Izrael levonja a terroristák bérét

abbasz
Fotó: Wikipedia

Az izraeli biztonsági kabinet vasárnap jóváhagyta, hogy befagyasszák a Ciszjordániát igazgató Palesztin Hatóság (PH) adójövedelmének mintegy öt százalékát, vagyis több mint ötszázmillió sékelt (39 milliárd forint), mert állítása szerint a PH tavaly ugyanekkora összegben fizetett illetményeket az Izraelben bebörtönzött palesztinoknak és hozzátartozóiknak.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök emellett utasította a védelmi tisztségviselőket, hogy vizsgálják meg tüzetesen a PH által fizetett illetményeket, és szükség esetén igazítsák ehhez a befagyasztott pénzösszeg mértékét.

Az izraeli törvényhozás (kneszet) 2018 júliusában fogadott el törvényt, amely lehetővé teszi a pénzek zárolását.

Izrael az 1994-ben aláírt, a mai napig érvényben lévő úgynevezett Párizsi protokoll alapján szedi be az adó- és vámbevételeket Ramallah nevében. Az egyezmény az akkor létrehozott Palesztin Hatóság és Izrael gazdasági kapcsolatait – így az adózást és vámügyeket is – rendezte.

Palesztin források szerint havi 222 millió dollárnak megfelelő összeget szed be a zsidó állam a PH nevében. A PH a palesztin nép pénzének elrablásáról beszélt. Nabil Abu Rudeina, Mahmúd Abbász palesztin elnök szóvivője szerint Izrael egyoldalú döntésével csapást mért az aláírt megállapodásokra, és óva intett, hogy ennek komoly következményei lesznek.

Rámi Hamdalláh, a Ciszjordániát irányító Palesztin Hatóság kormányfője ugyanakkor a Maán palesztin hírügynökségnek nyilatkozva arról biztosított mindenkit, hogy a kabinet képes megbirkózni a helyzettel.

A Palesztin Hatóság kiadásainak egy részét az izraeli börtönökben raboskodó mintegy 6500 palesztin, valamint az izraeli biztonsági szolgálatok által megölt merénylők hozzátartozóinak támogatására használja fel.

Az izraeli kormányfő korábban többször is felszólította a palesztinokat, akik fogságba került honfitársaikat nemzeti hősként ünneplik, hogy hagyjanak fel e illetmények fizetésével. Jeruzsálem szerint ezekkel a kifizetésekkel lényegében megjutalmazzák a foglyokat tetteikért, és súlyosabb támadások elkövetésére bátorítják a palesztinokat.

Mahmúd Abbász viszont védelmébe vette a családoknak szánt illetmények kifizetését, és szociális felelősségvállalásról beszélt ezzel összefüggésben. A palesztin elnök a rabokat pedig az izraeli megszállás áldozatainak nevezte.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.