Az egyik járat nyílása Timnában, csak bele ne pottyanjunk - fotó: a szerző

A has–hát fellegvárából, Eilatról jövet vagy menet óhatatlanul átvágunk az Arava sivatagon, az Afrikától Szíriáig tartó Nagy-hasadékvölgy Holt-tenger és Vörös-tenger közötti szakaszán. Általában csak áthajtunk rajta (vonat sajnos még a tervekben sincs, tehát kocsival), pedig ott is lenne mit nézni, főleg a természet és a történelem szerelmeseinek. És mi ugye ebben a csapatban játszunk, tehát útközben kiszállunk a kocsiból, és lábunkra igazítjuk kiránduló bakancsunkat. Szóljon erről a vidékről a turista hetiszakasz.

Ha északról, Izrael központja felől jövünk, először is álljunk meg a 90-es úton Ir Ovotnál, alias Tamar vagy Haceva erődnél. És menjünk visszafelé az időben: van ott ma egy hetven lelket számláló falucska, ami korábban, a hatvanastól a nyolcvanas évekig kibuc volt, s amit amerikai Jézus-hívő messianisztikus zsidók alapítottak. Az előtt meg a britek rendőrörse Ein Huszub néven.

Tamar erődjének maradványai, 3000, 2000, 1000 éves falak – fotó: a szerző

De az igazán izgalmas dolgok sokkal régebbiek. A régészek nem győztek ásni. Előbb találtak egy római erődöt, ami egy nabateus karavánszerájra, az ókori sivatagi arabok szállására épült, és aztán Benjámin Mazar, az ötvenes-hatvanas évek egyik legfontosabb régésze első szentélybeli, vagyis háromezer éves maradványokra bukkant. Ezékiel könyve említi ezen a vidéken Tamar erődjét, amit Kaszareiai Euszebiosz az i. sz. 3-4. században Tamara néven tisztelt.

Találtak itt Salamon király korabeli cserepet meg mindenfélét, meg a Júdai királyság idejéből, az i. e. 9-8. századból is ezt-azt. Négy kamrás kaput, falakat, raktárakat midenféle földi javakkal. Amásia júdai király vagy a fia, Úziás építhette határvédelemnek az edomiták ellen, ahogy a Bibliában írva vagyon, mégpedig a Krónikák könyvében.

Tamar erődjének maradványai – fotó: a szerző

Az i.e. 7-6. században ismét építkeztek, erődítettek. Errefelé olyan kevés a víz, hogy maximum egy őrséget tudnak itatni a gondosan felkutatott forrásoknál, civilek egészen a legutóbbi időkig csak mint átmenő forgalom jelentek meg Aravában. A babiloni fogság előtti századokból mindenféle edomita kultikus tárgyakat és egy szentély-félét is találtak, ami miatt talán újra is kell írni ezen korszak történetét, legalábbi erre a periférián. Úgy tűnik, nem igazán ért el ide a központi hatalom, s talán az is lehet, hogy az edomitáké lett a vidék, noha a Biblia nem így mondja. És főként az alapján írtuk ugye a történelmet, erre jönnek ezek a mindenféle régészeti leletek, és már nem is olyan gömbölyű az egész.

Salamon oszlopai Timnában – fotó: a szerző

Akárki is volt itt akkoriban a főnök, ma Izraelé az Arava, tehát vissza a kocsiba, és meg se álljunk Timnáig, szintén az út jobb oldalán. Sajnos nem világörökségi helyszín, pedig bőven megérdemelné, de most, hogy hú de bölcsen kiszálltunk abból a fránya Unescoból, már nem is kerülhet fel a listára.

Az egyik járat nyílása Timnában – fotó: a szerző

Ugye emlékeznek, kedves olvasóim, hogy egyszer régen volt egy bronzkor? Azért bronzkor, mert akkor jöttek rá a réz ötvözésének a fortélyaira, és csodálatos bronztárgyakat készítettek. Ehhez pedig szükségük volt rézércre. Az ókor egyik legjelentősebb rézbányájánál járunk. Már Izrael királysága előtt az egyiptomiak itt bányászták a rezet, az i. e. 2. évezredben. A kőbe kezdetleges kőeszközeikkel lukat fúrtak, a zöldes szín után mentek, aztán egy egy ember átmérőjénél alig nagyobb lukba leereszkedtek, és küldték föl a kifejtett köveket.

Ilyen bronztömböcskéket fuvaroztak a sivatagban az ókorban – fotó: a szerző

Aztán a föld mélyén a szép zöld színt követve vízszintes járatokat is fúrtak, olyan itt a lábunk alatt a szikla, mint egy hangyaboly. Közel nyolcezer lejáratot számoltak össze. Nagyban ment évszázadokig a kőfejtés. Legalább háromezer éves bánya, kell ennél több?

A sokistenes szentély Timnában – fotó: a szerző

És hogy nem kelljen messzire, a Nílushoz meg Jeruzsálem felé cipelni a nehéz köveket, helyben ki is égették belőlük a rezet, és a kész réztömböcskéket fuvarozták a csacsik a karavánokkal. Timnában is vannak szépséges homokkő oszlopok, itt Salamon oszlopainak nevezik őket, merthogy valószínűleg Salamon idején is folyt errefelé az akkoriban már kimerülőfélbe lévő bánya kiaknázása. És a szikla oldalánál gyönyörű, Hathor bányászokat is védő egyiptomi istennőnek címzett szentély is van – valami ilyesféle lehetett a kánaánita meg az első héber törzsek szentélye is, csak aztán a monoteizmus nyomán egyre tiltottabb lett a mindenféle kövek előtt áldozás.

És fönt a sziklán látható egy minimum háromezer éves vésés is, amely egy fáraó + istennő nyerő párost ábrázol. Vannak még az érc kinyerésére épített kezdetleges kohókat bemutató helyek, mindenféle izgalmas alakú, természet alkotta sziklaképződmények – akár egy egész napot eltölthetünk Timnán, és nem unatkozunk. De most be a kocsiba, mert mégiscsak Eilatra tartunk.

Avronában egy vízcsapda lejárata – fotó: a szerző

Viszont mikor Eilatról hazafelé megint a 90-es útra tévedünk, akkor is tartsunk pihenőt, és ha kis eszünk van, akkor nem a jotvátai kakaózónál, hanem mondjuk az Avrona farmnál. Nem sokat látni, de az a kevés elbűvölő és varázslatos titkokat sejtet, úgyhogy kászálódjunk ki a kocsiból.

Avrona egy hatalmas, kétezer holdas farm volt a korai muszlim korban, a 7-8 században. A sivatag közepén mesterséges forrásokat kreálva egy fantasztikus perzsa módszerrel (ellenséges Irán, rágondolni is rossz), idehozott bölcs perzsa szakértők útmutatásával virágzó gazdaságot teremtettek a semmiből. Ezt azóta csak Izrael tudta utánuk csinálni 1948 után.

Avrona rejtett csodája – fotó: a szerző

Egyrészt a kevés esővizet addig-addig terelgették, amikor lezúdult a hegyekből, amíg a víztározójukba került, másrészt a lecsapódott párát is a föld alatti járatokba terelték, és a kövekkel gondosan letakart csatornarendszer szintén a mesterséges tavacskába futott, útközben a megfelelő nedvességet megteremtve a földeken. Zseniális, végtelenül ötletes, és nagy szükség volt rá. Mert jöttek tömegesen az egész akkori világból, a múlt héten bemutatott Hadzs úton a zarándokok Mekka felé, és több tízezres tömeget kellett megetetni ezen a vidéken, mielőtt Eilat–Akabában tovább folytatták útjukat.

Vadszamarak Haj Barban – fotó: a szerző

Ha kicsodálkoztuk magunkat, üljünk vissza a kocsiba, és ki se szálljunk belőle, legfeljebb a sofőr, amikor elintézi a belépőt. Mert a közeli Haj Bar parkban autóval szafarizunk. Szép lassan keringjünk a kocsival, bámuljuk meg az egészen közel merészkedő struccokat, sivatagi kecskéket, gazellákat, vadcsacsikat, mindent, mit elénk hoznak az út közelébe tett etetők, az oda sétálgató vadak.

Remélem, kellemesen belefáradtak a kedves olvasók Izrael mai csodáiba, mert véget ért a nyaralás Eilaton, s megyünk haza, hogy munkahelyeinken kipihenjük országjárásunkat.