Horváth Benjámin (Lauder Javne Iskola, 7. osztály) alkotása is bekerült a Beit Hatfutsot – A Zsidó Nép Múzeuma nemzetközi Zsidó Lencse kiállítására, a tavalyi magyar sikerek után. A mezőny erős volt, megható, néhol hátborzongató felvételekkel és szövegekkel. Benjáminnal virtuálisan beszélgettünk a kiválasztott fénykép készítéséről, a fotózáshoz fűződő kapcsolatáról és a terveiről.

A Zsidó Lencse pályázatra több ezer zsidó tizenéves küldi el fényképeit a világ minden tájáról minden évben egy kísérő szöveggel, ami a „zsidó néphez fűződő kapcsolatom” témát rögzíti. A népszerű fotós, Zion Ozeri vezeti a bizottságot Izraelben, ami gondos értékelés után választja ki a kiemelkedő munkákat. A pályázat a múzeum oktatási részének éves projektje, három hónapos foglalkozássorozat keretében készíti fel a résztvevőket a pályaműveik elkészítésére. A 2019-es kiállítás képei itt láthatók.

Horváth Benjámin

Tizenhárom éves vagy és a fénykép, amivel pályáztál, mintha egy profi fotós munkája lenne. Tanulsz fotózni?

Nekem is tetszett a kép, de nem hittem, hogy beválogatják. Fantasztikus, hogy bekerült, nagyon örülök, hogy Izraelben kiállították. Két éve járok az iskolában a Lauderszem szakkörre, ahol Jávor Istvántól tanulunk fotózni és videózni.

Mit csináltok a szakkörön, úgy általában?

Suli után van a szakkör, délután háromkor kezdődik és két órát tart. Videózunk és fényképezünk, de az elmúlt fél évben a fényképezésre fókuszáltunk. Analóg technikával, camera obscurával készítettünk felvételeket. Van a suliban egy labor, és ott előhívtuk. Télen például volt olyan, hogy kimentünk a kiserdőbe telefonnal fényképezni. De profin! Nem csak előkaptuk a gépet, hanem megterveztük, hogyan fotózzuk le a növényeket, az épületrészleteket, az árnyékokat. Aztán, ahogy szoktuk, összegyűltünk és Istvánnal együtt megbeszéltük a képeket. Mit lehetne javítani, hogyan lehetne jobb a kép.

A kiállításra bekerült képed alá azt írtad, hogy a hanukai csoda minden zsidó ember szívébe melegséget sugárzott azon a hideg estén, amikor a képet készítetted a Műjégpályán a Chabad hanukai gyertyagyújtásán. Hogyan készítetted a képet?

A Hanukorcsolya eseményen fotóztunk aznap Istvánnal a Műjégpályán és a fő téma a hanuka volt. Tényleg nagyon hideg volt és tényleg meg lehetett fogni a fény csodáját. Végül is, ez volt a feladat, én csak próbálkoztam. Álmomban sem gondoltam volna, hogy bejut a képem a kiállításra.

Horváth Benjámin, a Zsidó Nép Múzeuma nemzetközi Zsidó Lencse kiállítására bekerült fotója.

Sokat említed Istvánt. Milyen tőle tanulni?

István egy nagyon jófej tanár. Nagyon lelkes. Mindig érdekes feladatokat kapunk tőle. Például múzeumokba járunk. A múltkori szakkörön két magyar–francia fényképész kiállításán voltunk. István előtte behozott a suliba egy fotóalbumot és mesélt Lucien és Rudolf Hervéről, az apáról és a fiáról, hogy hogyan kerültek el Franciaországba, elmondta a sztorijukat és aztán megnéztük a kiállítást. István amúgy is szívesen mesél mindenről, ami videózással, fotózással kapcsolatos, a fotólaborról is, ahol dolgozott régebben. Egyedül kezdtem hozzá járni, mert pont elmentek, akik jártak hozzá akkor, de azóta most már hatan vagyunk. Boldi (Lukács Boldizsár) is jár, akinek a képe tavaly bekerült a kiállításra.

Mi érdekel jobban? A fotózás, vagy a videózás?

A videózás felé hajlok inkább. Volt már egy videós projekt, amiben részt vettem. Hatodik év végén új tanárokat kaptunk és a régiektől elbúcsúztunk. Nekik készítettünk egy videóinstallációs projektet. Szerettük volna, hogy egy nagyon rövid, egyperces film arról szól, hogy keressük a kiserdőben az ajándékot, rátalálunk, majd a végén zene szól, lassan felemelkedik a vászon és ott az ajándék, két tábla a nevükkel: Erzsi és Krisztián, amiket magunk festettünk. A film nem sikerült végül jól, mert amikor csináltuk volna, vagy hiányoztak az osztálytársak, vagy rossz idő volt, így csak a zene ment végig. De egy másik videós projekt, az osztálykirándulásos, az jó lett.

Tényleg nagyon szerethetsz videózni, ha egy szerinted nem olyan jól sikerült projekt után csinálsz egy újat. Mit élvezel benne leginkább?

Hát igen, de ott minden adott volt. Mármint az osztálykirándulás. A legjobban az élményt szeretem a videózásban, hogy elmondok egy történetet másoknak. Megvágok valamit és az emberek élvezik, és nekem is tetszik.