A biztonsági szolgálat elfogott két, terrorizmussal gyanúsított palesztint

A Sin Bet (Sabak) izraeli belbiztonsági szolgálat őrizetbe vett és kihallgatott két, veszélyes terrortevékenységgel gyanúsított palesztint – jelentette a Jediot Ahronot című újság honlapja, a ynet szerdán.

Egyikük, Zakaria Zabajdi a 2000-ben kezdődött második intifáda idején Nabluszban egy terrorcsoportot vezetett, amely számos akciót hajtott végre izraeliek ellen.     

Vele együtt Ramallahnál elfogták a Tarek Bargut nevű palesztin férfit, s mindkettejüket azzal gyanúsítják, hogy súlyos terrorakcióra készültek, de ennél többet nem hoztak nyilvánosságra. Mindkettejüket a jogász végzettségű, izraeli állampolgársággal rendelkező, kelet-jeruzsálemi illetőségű Bargut lakóhelyén tartóztatták le.     

Az izraeli tájékoztatás szerint a két palesztin férfi nem tanúsított ellenállást. Zabaidi korábban a Fatah fegyveres, terrorral foglalkozó szárnyának, az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja egyik egységét vezette, és jelenleg jelentős tisztséget visel a Ciszjordániát vezető Fatah pártban. A 10-es kereskedelmi tévécsatorna néhány hete arról számolt be, hogy békés útra tért, és egyetemi tanulmányokat folytat. Zabajdival az izraeli hatóságok a második intifáda végén megállapodást kötöttek, melynek értelmében a férfi kegyelmet kapott cserébe pedig felhagyott a fegyveres harccal.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.