Szíria: Izrael támadott, leszedtük a rakétáit. IDF: Nem lőttek le repülőgépet

legicsapas sziriaban
Izraeli légicsapás Szíriában

Sajtóértesülések szerint Izrael csütörtök éjjel a libanoni Hezbollahnak szánt fegyver- és utánpótlásszállítmányokat támadott Damaszkusztól délre. A beszámolók szerint a terrorszervezet laktanyáit, iráni fegyverraktárakat és már úton levő konvojokat lőttek az izraeli rakéták.

Egy szíriai biztonsági forrásokat idéző orosz hírügynökségre hivatkozva a Reuters azt írta, a szíriai légvédelem lelőtt egy izraeli katonai repülőgépet és négy rakétát Damaszkusztól délnyugatra csütörtök este.

Az orosz repülőgép lelövése óta először Damaszkusz bejelentette, hogy Izrael támadást hajtott végre 50 km-re a határtól. Az IDF közölte, hogy föld-levegő rakétát indítottak Szíriából a Golán-fennsíkra. Az izraeli hadsereg cáfolta a katonai repülőgép lelövéséről szóló értesülést. Egy órával korábban rendhagyó módon egy iráni teherszállító repülőgép érkezett Bejrútba.

Korábban a RIA Novosztyi hírügynökség szíriai katonai forrásokból értesülve arról számolt be, hogy a szíriai fővárostól délnyugatra fekvő El-Kiszva előváros fölött ellenséges célpontokra nyitott tüzet, néhányat meg is semmisített.

legicsapas sziriaban1
Személyautóból készült felvétel: légvédelmi tűz Szíriában

Az Al-Hadasz helyi tévécsatorna pedig azt közölte, hogy az izraeli légierő rakétacsapásokat mért a területre. Az izraeliek a Damaszkusz környéki iráni katonai létesítményeket támadták.

Az izraeli légierő legutóbb áprilisban mért csapást El-Kiszva elővárosra, akkor a szíriai légvédelem 13 rakétát megsemmisített.

legicsapas sziriaban2
Állítólag az egyik kilőtt izraeli rakéta

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSMTI