Netanjahu erősödik, Livni eltűnik

Netanjahu még a rendőrségi vizsgálatok árnyékában is tovább erősödik, míg Livni és pártja nem éri el a Kneszetbe jutáshoz szükséges küszöböt.

Ha a Van Jövő és a Cipi Livni vezette Hatnua párt együtt indulnának a választásokon, 17 parlamenti helyet szereznének – derül ki egy szombat este közzétett felmérésből (Pgos et Haitonut). A hétfő és szerda között végzett felmérés szerint a Likud 32 mandátumra erősít, a harmadik legnagyobb párt Gantz Hoszen Jiszrael pártja, a Zsidó Otthon pedig – az egyedül induló Hatnuához hasonlóan – nem lépi át a bejutáshoz szükséges küszöböt. A felmérés azt is vizsgálta, hogy Benny Gantz helyesen teszi-e, hogy csak nagy ritkán szólal meg. A válaszadók 44%-a azt felelte, hogy helytelenül viselkedik, 22%-uk támogatta döntését, 34% pedig azt mondta, hogy nem tudja.

Az elmúlt hét három felmérésének átlagából (táblázat az oldal alján) azt az eredményt kapjuk, hogy ha ma tartanák a választásokat, a Likud 32 mandátumot szerezne, a második helyen pedig Jair Lapid Van Jövő pártja és a Benny Gantz volt vezérkari főnök által múlt hónapban alapított Hoszen Jiszrael nevű párt osztozna 13-13 képviselői hellyel. A 24 hellyel rendelkező Cionista Tábor felbomlása után az Avi Gabaj vezette Munkapárt 8 parlamenti helyhez jutna.

izraeli partok
Likud 32, Van Jövő 14, Hoszen Jiszrael 13, Munkapárt 9 – fotó: képernyőkép / Hadasot 12

A Zsidó Otthonból kilépő Naftali Bennet oktatási miniszter és Ajelet Saked igazságügyminiszer Új Jobboldal pártja szintén 8 mandátumot gyűjtene be, míg az általuk otthagyott Zsidó Otthon nem érné el a Kneszetbe jutáshoz szükséges küszöböt.

izraeli partok_1
Új Jobboldal 8, Tóra Zsidósága 7, Taal 6, Egyesült Lista 6 – fotó: képernyőkép / Hadasot 12

Az askenázi ultraortodox Tóra Zsidósága 7 helyhez jutna. Az Egyesült (Arab) Listából kilépő Ahmad Tibi Taal pártja 6 mandátumot, míg a nélküle maradt Egyesült Lista szintén 6 helyet kapna, akárcsak a szfaradi ultraortodox Sasz.

izraeli partok_2
Sasz 6, Izrael a Hazánk 6, Merec 5, Kulanu 4, Geser 4 – fotó: képernyőkép / Hadasot 12

A baloldali Merec és az Avigdor Liberman vezette Izrael a Hazánk megtartanák a jelenlegi 5 helyüket, míg Mose Kahlon pénzügyminiszer vezette Kulanu 10 mandátumról 5-re zuhanna. Orly Levy-Abekasis Geser pártja szintén 5 helyet kapna.

Nem jutnának a Kneszetbe: Hatnua, Zsidó Otthon, Telem, Erec Hadasa és Jahad – fotó: Hadasot 12

Mose Jaalon új pártja, a Telem nem jutna be a Kneszetbe.

Az elmúlt hét három közvélemény-kutatásának eredményei:

PártKANHadasot 12Pgos et Haitonut
Likud313232
Hoszen Jiszrael131312
Van Jövő101414
Munkapárt798
Új Jobboldal788
Tóra Zsidósága677
Közös (Arab) Lista666
Taal666
Sasz566
Merec555
Izrael a Hazánk465
Kulanu644
Geser644
Zsidó Otthon400
Hatnua400

A Hadasot 12 felmérésének eredményei:

Ha ma lennének a választások, melyik pártra szavaznál?

  • Likud (Benjamin Netanjahu) (32%, 68 Votes)
  • Van Jövő (Jair Lapid) (22%, 46 Votes)
  • Hoszen Jiszrael (Beni Ganc) (19%, 40 Votes)
  • Merec (Tamar Zandberg) (9%, 20 Votes)
  • Munkapárt (Avi Gabaj) (4%, 9 Votes)
  • Izrael a Hazánk (Avigdor Liberman) (4%, 8 Votes)
  • Hatnua (Cipi Livni) (3%, 6 Votes)
  • Tóra Zsidósága (2%, 4 Votes)
  • Új Jobboldal (Benet és Saked) (1%, 3 Votes)
  • Zsidó Otthon (1%, 3 Votes)
  • Közös (Arab) Lista (Ajman Odeh) (1%, 3 Votes)
  • Telem (Bogi Jaalon) (1%, 2 Votes)
  • Sasz (Arie Deri) (0%, 1 Votes)
  • Kulanu (Mose Kahlon) (0%, 0 Votes)
  • Geser (Orli Levi) (0%, 0 Votes)

Összes szavazó: 213

Betöltés ... Betöltés ...

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.