A has–hát fellegvárából, Eilatról jövet vagy menet óhatatlanul átvágunk az Arava sivatagon, az Afrikától Szíriáig tartó Nagy-hasadékvölgy Holt-tenger és Vörös-tenger közötti szakaszán. Általában csak áthajtunk rajta (vonat sajnos még a tervekben sincs, tehát kocsival), pedig ott is lenne mit nézni, főleg a természet és a történelem szerelmeseinek. És mi ugye ebben a csapatban játszunk, tehát útközben kiszállunk a kocsiból, és lábunkra igazítjuk kiránduló bakancsunkat. Szóljon erről a vidékről a turista hetiszakasz.
Ha északról, Izrael központja felől jövünk, először is álljunk meg a 90-es úton Ir Ovotnál, alias Tamar vagy Haceva erődnél. És menjünk visszafelé az időben: van ott ma egy hetven lelket számláló falucska, ami korábban, a hatvanastól a nyolcvanas évekig kibuc volt, s amit amerikai Jézus-hívő messianisztikus zsidók alapítottak. Az előtt meg a britek rendőrörse Ein Huszub néven.
De az igazán izgalmas dolgok sokkal régebbiek. A régészek nem győztek ásni. Előbb találtak egy római erődöt, ami egy nabateus karavánszerájra, az ókori sivatagi arabok szállására épült, és aztán Benjámin Mazar, az ötvenes-hatvanas évek egyik legfontosabb régésze első szentélybeli, vagyis háromezer éves maradványokra bukkant. Ezékiel könyve említi ezen a vidéken Tamar erődjét, amit Kaszareiai Euszebiosz az i. sz. 3-4. században Tamara néven tisztelt.
Találtak itt Salamon király korabeli cserepet meg mindenfélét, meg a Júdai királyság idejéből, az i. e. 9-8. századból is ezt-azt. Négy kamrás kaput, falakat, raktárakat midenféle földi javakkal. Amásia júdai király vagy a fia, Úziás építhette határvédelemnek az edomiták ellen, ahogy a Bibliában írva vagyon, mégpedig a Krónikák könyvében.
Az i.e. 7-6. században ismét építkeztek, erődítettek. Errefelé olyan kevés a víz, hogy maximum egy őrséget tudnak itatni a gondosan felkutatott forrásoknál, civilek egészen a legutóbbi időkig csak mint átmenő forgalom jelentek meg Aravában. A babiloni fogság előtti századokból mindenféle edomita kultikus tárgyakat és egy szentély-félét is találtak, ami miatt talán újra is kell írni ezen korszak történetét, legalábbi erre a periférián. Úgy tűnik, nem igazán ért el ide a központi hatalom, s talán az is lehet, hogy az edomitáké lett a vidék, noha a Biblia nem így mondja. És főként az alapján írtuk ugye a történelmet, erre jönnek ezek a mindenféle régészeti leletek, és már nem is olyan gömbölyű az egész.
Akárki is volt itt akkoriban a főnök, ma Izraelé az Arava, tehát vissza a kocsiba, és meg se álljunk Timnáig, szintén az út jobb oldalán. Sajnos nem világörökségi helyszín, pedig bőven megérdemelné, de most, hogy hú de bölcsen kiszálltunk abból a fránya Unescoból, már nem is kerülhet fel a listára.
Ugye emlékeznek, kedves olvasóim, hogy egyszer régen volt egy bronzkor? Azért bronzkor, mert akkor jöttek rá a réz ötvözésének a fortélyaira, és csodálatos bronztárgyakat készítettek. Ehhez pedig szükségük volt rézércre. Az ókor egyik legjelentősebb rézbányájánál járunk. Már Izrael királysága előtt az egyiptomiak itt bányászták a rezet, az i. e. 2. évezredben. A kőbe kezdetleges kőeszközeikkel lukat fúrtak, a zöldes szín után mentek, aztán egy egy ember átmérőjénél alig nagyobb lukba leereszkedtek, és küldték föl a kifejtett köveket.
Aztán a föld mélyén a szép zöld színt követve vízszintes járatokat is fúrtak, olyan itt a lábunk alatt a szikla, mint egy hangyaboly. Közel nyolcezer lejáratot számoltak össze. Nagyban ment évszázadokig a kőfejtés. Legalább háromezer éves bánya, kell ennél több?
És hogy nem kelljen messzire, a Nílushoz meg Jeruzsálem felé cipelni a nehéz köveket, helyben ki is égették belőlük a rezet, és a kész réztömböcskéket fuvarozták a csacsik a karavánokkal. Timnában is vannak szépséges homokkő oszlopok, itt Salamon oszlopainak nevezik őket, merthogy valószínűleg Salamon idején is folyt errefelé az akkoriban már kimerülőfélbe lévő bánya kiaknázása. És a szikla oldalánál gyönyörű, Hathor bányászokat is védő egyiptomi istennőnek címzett szentély is van – valami ilyesféle lehetett a kánaánita meg az első héber törzsek szentélye is, csak aztán a monoteizmus nyomán egyre tiltottabb lett a mindenféle kövek előtt áldozás.
És fönt a sziklán látható egy minimum háromezer éves vésés is, amely egy fáraó + istennő nyerő párost ábrázol. Vannak még az érc kinyerésére épített kezdetleges kohókat bemutató helyek, mindenféle izgalmas alakú, természet alkotta sziklaképződmények – akár egy egész napot eltölthetünk Timnán, és nem unatkozunk. De most be a kocsiba, mert mégiscsak Eilatra tartunk.
Viszont mikor Eilatról hazafelé megint a 90-es útra tévedünk, akkor is tartsunk pihenőt, és ha kis eszünk van, akkor nem a jotvátai kakaózónál, hanem mondjuk az Avrona farmnál. Nem sokat látni, de az a kevés elbűvölő és varázslatos titkokat sejtet, úgyhogy kászálódjunk ki a kocsiból.
Avrona egy hatalmas, kétezer holdas farm volt a korai muszlim korban, a 7-8 században. A sivatag közepén mesterséges forrásokat kreálva egy fantasztikus perzsa módszerrel (ellenséges Irán, rágondolni is rossz), idehozott bölcs perzsa szakértők útmutatásával virágzó gazdaságot teremtettek a semmiből. Ezt azóta csak Izrael tudta utánuk csinálni 1948 után.
Egyrészt a kevés esővizet addig-addig terelgették, amikor lezúdult a hegyekből, amíg a víztározójukba került, másrészt a lecsapódott párát is a föld alatti járatokba terelték, és a kövekkel gondosan letakart csatornarendszer szintén a mesterséges tavacskába futott, útközben a megfelelő nedvességet megteremtve a földeken. Zseniális, végtelenül ötletes, és nagy szükség volt rá. Mert jöttek tömegesen az egész akkori világból, a múlt héten bemutatott Hadzs úton a zarándokok Mekka felé, és több tízezres tömeget kellett megetetni ezen a vidéken, mielőtt Eilat–Akabában tovább folytatták útjukat.
Ha kicsodálkoztuk magunkat, üljünk vissza a kocsiba, és ki se szálljunk belőle, legfeljebb a sofőr, amikor elintézi a belépőt. Mert a közeli Haj Bar parkban autóval szafarizunk. Szép lassan keringjünk a kocsival, bámuljuk meg az egészen közel merészkedő struccokat, sivatagi kecskéket, gazellákat, vadcsacsikat, mindent, mit elénk hoznak az út közelébe tett etetők, az oda sétálgató vadak.
Remélem, kellemesen belefáradtak a kedves olvasók Izrael mai csodáiba, mert véget ért a nyaralás Eilaton, s megyünk haza, hogy munkahelyeinken kipihenjük országjárásunkat.
Kész főnyeremény: mindenevő főszerkesztőhelyettes, ír, olvas, beszél. Alapvetően naív ember, aki hisz benne, hogy írásaival szebbé, jobbá teheti Izraelt…
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.
