfol rá a sivatag megnevezésre.
De a kolostor neve talán azt jelzi, hogy kétezer éve errefelé messze volt János szülei házától, hiszen szegény nem tudott beülni egy kocsiba, és odavezetni csikk-csakk. És egyedül élt a barlangban, amely fölött naná, hogy Antonio Barluzzi első szentföldi munkája, egy kolostor épült a hegyoldalba.
Keresztelő Szent János után menjünk el Emmauszba, ahol a hagyomány szerint keresztre feszítése és feltámadása után az úgynevezett „emmauszi vacsorán”, a kenyér megtörése közben két tanítványa felismerte a feltámadt Jézust. Igen ám, de hová is menjünk, amikor Emmausz örökségére manapság több helyen is igényt tartanak?
Az lesz a legegyszerűbb, ha végigjárjuk őket. Moca az első a sorban, ahol a helyi tel ásatásain 2003-4-ben a német Carsten Peter Thiede professzor bizonyos volt benne, hogy megtalálta Emmauszt. Mocában már jártunk, a magyar szentföldi zarándokok nyomában is, de most a tel, vagyis ásatási dombocska felé vegyünk irányt.
Csakhogy a bizánci korban egy másik hagyomány is kialakult, amely Emmaus Nikopolisz romvárosban látja az egykori falut. És bizony ott egészen csodálatosan épen maradt első szentély korabeli, tehát időben stimmelő sziklasírok vannak, s volt ott is falu, talán éppen ezen a néven?
Mindenesetre két hatalmas templom jelölte meg akkoriban, s ezek egyikben felnőtteknek is megfelelő méretű keresztelő medence is fennmaradt.
A keresztesek itt is már csak romokra bukkantak a röpke pár száz éves muzulmán hódítás után, s egy szerényebb templomot raktak ki a megtalált kövekből, a régi alapokra. A Jeruzsálemet Tel-Avivval összekötő egyes főút latruni leágazásánál találjuk meg a lélegzet elállító, de alig látogatott romvárost.
Aztán menjünk vissza a jeruzsálemi hegyek irányába, mert Abu Gosban is templomokat húztak fel a keresztes korban, amikor elhalványult a többi hely emléke, és úgy vélték, hogy csakis ott lehetett az a bizonyos igazi Emmausz. És felépítették az egyik legesleggyönyörűbb szentföldi templomot, ahol az évszázadok alatt rárakódott kosz alatt egészen hihetetlenül pompázatos középkori freskókat találtak és restauráltak, s alig hiszünk a szemünknek, hogy itt, a világ vége mögött, ebben a bencés kolostor-templomban ilyen csodára bukkantunk.
A freskók szépségét talán még fokozza, hogy képrombolás áldozatai voltak, az arcok nagy részét erőszakosan kitörölték az utókorban, s csak állunk ledöbbenve az erőszak láttán. Igen, a cenzúra nem modern találmány. Csak régen nem honlapok szerzőinek akarták megmondani primitív verbális agresszióval, hogy miként kéne gondolkodniuk „helyesen”, vagyis vonalasan, mit mutathatnak meg a világból. Régen a gondosan megmunkált, szépséges freskókba rondítottak bele. Vérzik az ember szíve itt is, ott is.
S hogy melyik az igazi Emmausz? Bárcsak tudnám… A Lukács evangélium ősi kéziratainak többsége a Jeruzsálem és Emmausz közti távolságot 6o stadiumra (kb. 12 km) becsüli. Tehát Motza vagy Abus Gos. Viszont a Sinai félszigeten az ősi Szanta Katarina kolostor kódexének a távolsága 160 stadium (30 km). Vagyis Emmaus-Nikopolisz. És ha csak lemaradt a másoláskor az egyes a hatos elől?
Bárhogy is történt, nem érdemes bosszankodni, mert a több Emmausz csak több fantasztikus templomot, művészettörténeti és kulturális értéket ad, úgyhogy bátran vágjunk bele, és mindet nézzük meg. És noha ez nem hangzik túlzottan gömbölyűnek, nekem mindegyik egyformán szépséges Emmausz!
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
