A titkos izraeli akció vélt résztvevőiről tett közzé képeket a Hamász

8 izraeli harcos kepe a hamasztol
A Hamász által közzétett nyolc személy fényképe, akikről azt állítja, hogy részt vettek az izraeli különleges erők akciójában a Gázai övezetben.

Képeket tett közzé a Gázai övezetet uraló Hamász szélsőséges palesztin szervezet az övezetben végrehajtott, de kudarcba fulladt titkos izraeli küldetés vélt résztvevőiről. A másfél héttel ezelőtti eset váltotta ki Izrael és a Hamász közötti konfliktus legsúlyosabb fellángolását a 2014-es gázai háború óta.

A Hamász katonai szárnya, az Izzaddín al-Kászem Brigádok által terjesztett szórólapokon – az internetre feltöltött szkenelt verzió szerint – 11 férfi és 4, fejkendőt viselő nő képe, illetve az őket állítólag szállító kisbusznak és teherautónak a fotói láthatóak. A szórólapokon felhívást is közzétettek, további információt kérve a vélt izraeli katonákról.

Az izraeli hadsereg óva intett attól, hogy bárhol is információkat osszanak meg az izraeli katonákról. Minden részlet, bármennyire is ártalmatlannak tűnhet, veszélybe sodorhatja Izrael Állam létét és biztonságát – figyelmeztetett a hadsereg.

A Hamász és a kisebb, de szélsőségesebb Iszlám Dzsihád a múlt héten 24 óra leforgása alatt mintegy 460 rakétát lőtt ki Izrael területére válaszul egy meghiúsult izraeli titkos küldetésre az övezet területén. Erre Izrael mintegy válaszcsapást mért Gázára.

A múlt hét hétfőn fellángolt konfliktus közvetlen előzménye, hogy előző éjjel izraeli kommandósok civil ruhában behatoltak a Gázai övezetbe, hogy titkos küldetést hajtsanak végre, az akció azonban kudarcba fulladt, tűzharc bontakozott ki, amelyben hét palesztin életét vesztette, köztük a Hamász katonai szárnyának egyik parancsnoka, izraeli oldalon pedig egy alezredes.

Eközben a Sin Bét izraeli belbiztonsági szolgálat arról számolt be, hogy felszámolta a Hamász egyik terrorista sejtjét Ciszjordániában. A belbiztonsági vizsgálat közlése szerint a Gázai övezetet uraló palesztin szervezet arra sürgette a sejtet – amelynek tagjait robbanószerkezetek készítésére is kiképeztek –, hogy minél hamarabb hajtsanak végre támadásokat civilek ellen annak érdekében, hogy Ciszjordániában és a Gázai övezetben egyszerre éleződjön ki konfliktus Izraellel.

A Sin Bét megjegyezte, hogy a Hamász-sejtet olyan fejlett robbanószerkezetek készítésére képezték ki, amelyekre korábban nem volt példa Ciszjordániában. A sejt tevékenységére még augusztus végén derítettek fényt az izraeli hatóságok.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.